Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Kabarészombat és humortusa

 A november 15-i Kabarészombat nagy sikert aratott. Az előző forduló óta meghonosított változtatások egyértelműen javára váltak a műsornak.

A 8 órás kezdés, a Karinthy jelenetek, az időkeretben tartott stand up comedy műsorszámok, és a Szinitanház másodéves hallgatóinak / Huszár Dóra, Burány Árpád és Verbó Ákos / segítsége a „tusázóknak” – a fellépni nem szándékozó jelentkezők írásait olvasták fel, értően és jól poentírozva.

 Presits Tamás megint brillírozot, mint „Nagybácsi”, Gulyás Attila és Tege Antal minden mondata után felcsattant a nevetés az Aszongya című Karinthy jelenetben, Komáromi Anett, Paczuk Gabi és Csomós Lajos is sok kacagós percet szerzett a publikumnak, Gál Zsuzsa pedig kellemes hangjával és finom előadásmódjával aratott sikert.

A Humortusában megint 5 jelölt versenyzett a nézők által befizetett 500 forintokért, az este legjobb humoristája címért. Volt egy visszatérő közöttük, Áchim Pál – aki az első alkalommal maga olvasta fel írását, most azonban a Színitanház hallgatóinak segítségét vette igénybe kétszereplős, szellemes jelenete bemutatásához.

 Pohler Tamás, a Színítanház műszaki szakos hallgatója saját gondolatait adta elő, meglepően jó előadókészséget mutatva fel, nagy hahotákat besöpörve.

Hunyadvári József, aki „civilben” vőfély, ebből kifolyólag hatásosan és profi módon „tarolt”az elmúlt 18 év politikáját megverselve. Meg is nyerte a versenyt.

Huszár József finom és elegáns humorú írásait szintén a diákok adták elő. Sajátos ízt adott a produkciónak, hogy Huszár Dóra – az egyik felolvasó diák – a szerző leánya.

Volt egy beugró is, Pacsika László aki „terepszemlére” jött, hiszen a dec. 6-i műsorra jelentkezett, de mert N.Agy János nem jelent meg, vállalta a rögtönzést, és rögtön sikerrel is szerepelt.

Az első Humortusához képest sokkal jobb színvonalú írások és jelentkezések szórakoztatták a közönséget, köztük a néhány bátortalanul vacsorázó vendéget. Szeretnénk, ha ebben is, értjük ezen a vacsorázók számát, „fejlődne” a Kabarészombat, hiszen a múlt századi kabaréhoz hozzátartozott a vendéglátás is, és a színházi klub konyhája kitűnő.

Szeretettel várjuk a közönséget a következő december 6-án, este 8-kor megtartandó Kabarészombaton, hogy a már héttől elfogyasztható, zenés vacsora után kellemesen, kacagással töltsük el az estét, melyet egy Mikulás-meglepetés is fűszerezni fog.

Tekintse meg képgalériánkat!

Fotók: ATEAM/Zentai Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás