Három évtizede tart az István, a király töretlen diadala, számtalan magyarországi és külföldi színpadon aratott már sikert. A Békéscsabai Jókai Színház és a Zikkurat Színpadi Ügynökség a Csabai Nyár rendezvénysorozat fénypontjaként, a Szent István téren mutatja be az előadást, a Honvéd Táncszínház közreműködésével, Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus rendezésében.
A 30 éves jubileumát ünneplő rockopera augusztus 20-án, Békéscsaba közönségét készül elkápráztatni. Ennek érdekében mindent meg is tesz a Jókai Színház műszaki csapata és maga a színidirektor is: gőzerővel dolgoznak azon, hogy az előadás napjára, a Békéscsaba főterén felállított színpadon is a megszokott minőséget nyújthassa a publikumnak a produkció.
A színészek és a táncosok próbálnak, a háttérben gőzerővel folyik a technikai munka, úgyhogy minden kétséget kizáróan egy látványos és kivételes előadást láthat a közönség, először augusztus 20-án, Békéscsaba megújult főterén, a városvezetés jóvoltából ingyenesen, majd augusztus 25-én Kolozsvárott, a Kolozsvári Magyar Napokon.
Fotók: JókaiFilm/Vámos Zoltán