A Lúdas Matyi Jókai színházbeli változata a klasszikus Fazekas-mű alapján korszerűsített mesejáték, átgondolt, igényesen felépített előadás, amely minden korosztály figyelmét elnyerheti. Kicsit klasszikus magyar irodalom, kicsit korszerűsített tanmese, de főleg szórakoztató előadás gyereknek és felnőttnek ez a zenés-táncos játék.
Klasszikus évadban klasszikus mese jár a gyerekeknek is, sőt az egész családnak, hiszen a Békés Megyei Jókai Színházban évtizedek óta hagyomány, hogy törődnek a kisebbek, ifjabbak szórakoztatásával, gondoskodnak a jövő közönségének esztétikai neveléséről. A mese- és ifjúsági darabok – amelyek egyrészt a magyar és világirodalom remekeit viszik színre, másrészt, ha jó előadások születnek, még a kötelező vagy ajánlott olvasmányokhoz is elvezetnek – arra is kiválóan alkalmasak, hogy a tanulók a pedagógusokkal, szülőkkel, testvérekkel, nagyszülőkkel együtt jöjjenek el a színházba. Így kovácsolhat össze a kulturális esemény közösségeket, erősítheti az összetartozás érzését.
Idén januárban szintén Hernyák György, a Szabadkai Népszínház művésze – aki most a Lúdas Matyit állította színre Békéscsabán – rendezte az Aska és a farkas című előadást. Tavaly novemberben Javor vitéz, 2008-ban a Rigócsőr király, 2007-ben A kolozsvári bíró történetét láthattuk a Jókai színház családi bemutatóinak sorában.
A városháza előtt délután díszítették a hatalmas karácsonyfát, és estefelé, a premier után már fényárban úszott a belváros; a kivilágított fatörzsek jelezték advent közeledtét november 27-én, szombaton. S a karácsony, a legszentebb ünnepünk jó lehetőség arra, hogy családi délutánt rendezzenek a színházban, és a magyar irodalom egyik klasszikusának történetét mutassák be, mintegy ráhangolásként az ünnepre.
Fazekas Mihály elbeszélő költeményét Zalán Tibor író, dramaturg dolgozta át és írta a dalszövegeket; a felvilágosodás korából származó mű számos változata után, ifjabb Kucsera Géza zenéjével újabb ősbemutató született a Jókai színházban. A zenés-táncos mesejáték minden korosztálynak sok humort, nevetést, szórakoztató színházi élményt és mellé korszerű, tanulságos történetet ígért; a felnőtteknek gyermekkori olvasmányuk felidézését, egy kis nosztalgiát is.
Klasszikusok átdolgozott változatánál mindig felmerül a kérdés – ami egy elsősorban gyerekeknek szóló mesedarab esetében nemcsak elméleti, tudományos szempontból érdekes -, hogy az eredeti szöveghez, az író tananyagban szereplő művéhez mennyiben illik, kell hűnek maradni. Szabad-e, kell-e hozzányúlni az irodalmi alkotáshoz, érintve, esetleg megváltoztatva a mondandóját, az üzenetét? A kérdés jogos, de erről majd később!
A hiú, kapzsi, zsarnok Döbrögi és a szegény, de talpraesett, a földesurat megleckéztető libapásztor fiú története immár 200 éve eleven és hat kicsire, nagyra, korosztályonként és főleg koronként azért kicsit persze másként. Matyit, mert önfejű és nem veszi le a kalapját a dagadt úr előtt, az, hogy móresre tanítsa, példát statuáljon és hatalmát fitogtassa, deresre húzatja és a hajdúival elvereti. Fazekas Mihály a középkorba helyezte vígeposzát, de ítélete, amit a mesével az uralkodó osztály kifigurázásáról, az elnyomás ellen lázadó népi hős felmagasztalásáról mond, minden korban és társadalmi rendszerben figyelemre méltó. Matyi olyan, mintha valamelyik népmeséből lépett volna elénk: szegény, semmire kellő, a hasát sütteti, aztán öntudatra ébred, bizonyítani akar édesanyja és kedvese előtt, s amikor sérelem éri, becsületébe gázolnak, van mersze szembeszállni a hatalommal, az erőfölénnyel. Talpraesett, nyitott az új ismeretekre, találékony, először építőmesterként, majd orvosként tér vissza Döbrögihez, végül, harmadszor pedig egy helyi részeges fickó öltözetébe bújva.
