Javában folynak a rendelkező próbák. Ez most már éles helyzet, érezni a színészeken, hogy nagyon komolyan veszik a feladatot: a rendező is igyekszik maximálisan fókuszálni, hogy az időkorlát se lássa kárát az értelmezésnek. És jelen van még egy faktor, az élő szerző, összes előnyével és hátrányával együtt: időnként megjegyzéseket fűz a folyamathoz, s meg kell hagyni, látszik rajta, hogy nem kis tapasztalata van ebben a szerepben.
A harmadik jelenet előtti szünetből visszatérőket már hangeffektusok fogadják. A szereposztás stabil, sőt, egy meglepetés-szereplővel is számolni kell, de ezt most nem árulhatja el a kémszerepet is betöltő blogíró – poénlelövés esete forogna fenn, ha megtenné. Maradjon ez egyelőre a stáb titka, valamint a most már bemerészkedő nézőké.
A görög mitológia beszűrődése sem könnyíti meg a csapat dolgát – bár hagyományos esetben áldásos lenne a lehetőségeket kinyitó szerepe. Épp egy emberileg komplex helyzetet látunk: a két világ szereplői egyszerre jelennek meg a színpadon. Az előtérben Ullmann Mónika, Szabó Lajos és Babócsai Réka – háttérből közeledik Kara Tünde és Presits Tamás.
A feladat: összekötni a két világot. Csurulya nagyon igyekszik a néző szemével is követni a meglehetősen abszurd fordulatokat. És most még nem kevesebbet kell értelmezni, mint a csodát. Mert ahogy a rendező állítja: "A csoda nemcsak barátságos."