fbpx Kamasztörténet a Jókai Színházban | Békéscsabai Jókai Színház
  2018. március 20., kedd      17:57

Jelenlegi hely



Kamasztörténet a Jókai Színházban


Az író születésének 100. évfordulója előtt tisztelegve, a Jókai Színház bemutatta Szabó Magda Születésnap című ifjúsági regényét. A kamasztörténetet Belinszki Zoltán alkalmazta színpadra és Bartus Gyula Jászai-díjas színművész rendezte. Az ősbemutatóra március 20-án került sor.

„Szabó Magda lányregényeiben olyan kamaszlányokat ábrázol, akik rózsaszín képzeletvilágán átsejlik a felnőttek bűnökkel, kötelességekkel, szívfájdalmakkal teli élete, s az ábrándokat lassan felváltja a valóság. A Születésnap című regény is erről a lélektani fordulópontról szól, s története az 1960-as évek Budapestjén játszódik.”

A regény és a darab a felnőtté válásról, generációs ellentétekről szól, csonka családok jelennek meg benne, és egy napjainkra eltűnőben lévő világot, egy közösség összefogását is bemutatja - fogalmazott korábban a rendező. 

Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát.

Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el: a Kossuth-díjas írónő zseniális és elképesztően gazdag életműve a mai gyerekeknek is páratlan élményt nyújt. A főbb szerepekben Fehér Tímeát, Tarsoly Krisztinát, Nagy Erikát, Hodu Józsefet, Jancsik Ferencet, Csurulya Csongort, Nagy Évát láthattuk. Illés Borit Nádra Kitti szh. formálta meg. A további szerepekben a Színitanház végzős hallgatói is megmutathatták színpadi rátermettségüket, akik valamennyien fegyelmezetten, az átérzett tét súlyával „játszottak". A hatvanas évek divatját idéző jelmezeket Sellei Gabi tervezte, a stilizált, jelzett színpadképet Egyed Zoltán.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg

 

 

POZSGAI ZSOLT  „Szellemúrnő” című színdarabjának bemutatása Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2021. november
 

Keresés

Keresés űrlap