A klasszikus költemény eredeti üzenete az, hogy tanulni érdemes, becsületünkért, igazunkért harcolni pedig kötelező. Az ígéretet be kell tartani, ezért Matyi háromszor indul megverni az ellenségét, aki őt igazságtalanul bántotta; tehát helyénvaló a bosszú, a szemet szemért elv. Minden pontosan úgy zajlik, mint a mesében: már a 3 is a magyar népmesékből jól ismert szám, ahogyan a hőssé váló szegénylegény, s nem utolsó sorban a tétel, hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszok pedig meglakolnak. A mai gyerekek viszont – a nagyobbakról és a felnőttekről nem is beszélve – jól tudják, hogy a világ nem így működik, és az élet ennél sokkal bonyolultabb. Sajnos.
Az 1700-as évek végén, az 1800-as esztendők elején, ahogyan korábban és később is, nagyon jól ismerték az erőszak fogalmát; legendás hírű betyárok, vitézek, katonák, forradalmárok és lázadók ölték egymást a legkülönbözőbb frontokon az igazságszolgáltatás, a haza védelme vagy éppen az önbíráskodás jegyében. Szépirodalmunk sem véletlenül bővelkedik olyan keménylegények sorával, mint Dózsa György, Toldi Miklós, János vitéz vagy éppen Rózsa Sándor. Bűnbandákat, tolvajokat, csalókat és gyilkosokat is számon tart a történelem. S az elmúlt évszázadokban is biztosan akadtak rossz fiúk falun és városban, akiket az iskolában megfenyítettek, előkerült a nádpálca, volt körmös, és csattant füles, kukoricára térdepeltették a kis gazfickókat; a bölcsebb szülők valószínűleg inkább más eszközökkel torolták meg a kihágásokat. A történelem, a szépirodalom, a művészetek, az oktatás hazai és nemzetközi története bőven szolgál tehát példával erőszakra és megtorlásra, büntetésre egyaránt.
Mára azonban sokat változott a világ. A bűnösöket tettük bebizonyításáig megilleti az ártatlanság vélelme, és fontossá vált a gyermekjogok tiszteletben tartása, tilos a testi fenyítés – ami önmagában helyes, előrelépés. Az viszont egyáltalán nem az, hogy mindennapossá vált a tanárverés! Amikor ezt a kritikát írom, akkor is éppen hallom a hírekből, hogy pofon vágta tanárát egy diák, mert nevelője rászólt valamiért. Az egész világban rohamosan terjed az erőszak, és egyre több a fiatalkorúak közötti vagy általuk elkövetett bűncselekmény. Az iskolai erőszak – támadások a tanárok ellen, verekedés, rablás, lövöldözés -, a fiatalkori agresszió – szexuális bántalmazás, gyilkosság – súlyos fejezetet jelent a bűnügyi krónikákban. A szakemberek, pedagógusok, szülők, rendőrök, szociológusok, pszichológusok keresik az okokat és megoldásokat. Mostanáig nem sok sikerrel.
Ilyen világban különösen nagy felelősség színpadra vinni, gyerekeknek bemutatni egy olyan darabot, amelynek középpontjában éppen a bosszú, a megtorlás – „háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza…" -, az erőszak áll. A mese azzal kezdődik, hogy a földesúr megbotoztatja a gyereket és elveszi a libáit. Kérdés: a fiúnak van-e joga a felnőttre támadni és visszaadni a verést? Régi igazság, hogy az erőszak újabb erőszakot szül. Ugyanakkor Matyi joggal érzi, hogy valamit tennie kell, hiszen a becsületébe gázoltak, a tulajdonától fosztották meg. De biztos, hogy csak erőszakkal szerezheti vissza a becsületét és a ludait?
Az előadás kezdetén és végén ugyanaz a dal csendül fel: „Az a jó, ha mulat a nép, olcsó cukorból lesz elég…, …kereskedik, ügyeskedik, meg is tollasodik. Alázkodják, ez is dolga a pór népnek". Döbrögi, a földesúr maga a törvény. Akkor bizony ez a törvény már nem lehet jó, hiszen nem a nép boldogulását szolgálja. Az a nép, amely ennek a földesúrnak tartozik alázattal, nem lehet boldog. Ebből a megfontolásból, a sérelem és a lopás miatt mégiscsak helyénvaló az első verés; azzal kivívja Matyi egyenjogúságát, és figyelmeztet, hogy a néppel nem lehet bármit megtenni. De miért kell még kétszer ütnie?! Csak azért, mert így szólt az eredeti ígéret? Anyja és szerelme folyamatosan félti, óvja, kérleli Matyit, hogy ne tegye, nyugodjon meg, ne merészkedjen a hatalom közelébe, mert úgyis csak veszíthet.
