fbpx Kedvezményt kapnak a bérletvásárlók | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. augusztus 21., szerda      19:58

Jelenlegi hely


Kedvezményt kapnak a bérletvásárlók


Ahogyan az elmúlt években mindig, most is a közönséggel együtt tartja évadnyitó társulati ülését a Békéscsabai Jókai Színház; szeptember 4-én 17 órára a teátrum előtti térre várják az érdeklődőket. Erre az ünnepélyes alkalomra meglepetéssel készül a színház: csak a megnyitó napján 15 órától 19 óráig 20 százalék kedvezménnyel váltható bérlet a 2019-20-as évad bemutatóira.

Az ünnepi gála színes programot ígér, ahol értékelés hangzik el a nyári szereplésekről, majd zenés-táncos ízelítőként részletek hangzanak el az új bemutatókból, a darabokról, a szerepekről a színészek, a rendezők nyilatkoznak.

Az új szezon valójában szeptember 19-én kezdődik, az első premier Heltai Jenő: A tündérlaki lányok című színjátéka lesz a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Másnap mesedarabra, Kerstin Slawek – Dorotty Szalma – Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című zenés előadására várják a gyerekeket. 

A tapasztalatok szerint nyár vége felé már közel 12000 fölött jár az eladott bérletek száma, folyamatosan telnek meg a különböző bérletházak, de októberig még minden típusú bérletből lehet vásárolni.

A felnőtt bérlet négy színjátékot és két zenés darabot kínál a közönségnek. Heltai Jenő: A tündérlaki lányok, Molnár Ferenc: Liliom, Wass Albert: Tizenhárom almafa, Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről, Krúdy Gyula: A vörös postakocsi című műve, valamint A Megfeszített című rockopera kerül színre. Az ifjúsági bérletben a Liliom, A vörös postakocsi, A Megfeszített és az Egri csillagok szerepel. A kis- és nagydiákok is az Egri csillagokat, a Holló Jankót és a Rigócsőr királyfit láthatják az új évadban. A mesebérlet a Holló Jankón és a Rigócsőr királyfin kívül a Sárkány a szekrényben című történetet kínálja. Díszbemutatót a színház négy darabból tart (Liliom, Tanulmány a nőkről, A vörös postakocsi, A Megfeszített).

Szabadbérlet folyamatosan váltható négy, illetve hat repertoáron szereplő darabra, az előadást és a napot a vásárló határozza meg. A bérletvásárlás online is lehetséges.

Újdonság, hogy a színházvezetés a közönségnek azzal is kedvébe szeretne járni, hogy az évadnyitó napján, szeptember 4-én 15 és 19 óra között 20 százalék kedvezménnyel vásárolható bérlet az ősszel kezdődő évad bemutatóira.

Niedzielsky Katalin

Fotó: A-TEAM


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


nletter.png
 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019. szeptember
 

Keresés

Keresés űrlap