Czajlik József szlovákiai magyar. A Békés Megyei Jókai Színház, Ivan Holub: Javor vitéz című mesedarabjának rendezésére kérte fel a rendezőt, aki korábban a budapesti Bárka színház főrendezőjeként, leginkább kortárs drámák merész- kísérletező értelmezésével szerzett magának hírnevet. A munkafolyamat kellős közepén zavartuk meg, egy könnyed- kedves meséről kérdeztünk, nehezeket- nagy komolyan.
Jr.:- Szlovákiai magyar rendezőként hogyan látod a magyar játékteret? Bár nem most jöttél át a határon, de egy korábbi nyilatkozatodban olvastam, úgy ítélted, hogy talán könnyebb lett volna, ha az ezredforduló táján kisebb elvárásokkal indulsz el otthonról, valahogy úgy, mintha egy idegen országba költöznél. Most, amikor az Unióban vagyunk, a határok átjárhatóak, milyen érzések vannak benned amikor ez a téma szóba kerül?
C.J.:- Én most már rezidens vagyok szinte, tehát nekem ez egy korábbi problémakör volt, amin azt hiszem, hogy már nagyrészt túltettem magam. A bizonyítási pontjaim most már világosabbak, már jobban el tudom magamat is helyezni a közegben, tehát ilyen nagy különbségeket nem érzek már. Szlovákiai magyarként a fővárosban egyszerűen asszimilálódnom kellett, illetve egyáltalán a közegben való feloldás és ellenállás problémái voltak ezek, de egy színház azért nagymértékben kötött. Főleg egy kőszínház, ott egy csomó dolog magából az intézményrendszerből fakad, tehát ezek nem változnak igazából. Most nekem ez az újdonság, hogy itt Békéscsabán dolgozok. Azt érzem, hogy ez a közeg sok ismeretlent rejtett nekem, de most már öröm számomra, hogy beleláthatok, hogyan is működik itt a munka. Korábban nem nagyon jutottak el hozzám innen hírek, voltak barátaim, akik már jártak itt, dolgoztak itt, de magam még nem tapasztaltam. Most örülök, hogy ennek részese lehetek.
Jr.:- Érdekes, hogy – ahogy én néztem – tavasszal szintén egy Jókai színházban volt bemutatód, csak az a Komáromi Jókai Színház volt, ahol az Antigonét állítottad színpadra. Egy kőkemény dráma után most hirtelen egy másik Jókaiban, mondhatjuk, hogy majdnem a másik végletig futunk el?
C.J.:- Eddig egyszer rendeztem mesét, a színművészeti egyetemen egy bábosztállyal, és azóta soha. Igazából nem is hívtak, soha ilyen felkérést nem kaptam, mint hogyha elterjedt volna, hogy „na, a Czajlik ilyeneket nem rendez”. Szerencsére Fekete Péter – egy véletlennek köszönhetően – körül kellett, hogy nézzen a színházi térben, vette a bátorságot és megtalált. Így adódott a lehetőség, hogy mesét rendezhessek. Örülök is neki, hogy elvállaltam, mert nagyon-nagyon megtetszett ez a fajta műfaj, amit én olvasva mindig is imádtam, szerettem, de nem rendeztem. Úgyhogy, örülök, hogy újra egy Jókai színházban dolgozhatok, de a név tényleg csak a sors apró tréfája.
Jr.:- Beszéljünk a Javorról. Ha elemezzük, itt végül is égi, földi csap össze, és mint minden mesének, ennek is kell, hogy legyen egy morális üzenete. Te rendezőként ezt hogyan látod? A gyerekek mennyire vevők erre?
C.J.:- Ez elég fogós kérdés. Én úgy gondolom, hogy a mese bizonyítottan gyógyerejű. Hogy ha a gyerekeknek mesét mondunk, az elsősorban nem is a morális tartalom, vagy az erkölcsi töltése miatt van, hanem nagyon sok módon a gyerek azonosítatlan félelmeinek előjelet vagy pedig célpontot ad. A gyerek kifejezheti, kivetítheti ezeket a frusztrációit, félelmeit, megkönnyíti a mese ezeknek a feszültségeknek a lekezelését, levezetését. Számomra ez az elsődleges irány. Én azt szeretném, hogy ha egy felszabadult világot kapnának, amibe bátran bele tudnak ők is helyeződni. És természetesen, mivel viselkedésmintákról van szó, bizonyos tudatalatti vagy közvetlenül módon, de befészkeli magát a gyerek tudatába az is, hogy egy hős hogy is viselkedik, különböző helyzetekben. Számomra azonban nem lehet cél, hogy bármilyen módon, valamilyen erkölcsi tartalommal manipuláljam a gyerekeket. Arra a szülők tökéletesen elegendőek, de az már természetesen az én értékrendem, hogy milyen mesét, milyen hősöket választok. Az meg már a saját világlátásomon kell, hogy átszűrődjön. Elsődlegesen azt akarom elérni, hogy a gyerek jól érezze magát, én ennél többre nem vágyom, nem akarom feltétlenül tanítani.
Jr.:- Ebben a mesében vannak csavarok, mert ugye az mindig benne van az emberben, hogy egy kobolddal, egy rosszcsonttal könnyebben azonosul a gyerek. Ugye van egy vitézünk, aki majd keresztülmegy tűzön, vízen, lemegy a pokolba. Akad egy démon mellette, akinek voltaképpen az a feladata, hogy őt a rosszra valahogyan rácsábítsa, és amikor megjelenik a Halál, akkor meg – a legnagyobb megdöbbenésünkre – az nem egy szörnyű, félelmetes valami borzalom, hanem egy szép nő. És még a halálon túl is van élet… Számodra mit szimbolizálnak ezek a karakterek? Gyerekszemmel nézve mit üzennek ezek neked?
C.J.:- Az az igazság, hogy nem tudom a gyerek szemével nézni, habár családos vagyok. Azt persze tudom, hogy hogyan lehet egy gyereket elkápráztatni, de ez mondjuk a szakmai oldala. Számomra fontos a három szereplő, akiket említettél: Javor, ugye, egy statikusabb jellem, aki hősként érkezik, és hősként is végez, a mi szemünk előtt. Ő igazi változáson nem megy keresztül, ha csak azt nem vesszük változásnak, hogy legyőzi a Gonoszt a Földön, ami azért eléggé kemény feladat. A Halál figurája nagyon fontos volt számomra, mint érv a mese mellett. Ez a halálfigura közel hozza a halál gondolatát, méghozzá úgy, hogy azt az embert, akinek a leginkább szurkolunk, a Javort, elviszi. Maga az egész halálfigura viszont úgy van megírva, hogy a nagyon félelmetes megjelenéstől az egyre profánabbig halad. Egyre inkább olyan figurává egyszerűsödik, akivel szót lehet érteni, az ismeretlenségét azonban továbbra is megtartja… A legérdekesebb jelenség a mesében, szerintem, maga az a kis démon Koszper figurája, mert ő a szemünk előtt változik meg, tehát ő egy belső mélyrepülésen, purgatóriumon megy keresztül, és valóban, egy keresztényi írói felfogásban azt lehet mondani ő megtisztul. Így – de ez már abszolút nem a gyerekekre tartozik – szimbólumaiban ez egy klasszikus keresztény mese. Van benne egy megigazulás: egy egyedül járó kis Javor- megváltó mellé szegődik egy valamikor rossz hívő, aki megváltódik, és a halálból is új életet nyer. Azt gondolom – és ezt nem vallási szempontból mondom, hiszen nem akarok semmit se sulykolni – hogy a mi nyugati keresztény kultúránkhoz is nagyon egyszerű rácsot tart ez a mese. A zsigerekben lesz érthető; világos, hogy milyen alaphelyzet mutatkozik.
Jr.:- Olyan, mint a Csillagok háborúja.
C.J.:- Igen! 🙂
Jr.:- Akkor, Dártvéder pálfordulásával itt a vége. Köszönöm szépen!
Köles István Jr.
