„Ebben az időben Berlin izgalmas és szexi, harisnyatartóban fogadja az idegeneket, táncol és pompázik, olcsón kapható gyönyörökkel csábít bárkit, aki az élvezeteket és a szabadságot keresi.” – Kander-Ebb Kabaré című musicaljét viszi a Jókai Színház idén porondra. Az előadást május 18-án mutatták be Ullmann Mónika és Gulyás Attila főszereplésével, Szűcs Gábor rendezésében.
Ismét egy fergeteges, több művészeti ágat összekapcsoló produkció mutatkozott be a Jókai Porondszínház színpadán. A Székesfehérvárról érkező előadást kifejezetten cirkuszi térre formálta át a rendező. „A főbb szerepeket lekettőztük, így az országosan ismert kabaré-sztárok és a jókais művészek váltják egymást előadásról előadásra a porondon. Lapis Erika, Gulyás Attila a hazai színeket képviseli, míg Ullmann Mónika, Farkas Gábriel a vendég színt hozza nekünk. Élőzene, a Jókai Színház fiatal táncosai, valamint a már megszokott alternatív artisták teszik teljessé az idei porondszínházi produkciót.” – mondta el Fekete Péter direktor.
Egy fülledt erotikától fűtött és show-táncelemekben bővelkedő előadás született meg Békéscsabán. „A koncepciónk maga a darab címe. Ebben az előadásban egy kabaré társulata játssza el a történetet. Ezáltal az egyes jeleneteket, dalokat, képeket, cirkuszi akrobatikákat mindig egy kicsit idézőjelbe tesszük, ellentétben a filmmel, ahol maga a történet teljesen valóságos. Nálunk minden jelenet egy kicsit elrajzolt, a kabaré stílusát, játékmódját idézi.” – fejtette ki Szűcs Gábor rendező.
Az előadást június 6-ig láthatja a közönség a porondszínpadon, június 29-én pedig a Szarvasi Vízi Színházban.
Fotó: Nyári A./A-Team