Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Köteles kötelességek

Közeledik a nyár vége, a világ legnagyobb sporteseménye tartja lázban a világot. De vajon mi a közös az olimpia záróeseményében és a színház Don Quijote előadásában? Egy név: Simet

Két nappal a kitűnő fogadtatású Sziget fesztivál béli előadás után, már nem köti az igazgatót a titoktartási kötelezettség. Hadd osszunk meg Önökkel egy történetet. A La Mancha lovagja musical porondszínházi változatának egyik szándékosan meghökkentő képe, amikor Simet László, az immár 76 éves magaskötél művész átsétál a porond felett, miközben odalent a darabban a lehetetlenről zajlik a vita. Simet László – aki csak az előadás kedvéért függesztette fel nyugodt nyugdíjas életét – a színfalak mögött szakmai titokként elmesélte, hogy a rudat, amivel egyensúlyoznia kell a kupolában, igazából csak a látvány kedvéért tartja a kezében, anélkül könnyebb dolga lenne. Az elhűlt hallgatóságnak még rá tudott tromfolni azzal, hogy mindez nem olyan nagy szám, nézzük csak meg amikre a fia vállalkozik. Ő ugyanis New Yorktól Dubajon át Londonig világsztár, nem beszélve az elnyert szakmai díjakról és a Cirque du Soleil-ről.

Kép

Szívesen megnéztük volna, ezért nagyon szerettük volna a budapesti előadáson ifj. Simet Lászlót is a Porondszínház légterében látni, azonban egy titokzatos felkérés végül is keresztülhúzta ezt a szándékot. Vannak olyan felkérések, amelyekre nem lehet nemet mondani, még a Jókai színház kedvéért sem. Az olimpia záróünnepélye minden bizonnyal a világ legnézettebb műsora lesz augusztus 12-én. Az előadás egyik pontján ifj. Simet László 40 méter magasan lépdel majd, míg felesége Olga az előadás más pontjain kap szerepet. A La Mancha produkció a Sziget kezdetén tehát látszólag legyőzhetetlen konkurenciát kapott, de…

Vajon közönségünk eszébe jut-e majd, amikor ifjabb Simetet látják ég és föld között lebegni, hogy mi is volt Don Quijote üzenete az életről a Jókai színház közönségének? Ne csak azt nézzük, hogy milyen, hanem lássuk olyannak, amilyen lehetne. Mi így fogjuk bekapcsolni a TV-t vasárnap este.

A jövő héten pedig már újabb színházi csodákkal várjuk Önöket az Ibsen Ház udvarán a TeÁtriumban.

Köles István Jr.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás