fbpx Kohári Imre a Művészbejáró vendége | Békéscsabai Jókai Színház
  2022. január 10., hétfő      09:26

Jelenlegi hely



Kohári Imre a Művészbejáró vendége


Habár a beszélgetés hátterében még karácsonyfa a díszlet, de a Magyar Teátrum Díjat mégsem a Jézuska hozta Kohári Imrének, a Békéscsabai Jókai Színház Hang- és Fénytár vezetőjének.
44 év munka a színház, az előadások szolgálatában eredményezte azt, hogy az idősebbeknek Kohi, a középkorúaknak Imi, a legfiatalabbaknak pedig Imre bácsi mára fogalom és etalon a színházi szakmában. Tanítványai az ország összes jelentősebb színházában dolgoznak, a Jókai Színház előadásain pedig minden felkapcsolt lámpához, minden hangszórókból érkező zenei vagy beszédhanghoz valamiképpen az ő munkája is kötődik. Nem felejt, nem téveszt, amit kimond-megígér, arra az alapra bátran építhetnek az alkotók, és tanítványainak is ezt a mentalitást igyekszik átadni. Ezt a munkát díjazta a Magyar Teátrumi Társaság, Budapesten a Thália színházban tartott díjátadó ünnepén, 2021. végén. Békéscsabán a Művészbejáró című műsorba hívták meg a szakembert, akit önök nem látnak a színpadon, de akinek túlzás nélkül élete meghatározó része a színház.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg

 

 

POZSGAI ZSOLT  „Szellemúrnő” című színdarabjának bemutatása Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2022. január
 

Keresés

Keresés űrlap