Klasszikusokhoz méltó, az új évad nagyszerű nyitánya, meghatóan szép előadás az István, a király a Békéscsabai Jókai Színházban. Szörényi Levente-Bródy János gyönyörű rockoperájából – Presits Tamás és Szomor György főszereplésével, kiváló színészi alakításokkal és a Balassi Táncegyüttessel – Zsuráfszky Zoltán rendezett színvonalas, emlékezetes produkciót.
Minden évadkezdés, premier ünnep, amit nagy várakozás és készülődés előz meg; a kérdés az, mi folytatódik a hagyományból és mennyi újítással akarja megörvendeztetni közönségét a színház – erről beszélt Fekete Péter igazgató a pénteki bemutató előtt. Mint mondta, a 2013-14-es évadban is értékes előadásokra számíthat a publikum, újdonságnak szánják, hogy bérletes előadást terveztek a stúdiószínházba, hogy ezt a helyszínt is jobban megszerettessék a közönséggel. Újítás még, hogy a teátrumhoz tartozó Ibsen étteremben a színházi jegyet vásárlóknak kedvezményeket kínálnak a vacsorához, ahol kellemesen elbeszélgethetnek az előadásokról. Mielőtt felment volna a függöny, hallhattuk még, hogy az István, a király nyári békéscsabai és kolozsvári sikere után döntött a színház vezetése arról, hogy a kőszínházi szezont a rockopera bemutatóval nyitják. S ezzel vége is lett a prózának, mert innentől a zene és a tánc kerítette hatalmába, varázsolta el a nézőt: remek színházat láttunk pergő, feszes tempóban, a villámgyorsan változó jelenetek szinte tapsra, lélegzetvételre sem hagytak időt.
Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája, amely a rockopera alapjául szolgált, Géza fejedelem ravatalánál kezdődik, a színpadi mű viszont István és Koppány fantasztikus duettjével.
„Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Ó, mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot
Mondd, te kit választanál?Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot
Ó, mondd, te kit választanál?
Segítsetek, segítsetek…”
Presits Tamás és Szomor György itt még mai öltözetben énekel, előjáték, bevezető, felhívás könyörgésre, fohász, ima ez a dal, amely összefoglalja a darab lényegét, és mindjárt bevonja a nézőket a színpadi eseményekbe. Géza fejedelem halála után – mint oly’ sokszor az egyetemes történelemben a különböző korok uralkodóinak távozásakor – 997-ben is kiéleződtek a feszültségek, a trónkövetelők közötti konfliktusok. Koppány az ősi hagyomány, jog címén követelte a trónt, Géza viszont Istvánt szánta utódjául és megeskette a magyar főurakat, hogy fiát választják meg fejedelemnek. István békét akart, Koppány hatalmat, akár a béke árán is. A háború elkerülhetetlenné vált, és komoly áldozatokat követelt.
„Segítsetek, segítsetek!” Legalább azzal, hogy figyeltek, megértitek, mi folyik itt, mi a tét, és mennyire nehéz ez a választás – szól a dal. Aztán azzal is persze, hogy elgondolkodtok, tükörbe néztek és abból, amit láttok, megpróbáltok végre tanulni, példát meríteni, okosan dönteni.
S a felsorolás folytatódik: „Valakinek holnap le kell mondani hivataláról…, át kell venni a korona ékszert…, le kell tennie végül a fegyvert…, meg kell válni az életétől
Ó, mondd, te kit választanál?” Nehéz kérdések, nehéz választások. Így volt ez régen, és pontosan tudjuk, ma sincsen másként.
A nagyszerű felütést, erőteljes beavatást gyönyörű korhű jelmezekben és fejdíszekben pompázó szereplők és táncosok bevonulása követi, a látvány lenyűgöző! A rendező bemutatja a történet szereplőit, az egymással szemben felsorakozó ellenséges csoportokat, mindent dalban, táncban elmesélve, s majd csak ezután látjuk Géza temetését.
István az Úrhoz fohászkodik erőért, Koppány máris a trónt követeli. Ez a különbség, gondoljuk az elején. A háborúskodás, az öldöklés közepette, a kardtáncból és a lándzsások seregéből megható lírai betétként emelkedik magasba Réka, Koppány lánya (Gubik Petra), aki szintén békéért imádkozik. A drámai és lírai jelenetek mindvégig mesterien váltják egymást, és mindkettőt oldja a humor, valahányszor Bese, Solt, Sur (Vasvári Csaba, Vadász Gábor, Nagy Róbert) triója táncol elő, például a jól ismert Bosszantó egy bugris bunkó dallal. Markáns színfolt, titokzatos jelenség a pap, Asztrik szerepében Katkó Ferenc. Történelem és költészet jegyeit ötvözi hatásosan Szente Éva a Táltosasszony figurájában. Gulyás Attila Vecelinként, Csomós Lajos Laborcként, Gerner Csaba Tordaként erősíti a csapatot.
