Békéscsabán otthont talált Hernyák György
HÍR6.HU | Őszinte, szókimondó és önérzetes. Nem a szó rossz értelmében. Inkább úgy, ahogy valaki tudja, hova tartozik, de ezt a hovatartozást megtagadják tőle. Marad a belső érzés és ezzel együtt a szívfájdalom. Ennek a fájdalomnak pedig hangot is ad úton, útfélen. Amikor kérdezik, nyíltan, őszintén és keserűen válaszol Hernyák György, a vajdasági MAGYAR rendező.
– Az egyik televízióban alig egy hónapja elég sarkosan fogalmazott egy régi történetről. Történetesen a 2004. december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazásról. Azóta eltelt öt év, de még mindig indulatok dúltak Önben. Nem felejt?
Hernyák György (Fotó: Such Tamás)
– Mindenkinek nagy szívfájdalom volt a kettős állampolgárság elutasítása. Mi nem vagyunk Európa, nekünk nincsenek átjárásaink. Azt gondolom, hogy ha van anyám, anyaországom valahol, amitől semmit nem várok, az ég egy adta világon semmit, akkor legalább fogadjon el fiának. Semmi mást nem várok, csak ennyit. Ha a magyar állam attól fél, hogy itt majd jön a balkáni csürhe a nagy demokráciában, akkor nagyon-nagyot téved. Aki akart, az följött a háború alatt. Nincs pontos számadatom, de ötvenezren biztosan feljöttek. Amikor nagy bajban voltunk, kerestünk körülbelül 200 forintot havonta – ami hatvanmilliárd dinár volt, már a nullákat sem számoltam -, tehát aki akkor nem akart átjönni és nem jött, akkor az most, amikor már viszonylag jól élünk, mi az Istennek jöjjön át? Minek? Szavazni? Én otthon sem szavazok. Fél a kormány, hogy jönnek a Balkánról és majd szavaznak „mittudoménkiellen". Ezt úgy sz…m le otthon is, ahogy van. Nem jönnék át azért, hogy szavazzak. Az elmúlt húsz évben történtek ott is dolgok, ami miatt az ember már nem akar elmenni szavazni. Ott is rengeteg csalódás érte a magyarokat, a szerbeket, a horvátokat. A politikában az ember mindig csalódik. A politika egy szükséges rossz. Szükséges, ami irányít, de nem nagyon szeretem a politikusokat, mert használnak és kihasználnak. Mindenfélét tűznek a zászlajukra. Az ígéretekből nekem már elegem van. Nem akartam többet ide jönni, azt mondtam, mától összevesztem a magyar állammal.
– Úgy mesélik, nem is akart többet Magyarországra jönni.
– Néhányszor jöttem, amikor muszáj volt, de egyébként nem. Nem is tudom, hogyan beszélt rá a Péter, hogy itt rendezzek. Nem ismerem Magyarországot; Pestet ismerem, de az egy külön világ. Nem szeretek Pestre járni. Paraszt gyerek vagyok és szeretem belátni a távot, ahova megyek. Nekem Pest túl rideg, ideges, túlzsúfolt – mindenki rohan. Nálunk nincsen vidék. Itt van Pest, meg van A vidék. A vidékiek valahogy harmadrendű emberek. Vannak a pestiek, a felsőbbrendűek és vannak a vidékiek. Ezt nem szeretem. Feljöttem Békéscsabára és nekem ez nem vidék, hanem Békéscsaba. Itt emberekkel találkoztam! Nem rohanó emberekkel és nem hóemberekkel, hanem olyan emberekkel, akik meghallgatnak. Anélkül, hogy ismernének, leülnek velem borozni, sörözni. Odajött egy ember, hogy szevasz, akkor gyere ki hozzám, itt egy liter pálinka. Mondom neki várjál, ki vagy Te, színész? Mondta nem színész, ő a Gyuri. Kimentem hozzá a ranchra. Adott egy liter pálinkát, etetett-itatott. Nem is értettem miért. Kiderült csak azért, hogy barátkozzon. Ez egy csodálatos dolog.
– Ezek szerint jó döntés volt, hogy eljött?
– Nem volt rossz döntés. Olyan emberekkel találkoztam, mint otthon. Persze az otthon is érdekes. Hol van az otthon? Anyám nem akar engem, akkor hol a hazám? Szerbiában, ahol kisebbség vagyok? Ezért ott van a hazám, ahol otthon érzem magam abban a pillanatban. Ott a hazám, ahol körülvesznek az emberek. Most itt, holnapután hazamegyek a feleségemhez, a gyerekeimhez, és akkor ott lesz a hazám. Vagy ha lemegyek dolgozni Újvidékre, akkor ott lesz a hazám, ahol nagyon sok szerbbel találkozok, akik nagyon rendes emberek. Ott megtanultunk néhány dolgot. Megtanultuk megbecsülni és megérteni a másságot. A Vajdaság borzasztóan nagy kohó. Nem is tudom, van-e még egy ilyen vidék, ahol ennyiféle nép él. Szerbek, horvátok, magyarok, románok, szlovákok, ruszinok, cigányok, makedonok, albánok – és még a felét sem soroltam fel. Harminc nemzetség él együtt. Az ember óhatatlanul megtanul kommunikálni velük, megérteni őket és együtt élni.
– Most egy olyan közegben dolgozott, ahol – anyanyelve szerint – nem volt kisebbségben. Milyen érzés?
– Nem ismertem a békéscsabaiakat, de kiderült, hogy más színházi nyelvet beszélünk. Felhoztam két embert, Katkó Ferit és Gál Elvirát. Hoztunk egy másfajta gondolkodást és ebből született egy vegyület, ami azt gondolom, hogy jó. A próbafolyamat alatt egymásra éreztünk és több-kevesebb energiával megszületett a darab.
– Tegyük hozzá, nagy sikere van az előadásnak. Ön szerint ez minek az eredménye?
– Rengeteg idő szükségeltetik ahhoz, hogy megismerjem a közönségemet. Más a mentalitás Szabadkán, más Békéscsabán. Ezt a darabot zabálják. Csápolnak és fütyülnek és dobognak és kiabálnak a gyerekek. Szeretik az Askát és a farkast. Zalán Tibor remek ráérzésekkel írt egy nagyon jó darabot, ami kommunikál. Nem szeretem a gügyögő színházat, azt ahol a gyereket hülyének nézik. A gyerek ugyanolyan ember mint mi, csak kicsike befogadóbb és őszintébb. Nem kell neki gügyögni és hülyének nézni. A kislányom kérdezte egyszer, hogy „apa, a színész bácsik miért hülyéskednek?". Azt mondtam azért, mert azt hiszik, Te vagy a hülye. Próbálom egyenrangú emberként kezelni a gyerekeket. Hatvanéves létemre is próbálok a bőrükbe bújni. Az Aska és a farkas egy atipikus mese. Ez nem olyan, ahol vannak a jó és a rossz szerepelők. Mindenkinek van árnyoldala, de jó tulajdonsága is. Askában is van feneség, egy rohadt büdös kölök, de vannak céljai. Többet akar, balett-táncos akar lenni bármi áron. És egy birka ugye ne legyen balett-táncos. Pedig az akar lenni és az is lesz – köszönhetően egy farkasnak, aki kikényszeríti belőle azokat az ösztönös dolgokat, amiket csak tőle kaphat meg. Számomra ez a darab – többek között – éppen a másságról szól.
Malatyinszki András
Forrás: HÍR6.HU