A Szivárványkígyó című előadást Magyarkanizsán, Szegeden és Kolozsváron is a te rendezésedben tűzték műsorra. A darab – címével ellentétben – nagyon is felnőtteknek szól. Mit jelent maga a cím?
Az ausztrál bennszülöttek hisznek benne, hogy az életet, a mindenséget egy misztikus szivárványkígyó köti össze, s rajta mindenki keresztülhalad. A cím az én életutam szimbóluma, amely elindult valahonnan, hogy végül visszatérjen a középpontba.
Az előadás Kányádi Sándor-versekből és Beckett Monológjából állt össze, bár ez utóbbit, megvallom, rendesen átírtam. Középpontjába a várakozás került. Egy férfi ül egy fa alatt, és arról elmélkedik, hogyan jutott el idáig. Felidézi, elmeséli az emlékeit, így keresi a miérteket. Rájön, hogy a világ olyan helyzetbe került, amely végzetes lehet. De hisz a változás erejében, és az emberekben. Ha felhasználjuk a tapasztalatainkat, még tehetünk valamit az életünkért.
Miben más egy gyermekdarab? Ezeknek az előadásoknak többnyire aktuális, érett mondani valója van, elrejtve egy-egy mesében. Nehéz feladat ez?
2008 őszén két gyerekdarabot is koreografáltam, egyidőben. Az Erdők meséi című előadást a szabadkai Gyermekszínházban, és párhuzamosan egy másikat a szerb Gyermekszínházban.Utóbbi egy nagyon jó gyermek-sci-fi volt, bár a felnőttek is szerették. Egy távoli bolygóról különös lények érkeznek a földre, és elcsodálkoznak azon, hogy milyen gyönyörű lehetne itt az élet, ha az emberek nem tennék tönkre. Elhatározzák, hogy mosolyt csalnak az emberek arcára, s így ők is visszatérhetnek hazájukba, mivel az űrhajójukat a mosoly üzemelteti.
Nemrég hívtak vissza ide dolgozni, de sajnos, nem tudtam elvállalni, Nis-ben Urbán András rendezővel új előadást készítünk, már februártól. Shakespeare Vihar című darabját fogom koreografálni. Ez nagy munka lesz, és nem az egyetlen a közeljövőben, így nem szeretnék addig újabb dolgokat elvállalni, amíg ezek nem indulnak be.
Hogy érezted magad a Disznójátékban? Találkoztál a karakteredhez hasonló emberekkel?
Természetesen, találkoztam. Bár Czakó Gábort nem kérdeztem meg, de úgy gondolom – mivel a mangalica egy ősi magyar disznófajta – Mangalica úr jelleme tükrözi a magyarokét. Persze, nem lehet általánosítani, de a magyarok igazságszeretete, őszinteségi, nyitottsága sokszor megmutatkozott a történelemben is. Mangalica úr fontosnak tartja a barátságot, és az egyenes úton jár. Nem fél a haláltól, csak azt akarja, legyen értelme. Sokmillióan haltak meg a történelem során, értelmetlenül, lásd Holokauszt, vagy az összes genocídium, az atombombák, indiángyilkolások Amerikában, és sajnos a sort még folytathatnám is. Mangalica sem adná olcsón az életét, nem akarja, hogy fogva tartsák, irányítsák. Szabadságvágya is magyar vonás, a honfoglaló magyarokig nyúlik vissza a tágasság és a kötetlenség szeretete. Sajnos, a mai politikai helyzet is olyan, és nem csak Magyarországon, az ember igenis be van zárva, nem hagynak lehetőséget a számára. Hiába beszélünk demokráciáról, a korlátok, szigorítások léteznek. Még feszítik is a húrt.
A történelem ismétli önmagát. Ennek akkor örülnék, ha újra eljutnánk az aranykorig, a mellérendelt társadalmak korába. Ausztráliában az őslakosok ma is a régi társadalmi formákban élnek, és boldogok. Boldogabbak, mint mi. Olyan tudásnak vannak a birtokában, amiről a nyugati emberek többségének fogalma sincs. A technikai civilizáció azt hiszi, hogy sokkal fejlettebb, mint azok, akik lelki úton fejlettek. Ragaszkodunk az alárendeltséghez, csak azért, mert ez lehetőséget ad a kiválásra, a kiemelkedésre, hogy jobb legyél, vagy jobbnak lássanak a többiek. A másik két disznó, Cornwall és Yorkshire is megpróbálja ezt. Elosztják a soha nem látott állami pozíciókat a nélkül, hogy azok létrejöttek volna. A forradalomnak még elméletileg sincs esélye, amikor ez egyik király, a másik pedig elnök akar lenni. Hatalmat akarnak a másik felett, ami viszont nem vezet sehová.