Zalán Tibor átdolgozásának, Hernyák György rendezésének, ifjabb Kucsera Géza zenéjének és Kerekes Judit koreográfiájának köszönhetően a Jókai színház Lúdas Matyi-előadásában szerencsére nem kap főszerepet a verés, az agresszió, és ez nagyon jó ötlet. Valahányszor Matyi fondorlattal Döbrögi közelébe kerül, hogy ötvenet verjen rajta, a botozás lassított mozdulatokkal, de felgyorsított számlálással, csak stilizálva történik a színpad hátulján, miközben előtte énekelnek és táncolnak a libák. Így sikerül a gyerekek figyelmét az erőszakról elterelni, miközben persze az is látható, hogy Matyi beváltja ígéretét, megadja tartozását. S a közönség veszi a lapot, érti a poénokat, jókat mulat a vicceken, élvezettel hallgatja a zenét, a dalokat, nézi a játékot, együtt érez Matyival, díjazza a hajdúkat, várja a fejleményeket. „Bejön" a háttérbe tolt verés és az előtte zajló parádé; de semmi biztatás a nézőtérről, hogy „verjed!", „adjál neki!" vagy „hajrá, Matyi!" – és ez jó, visszaigazolja az alkotók érzékenységét, szándékát.
A slussz poén azonban még csak ezután jön! Háromszor mégsem veri vissza Matyi Döbrögin a tartozását! Lehet, hogy megsajnálja; lehet, hogy belátja, a világ nem változik, benne Döbrögi sem, ő maga viszont hallgat a jó szóra, azokra, akik szeretik. Igen, ez a Matyi sokat tanult. A harmadik találkozásnál hiába fekszik ott a dagadt földesúr a deresen, Matyi már nem bántja, inkább csak mellette a padot üti… Mert megtanulta a leckét: többre megy, ha azokra hallgat, akik szeretik. Az embereknek, a közösség tagjainak kell egymásra figyelni, összetartani és szeretni egymást; az egyszerű népnek ebben rejlik az ereje, ez lehet életük értelme. A világ úgysem változik, „Döbrögben mindig lesz vásár", a földesúr is marad olyan, amilyen volt.
Matyi szerepében Szabó Lajos ügyesen játssza az őszinte, talpraesett, furfangos népmesei hőst, aki túljár ura eszén, diadalmaskodik a hatalom felett; és képes tanulni, változni, önmérséklettel lemondani a harmadik verésről, mert eljut oda, hogy az őszinte, tiszta érzelmeket, a szeretetet, a szerelmet többre becsüli, mint a bosszút. Kedves, közvetlen alakítása elnyeri a közönség elismerését. Döbrögi szerepében Hodu Józsefnek kevesebb lehetőség jut, jellemző, hogy a hatalom képviselője a történet szenvedő alanya, akit a nép fia büntet. A túlhangsúlyozott térfogat, bajusz és duzzogás azonban együtt sem mentség arra, hogy a színész szavait nem lehet érteni. Nagy Erika a jóságos, afggódó anyát alakítja hatásosan, meggyőzően. Matyi kedvese, Juliska szerepében Perei Zsuzsanna színészhallgatót láthatja a közönség. A humorról, a nevettetésről Ispánként Ács Tibor és persze a két hajdú, Csomós Lajos és Gulyás Attila gondoskodik. Játékukkal – a főszereplők mellett – hárman biztosan belopják magukat a gyerekek szívébe, de a felnőttekébe is.
Elismerésre méltó a vásárosok és a ludak csapata, eredeti ötlet és látványos mindkét tábor. A fehérbe öltöztetett baromfik főleg táncukkal tűnnek ki, a piros vagy narancsszínű csőr azért még nem ártott volna a libásabb designhoz. Tetszetős a vásári forgatagot jelző szolgák, népség felvonulása a kerekeken mozgatott és portékákkal gazdagon díszített árusítóbódékkal. A díszlet és a jelmez Kalácska Gábor fantáziáját dicséri.
A Lúdas Matyi Jókai színházi változata a klasszikus Fazekas-mű alapján korszerűsített mesejáték, átgondolt, igényesen felépített előadás, amely minden korosztály figyelmét elnyerheti, a szöveg módosítása biztosan el is gondolkodtatja a világ dolgai iránt érzékeny nézőket. A szöveg átdolgozása, modernizálása sokat segíthet abban, hogy a mai gyerekek is értsék, értékeljék a nyelvi humort, ugyanakkor fontos, hogy sikerült megőrizni a mű költői szépségét is. Kicsit klasszikus magyar irodalom, kicsit korszerűsített tanmese, de főleg szórakoztató előadás gyereknek és felnőttnek ez a zenés-táncos játék. Szép felütés karácsony előtt, méltó adventi üzenet az egész családnak.
Niedzielsky Katalin
Fotók: ATEAM/Nyári A.
Forrás: Békés Megye Online