Nagy Róbert, Vadász Gábor és Vasvári Csaba
Katkó Ferenc Szente Éva Gulyás Attila
Gubik Petra Kisfaludy Zsófia Nagy Erika
Réka és Gizella (Fekete Zsuzsanna) finom, törékeny alakjával, nőiességével, szívszorító dalával teljesen ellentétes a kíméletlen Sarolt (Nagy Erika) fellépése. Géza özvegye fiát is uralja, nem ismer kíméletet, pedig István hajlana a megegyezésre, a megbocsátásra az ellenséges táborral. Nagyon megható jelenet, amikor Réka kérleli, hogy ne gyűlölje a legyőzötteket, és hadd temettesse el apját. Úgy tűnik, vonzódnak egymáshoz a fiatalok, de kíméletlenül közéjük robban Sarolt, aki megtagadja a lány kérését és – elrettentő példaként a lázadóknak – felnégyelteti Koppányt.
A remek kompozíció végig imák, fohászok, könyörgések fűzére, amelyből kicsendül, hogy a nép békét kíván, megnyugvásra vágyik. Akkor is békedal szól, amikor a háttérben kivégzik, kerékbe törik a legyőzötteket.
A második felvonásban kiéleződik a „rabok legyünk vagy szabadok” kérdés. Kiemelkedő a jelenet Koppány asszonyaival (Komáromi Anett, Liszi Melinda, Fehér Tímea), de nem erotikusan túlfűtött, hanem elegánsan visszafogott, hatásos a lepedők lebegtetésével. A könnyű textíliák mozgatása nagyon szép ellentét a katonás erőfitogtatáshoz, a botostánchoz, a lándzsák villogtatásához.
Elöl: Komáromi Anett, Fehér Tímea és Liszi Melinda
István végül legyőzi Koppányt; az alkotókat dicséri, hogy az egész drámát, így ezt a jelenetet sem fokozzák naturalista eszközökkel, a kivégzést is lepedőkkel kerítik körbe, amelyeken még a vér színe sem piros, hanem sötét. A pirosas füst alatt megrázó a fejkendős sirató özvegyek tánca. Mértéktartóan elegáns a koronázási rész, és a történetnek ismét a mai viseletben, gitárral megjelenő Krónikás (Mészáros Mihály) ad keretet.
Csomós Lajos és a Balassi Táncegyüttes
A Balassi Táncegyüttes kimagasló teljesítménnyel emeli az est színvonalát, egyértelműen főszereplő; végigtáncolják az egész drámát, operát, de még a díszletet, színpadképet is pótolják, hiszen a táncosok mellett alig férne (és nem is kell) díszlet. Inkább csak a duetteknél, kevesebb énekes jeleneténél látunk jelzésértékű építményeket, falat, lépcsőt, utat, ami igényes, mutatós, elegáns. A Zikkurat Színpadi Ügynökség jelmezei csodálatosak, egészen káprázatosak.
Több évtizedes, pontosan harminc éves töretlen siker, népszerűség, ünneplés csak a legkiválóbb művészi alkotásoknak jár, csak az ilyenek képesek túlélni mindenfajta szakmai és politikai belemagyarázást, okfejtést, okoskodást, bírálatot és felmagasztalást. Az első magyar rockopera 1983. augusztus 20-ai városligeti királydombi premierje óta az István, a király igazi kedvenc színházban, lemezen, könyvben és filmen is.
Magyar dráma, magyar történelem modern zenében, rockzenében elmesélve, immár klasszikus alkotás. Alapmű, akár történelmi, szépirodalmi, zenei tananyag is lehetne, hiszen az emberiség legfontosabb, legmagasztosabb kérdéseit taglalja, a szabadság, igazság, hűség, tisztesség elvét állítja középpontba. De úgy érzem, túlságosan leegyszerűsítenénk egy óriási darab lényegét, ha István és Koppány viszonyában a pogány-keresztény, a régi-új, a győztes-vesztes, hős-áldozat, függetlenség-rabszolgaság, magyarság-idegen hódítók ellentétének ábrázolását méltatnánk.
Boldizsár Miklós drámájában, Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában az egyik legnagyobb érték, hogy két igen eltérő, de elveihez ragaszkodó, mélyen érző, szenvedélyes embert állít elénk. A Kossuth-díjas szerzők és rendező művében két szinte már esendő, szenvedő, gyötrődő ember jön felénk, kér segítséget, aki nyitott a másik felé, keresi a közeledés, a megértés lehetőségét. Két nagyon különböző személyiség, de hasonlóan szenved a rá mért kereszt súlya alatt. Presits Tamás és Szomor György játéka példaszerűen erősíti egymást: Koppány a hangjával hódít, István az alakításával.
Korhű jelmezekben hiteles történelem elevenedik meg előttünk, miközben az emberi gesztusok, szemvillanások talán más-más személyiségeket sejtetnek, hangsúlyoznak, de ez nagyon is belefér a történetbe, hihető, meggyőző, pontosan azért, mert emberi. A magyar trónok körül milyen sokszor támadt viszály, hányszor keltek egymás ellen testvérek, rokonok! Ahogyan más népek múltjában is. S milyen sokszor megismétlődtek ezek a konfliktusok! Történetek, tapasztalatok, és az utókor mégsem tanult belőlük eleget. A legtöbb persze amit szerzők, kortársak és klasszikusok – akár kortárs klasszikusok – tehetnek, hogy ezeket a sorsokat, példákat felmutatják, tükröt tartanak a mának, elgondolkodtatnak bennünket, és aztán ránk bízzák, mit fogadunk meg az intelmekből, a bölcsességekből.
Niedzielsky Katalin
Fotó: A-team/Nyári Attila