A mi korunk társadalmának is problémát fog ez okozni, mármint, ha nem találjuk meg rá a megoldást, a kiutat. Virtuális gazdaságok vannak, az életünket a gépek irányítják, lassan minden digitális lesz. Egyszer romoljanak el a műholdak vagy a számítógépek, és pánik lesz, nem fog semmi működni, mert az emberek elfelejtenek igazán élni. Ha Isten az embert saját képmására teremtette, akkor a hajlam a jóra bennünk van – mindenkiben. A baj az, hogy azt hisszük, visszalépés lenne az önellátó gazdálkodás, vagy a biotermesztés. Felesleges időtöltés a kertben zöldséget ápolni, ha kétpercnyire lakom egy szupermarkettől. Nincs szükségünk arra, hogy havi három kiló csokoládétt és műanyagot megegyünk, mégis sokan ezt teszik.
A Disznójátékban Mangalica a lázadást, az ellenállást tartja kiútnak. Minden erejét és bizalmát erre koncentrálja. Az ő alapgondolata az összefogás, és a béke, de ehhez nem kap támogatást. Ez figyelmeztetés a magyaroknak is. Ha nincs összefogás, nincs siker. Érdemes ezen elgondolkodni! Milyen életünk lenne, ha nem hagynánk, hogy kihasználjanak minket? Talán elérhetnénk valamit…
A díszlet hatalmas gépezete is ezt szimbolizálja. Mindent „alánk tesznek”, nem kell, hogy gondolkodjunk, nem kell, hogy véleményünk legyen, a lényeg az, hogy beleilleszkedjünk a gépezetbe. Pedig Hitlert is az összefogás győzte le. Ezt üzeni a Disznójáték. És ez sok nézőnek nem tetszett. Rendben, hogy azért járunk színházba, mert a hétköznapok baja elől menedéket nyújt, ott nem kell aggódni, szórakozunk. De a művészetek feladata mindig is az volt, hogy figyelmeztessen és elgondolkodtasson. Amíg nem késő.
Mangalica úr nem fél a haláltól. Hasonlítasz hozzá?
Igen. És ezt nem is kötöm a koromhoz. Általában, ha az ember idősödik, a tapasztalatai miatt másképp látja a világot, jobban belelát az összefüggésekbe, feltéve persze, ha erre törekszik is. Lesz egy életutad, amivel vagy megelégszel, vagy teszel arról, hogy megelégedj vele. Castaneda könyveiben azt olvastam, hogy a halál mindig a bal vállad fölött lebeg. Bármikor elérhet, és ha úgy élsz, hogy ezt tudomásul veszed, akkor nem kell félned. A halál az élet része. Voltam néhány olyan szituációban, amikor nagyon közel voltam hozzá. Orleans-ban laktam, ami börtönváros, és két arab férfi betört hozzánk. A kés már a torkomnál volt, de azt éreztem, hogy nem fogok meghalni mert nekem még van dolgom itt, és teljesen nyugodtam mondtam a támadómnak, hogy tegye le a kést, nyugodjon meg… Nyilván a pénzünket akarták. Gemza Péter barátommal ketten voltunk, ő tőlem feljebb állt, a csigalépcsőn. Amikor elővette a pénz, én nyakon rúgtam a késsel hadonászó úriembert, akár a filmeken. Ő legurul a lépcsőn, mi gyorsan bementünk. Két perc alatt kint volt a rendőrség, és elvitték őket.
Az élet néha olyan helyzetbe hoz, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal, mert nem te irányítasz. Franciaországba is úgy jutottam el, hogy nem terveztem, és nem is beszéltem a franciát. De amikor már ott voltam, sok helyen volt deja vu-m.
Pontosan ezek miatt nem félek a haláltól. Maradhattam volna tovább Franciaországban, a filmipar, vagy a drámai színház még bejáratlan terület volt számomra, de haza vágytam. Szép dolog világot látni, de a honvágy úgyis felerősödik mindenhol. Tényleg bejártam az egész világot, és nem bántam meg, rengeteg gyönyörű helyen voltam, de semmi sem olyan szép, mint ha kinézel az ablakon, és azt érzed: itthon vagyok.
Évekre előre be vagy táblázva. Hogyan és mikor kapcsolódsz ki?
Hamarosan Londonba kell utazzak, van ott egy rendező, akivel dolgozni szeretnék. Meghívom, hogy rendezzen 2010-ben, vagy 2011-ben nálunk, Nis-ben. A jövő évi programot kell még megszerveznem, egy francia és egy angol előadást is szeretnék; esetleg Mikolaj Grabowski-t… Tervezem, hogy egy japáni színházzal testvérkapcsolatot létesítünk. Az ő színházuk, mozgásuk, gondolkodásuk olyan speciális, hogy kellene csinálni Nis-ben is egy előadást velük.
A kikapcsolódás számomra az otthontöltött időt jelenti. Lustálkodni, olvasni. Egy kedves barátomnak van nyaralója az Atlanti-óceán partján, néha meghív, olyankor vitorlázunk, lazítunk. Szeretem az erdélyi hegyeket, szívesen pihenek ott. Ha lesz lehetőségem, veszek egy nyaralót, valahol mediterrán vidéken, egy helyet, ahol el lehet bújni a világ elől. Néha mindenki elvonul egy kicsit, hogy gondolkodjék azokon a dolgokon, amikre egyébként nem lenne ideje.
Éliás Tímea