Dürrenmatt öreg hölgyének látogatása Békéscsabán
Izgalmas és emlékezetes, olyan feszültségekkel teli, lendületes a Jókai Színház Dürrenmatt-bemutatója, hogy a nézőt az első pillanattól az utolsóig lebilincseli és magával sodorja. A svájci német író tragikus komédiájából, Az öreg hölgy látogatásából – Fodor Zsókával a címszerepben – Kovács Frigyes rendezett nagyszerű előadást.
Claire Zachanassian előtt nincs lehetetlen, bármit megengedhet magának, hiszen nagyon gazdag; a gyorsvonatot is ott állítja meg, ahol éppen akarja. Vészfékkel robban be Güllenbe, az elszegényedett, lepusztult kisvároson egyébként csak átsuhan a legtöbb szerelvény. Az emberek úgy várják, mint a Megváltót, és az elszármazott milliomosnő határozott céllal érkezik ifjúkori szerelme színterére: bosszút akar állni, leszámolni, igazságot szolgáltatni, vagy inkább vásárolni pénzért. Úgy véli, a világ ringyót csinált belőle, most ő csinál bordélyházat a világból. „Tisztességes” alkut kínál: „Güllen felvirágzását – egy gyilkosság ellenében. Konjunktúrát egy hulláért.”
Aranyban, selyemben, csipkében, turbánban jelenik meg az öreg hölgy, úgy tűnik elő a mozdony füstjéből, mint valami istennő. Hamar kiderül, különös kísérettel és egy koporsóval jött. A gülleniek műsorral készültek a fogadására, várták, de későbbre, jól felforgatja a menetrendet. Kijelentései egyértelműen utalnak látogatása okára, majd közli is: kaphatnak tőle egy jelentős összeget, de cserébe meg kell gyilkolniuk ifjúkori szerelmét, a megrontóját. Így akar elégtételt venni megaláztatásáért, azért, hogy hazájából el kellett menekülnie, prostituált lett, amiért a bírósági ítéletet teszi felelőssé.
Jöveteléről és elszántságáról immár mindent tudunk, innentől csak az a kérdés, mit lép, mire hajlandó a lakosság. Nagy a nyomor, a szegénység, szükségük van a pénzre, nagy tehát a kísértés is. De vállalható-e ekkora áldozat? Hogyan dönthet egy város lakossága, egy közösség, feláldozhatják-e egyik társukat a fejlődés, a boldogulás érdekében? Elsősorban Ill, majd a polgármester, a tanár, az orvos próbálja jobb belátásra bírni a vendéget, de eredménytelenül.
A célponttá kikiáltott férfi először szeretné jelentéktelennek feltüntetni a fiatalkori ballépést, fokozatosan döbben rá bűne – a lány elhagyása, a tanúk megvesztegetése, a bíró félrevezetése – súlyára. Menekülni próbál, utána a felajánlott „öngyilkosságra” sem hajlandó, végül elismeri bűnét és vállalja a kivégzést. Mindeközben óriási változások zajlanak Güllenben, mindenki vásárol, költekezik, drágább tejet és szivart vesznek, új cipőben járnak, még Ill fia is új autóval jár, a lánya teniszezik. Nyilván kölcsönből futja minderre, és ez a fordulat döbbenti rá Illt arra, hogy a közösség már döntött a sorsáról.
Mintha végig robognánk, száguldanánk magunk is a vonaton, egyre gyorsabban, félelmetesebben a gyilkosság felé. Ritka az ilyen előadás, amellyel sikerül a feszültséget végig egyformán felső fokon tartani. Pedig nem is a cselekmény, az esemény sok, hanem inkább a lélektani feladat, a meggyőzés, amivel a szereplőknek el kell jutniuk a döntéshez. El is jutnak: Ill bűnt követett el, amiért fizetnie kell, ők pedig megérdemlik az adományt, nekik joguk van a boldogabb élethez. Claire Zachanassian, aki koporsóval érkezett, hidegvérrel kivárja, amíg átadhatja a csekket; az üzlet létrejön, igaz, az egyik gülleni hullája fölött, de a város megkapja a pénzét, hogy fejlődhessen.
A díszlet és a jelmezek együtt játszanak a színészekkel és a szöveggel. Nagyon hatásos, ahogyan a szemlélet, az életmód, a közjólét változásával módosul a színpadkép: a kezdeti nyomornegyedből, a munkanélküliek sivár hétköznapjaiból egyre városiasabb környezet lesz, a szürkeséget felváltja a modern, csillogó-villogó technika. A felfokozott tempót, pörgést erősíti, a társadalmi ellentéteket hangsúlyozza a megosztott színpad, Bujdosó Nóra „beszédes” díszleteket tervezett. A jelmezek is remekül szolgálják a mondandót, hiszen a kopottban járó, majd divatosan öltözködő gülleniek közül mindvégig toronymagasan kiemelkedik a jótevő, a Megváltó, vagy éppen a szobor, a kőbálvány. Papp Janó jelmeztervező csodálatos ruhakölteményekbe öltöztette, sokszor még meg is szépítette ezt az ördögi figurát. Lakatos Károly maszkmester remek arcszobrászatával járult hozzá a színpadi varázslathoz.
