Két fiatal székelyudvarhelyi költővel – név szerint Farkas Wellmann Évával és Bálint Tamással – beszélgetett hétfőn este a Jókai színház stúdiószínpadán Darvasi Ferenc, a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztője.
Megújultak az irodalmi estek. Nem csak úgy mendemondaszerűen, hanem valójában is, erre kézzel fogható dokumentációs bizonyítékunk van /ld. fotógaléria/. Azért bátorkodunk ezzel az információval előállni így első körben, mert az ajtón belépve szembetűnő a változás. Kandalló – tűzvédelmi okokból csupán csak a dekorációt erősíti -, mécsesekkel díszített kis asztalkák, hangulat. No, azért a kellemes melegre rátesz még egy lapáttal az ajtóban kínált hargitai mezők ízét idéző főzet és a székelyföldi tüzesvíz, mely szintén a hangulat oldalára írható. S akkor még az est el sem kezdődött.
Darvasi Ferenc Farkas Wellmann Évával és Bálint Tamással beszélget. De még mielőtt a hangszálak közé csapnának, Soós Emőke egy erdélyi népdallal örvendezteti meg a közönséget. És már mindenki remekül érzi magát. Amikor több vendége van egy ilyen szeánsznak, bizony, nem könnyű feladat összehangolni a beszélgetést: senki ne maradjon szó nélkül, az est végén hozzávetőlegesen teljes kép alakuljon ki mindkét szerző munkásságáról stb. stb. Darvasi Ferenc jól vette az akadályokat párhuzamot vonva a két szakmai életút között, mégis külön-külön feltérképezve két fiatal, de annál mélyebb és színesebb költői pályát.
Lássuk először a közös vonásokat: mindkét szerző Székelyudvarhelyről érkezett, túl két köteten, amelyekből utóbbi igazán frissnek mondható – Éva második kötete még ropogós, akár a borítóján megjelenő alma. Mindketten a szereplíra segítségével bontogatták szárnyaikat, melyből azután két különböző, egyéni hang született meg. És mindketten ugyanannak, az Orbán János Dénes nevéhez kötődő írói körnek a tagjai. Az ironikussággal, a játékossággal és olykor a jó értelemben vett szabadossággal jellemezhető irodalmi csoportosulás különböző habitusú, gondolkodású alkotókból tevődik össze, Éva és Tamás – szintén egy közös pont – inkább visszafogottabban, szerepek mögül szólt először az olvasóközönséghez. S bár a forma ugyanaz, a miértekre különböző választ kapunk: a költőnő szeret szerepekbe bújni, izgalmas, és gyakran érezi úgy, hogy „ez a szerep rám illik”. Tamás olvasmányélményeit próbálja feldolgozni a poézis segítségével. A visszafogottság kapcsán szóba kerül a nagyi is. Öncenzúra a kedvéért? Volt rá alkalom. Évának az egyik igazán nagy vihart kavart szerepversére terelődik a szó. Válasz Donkihótnak. A hatás? A megszólított szerző az ágyon fetreng. Tehát nem rossz.
Különbségek. Például a tanulmányokban. Míg Farkas Wellmann Éva bölcsész (magyar-angol szak), addig Bálint Tamás közgazdasági egyetemet végzett. A hasonlóság: a költészetet választani kell. Évát megszerezve a doktori minősítést az irodalomtudomány – ezen belül a felvilágosodás területe -, míg Tamást a „hétköznapi élet” csábítja, abban viszont egyetértenek, hogy emellett még belefér a versfaragás. Az első kötetek bemutatása után felolvasás, és jöhet a második kötet!
Hasonlóság: a szereplírát hátrahagyva mélyebb, belső világok felé terelődik a téma. Tamás számára fontos motívum az utazás, vagy nevezzük úgy, belső átalakulás, mert „A”-ból „B” pontba eljutni úgy is lehet. Éva szintén személyes témákat dolgoz fel, olyanokat, „amelyeket talán nem is szeretett volna versbe szedni”. Telik az idő, utolsó kérdés: hány irodalom van. Létezik-e anyaországi és határon túli, vagy az irodalom „egy”? Egybehangzó válasz. Az irodalom akkor irodalom, ha jó. Bármilyen nyelven vagy területen íródik, nincsenek határok.
December 8-án pedig humorosra váltunk a székely irodalom fenegyerekeivel: a Körös Irodalmi Társaság vendége Orbán János Dénes, Fekete Vince és Muszka Sándor lesz az Ibsen Stúdiószínházban.
Fotógaléria hamarosan!