„Azóta valahogy minden évben 1998 van” – Oravecz Imre Halászóembere, ez az óriás, nem hogy nem veszít az aktualitásából (mintha a szépirodalomnak lehetne olyanja), de napról napra fontosabb, elevenebb, lüktetőbb lesz. Nyíltseb-effektus – hasogat, fáj. Találkozás Oravecz Imre Kossuth-díjas íróval, költővel november 14-én 18 órától a Stúdiószínházban.
Amikor először szívott fel bennünket ez a testes Írás, mintha itthon jártunk volna: tanya, répaföld, kiscsikó. Fóliasátrak, dűlőút, kanális. Pipacsos rét, botladozó traktor, csörömpölő biciklis. Hajnalig merültünk el benne, oldalunkon kiégett kedvesünk szuszogott, aztán amikor újraolvastuk, már nem feküdt mellettünk senki. Oraveczet nehéz is másképp.
Maradt Az öregek faggatása, Az erdő óhajtása, s a Közelítő nap. A bizonyosság. Nagyapánk, Mályvád, s hogy ablakunk, akár akarjuk, akár nem, a temetőre néz.
Hogy „csak a kutyák sejtenek valamit, / mert hallgatnak, / és nyugtalanul tekintgetnek az ajtó felé, / mely sehogy sem akar kinyílni.”
Oravecz Imrét Kiss László, a Bárka szerkesztője kérdezi.
A rendezvény támogatója a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete.