Kovács Frigyes kiváló előadást rendezett, nem talált ki semmi extrát, inkább hagyta hatni Friedrich Dürrenmatt fantasztikusan szellemes szövegét és alázattal követte a szerzői javaslatot, hogy bízzon a színészeiben. A világirodalom jól ismert drámáját sikerült úgy színpadra vinnie, hogy az tartalmában, látványában és üzenetében egyaránt mélyen érinti, elgondolkodtatja a nézőt, és igazi katartikus élményt nyújt. A szereposztás kivétel nélkül telitalálat, ebben a délvidéki vendégművész valószínűleg kaphatott hazai segítséget.
Fodor Zsóka számomra eddigi legkiválóbb békéscsabai alakítását nyújtotta Claire Zachanassian szerepében. Hátborzongató tervétől eltántoríthatatlan, de olykor mégis nosztalgikus, szerelmes, szenvedélyes; kegyetlenül aláz meg mindenkit, sorra a férjeket, néha mégis kibújik belőle az érzelemre képes nő. Elvetemültségét humorral ellensúlyozza, szoborként, bálványként magasodik fel, miközben időnként esendőségéről, sérülékenységéről mesél. Taszító és vonzó egyszerre, és ezt az ellentétpárt kiválóan játssza. Nomád Földi Lászlónak kell Ill figurájában a legnagyobb változást megjeleníteni és a néző számára hihetővé tenni. Claire jelleme ugyanis már kész, határozott haditervvel érkezik, de Illnek teljesen át kell értékelnie az életét, és komoly ívet rajzol addig, amíg eljut a felismerésig, hogy vállalja régi bűneiért a felelősségét. Nomád Földi László jellemformálása erőteljes és meggyőző. A hatalmas szereplő gárdából elsősorban Tege Antal (a tanár megformálásáért) és főpolgármesterként Bartus Gyula érdemel elismerést. Az orvos figurájában Kulcsár Lajos, a rendőrében Katkó Ferenc, papként Szőke Pál, a főkomornyikot játszó Jancsik Ferenc és Ill feleségeként Nagy Erika méltó a kiemelésre. (Üzenetértékű, hogy a régi bírót, akit Ill a számára kedvező ítélet érdekében valamikor lefizetett, a milliomosnő főkomornyiknak vette meg.) A fává varázsolt gülleniek (Csomós Lajos, Szabó Lajos, Vadász Gábor) humorral oldják az abszurd, groteszk mondandót, vagy éppen a kínos, szentimentális jeleneteket. Az egykori hamis tanúzásért kiheréltetett és megvakíttatott figurák szinte már meseszerűek.
Száz éve valahol Közép-Európában, egy kisvárosban játszódik a történet, de játszódhatna bármikor bárhol. Szerelem, bosszúvágy, leszámolás, lefizetett tanúk és bírók, megvett ítélet volt régen is, van ma is, nem az idő és a helyszín a lényeg; hanem az, hogy a pénz, a gazdagság, a hatalom hogyan hat az emberre, az erkölcsre, miként képes megváltoztatni a jellemeket és a világot. Mi történik a szegény emberekkel, ha felcsillan a jobb élet, a meggazdagodás reménye? S mivé fajul annak a jelleme, aki a világ egyik leggazdagabb embere, és pénzével bármit megvehet? A hatalom és a pénz évszázadok, sőt évezredek során formálta az emberiség történetét, átrajzolta Európa ás a nagyvilág térképét. Az irodalom a színház számára azonban az az izgalmas, hogy eközben hogyan alakította át az emberi jellemeket, közösségeket, kapcsolatokat, illetve milyen cél érdekében mekkora áldozatot érdemes hozni.
Halála előtt Ill elküldi a papot; azt mondja, nem érte kell imádkozni, hanem a gülleniekért, akik eladták a lelküket, őt áldozták fel a boldogulásukért. Imádkoznak is a darab végén, hogy a jólétet, szent javakat, békességet és szabadságot, a város pompáját sokáig élvezhessék „az ártatlanok örömével”, ne terhelje lelkiismeretüket semmilyen bűn. Hogy ártatlanok-e? Ennek eldöntését az író és a rendező nagyvonalúan a nézőre bízza. Dürrenmatt azt mondta, ő „csak” embereket ábrázol és egyfajta világot jelenít meg, de nem akar nekünk erkölcsöt prédikálni, vádbeszédet tartani. Lehet, hogy nem akart görcsösen, kioktatóan, szerintem azért sikerült neki…
Niedzielsky Katalin