Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Megjelent a Magyar Teátrum novemberi száma

Első évfolyamának harmadik számával jelentkezik novemberben a Magyar Teátrumi Társaság nemrég alapított havilapja, a Magyar Teátrum, amely péntektől megvásárolható lesz az ország szinte valamennyi újságosstandján, és kilenc vidéki nagyváros színházában (Sopron, Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg, Kecskemét, Szolnok, Debrecen, Békéscsaba), valamint előfizethető a lapban megadott címen. A Magyar Teátrumban főleg a lapot alapító kilenc vidéki teátrum életéről olvashatnak, de találhatnak benne fővárosi és határon túli színházakról szóló írásokat is.

A novemberi szám tartalmából:

Csörgősipkán légcsavar címmel Hobóval olvashatnak interjút a debreceni Circus Hungaricus című bemutatójáról a lap 10. oldalán.

A címlapon induló Rivalda rovatban a szolnoki Szigligeti Színház Bánk bán előadásának két főszereplőjével Radó Deise-el (Gertrudis), Barabás Botonddal (Bánk) és rendezőjével: Kerényi Imrével olvashatnak interjút. – 1-3. oldal

A címlapon indul a Forgószínpad rovat is, amelyben most a Debreceni Csokonai Színház mutatkozik be. – 1-2. oldal

Az Ugyancsak a címlapon kezdődő Premier rovatban a Veszprémi Petőfi Színház Kaviár bemutatójáról, és annak főszereplőjéről: Gáspár Sándorról olvashatnak.

A szolnoki Vándorfesztiválról, melyen a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó hat vidéki színház hét előadással mutatkozott be, és ahol a társaság közgyűlése is tanácskozott, az 1., a 2., a 11. és a 16. oldalon találnak beszámolókat.

Ezen belül a 2. oldalon a társaság közgyűlésének sajtóközleményét olvashatják, a 11-en azt is, hogy kik nyerték a Vándorfesztivál díjait, a 16-on pedig azt, hogyan állította be a Jókai Színház focicsapata a házigazda Szigligeti Színházéval szemben az Aranycsapat 6:3-as eredményét.

A lap 4. oldalán, a Reflektorfényben rovatban a kecskeméti Katona József Színház két kitűnő színészéről: Réti Erikáról és Pál Attiláról, az operett és a közönség szeretetéről olvashatnak.

A Kulissza rovatban, az 5. oldalon Némethné Kökényesi Györgyit, a Győri Nemzeti Színház női varrodájának vezetőjét mutatja be a lap, abból az alkalomból, hogy a színház örökös tagja lett.

Szintén az 5. oldalon találják „A veszprémi Joplin” című Szabálytalan portrét Módri Györgyi színésznőről.

A 6. oldalon a Határtalanul rovatban, a nemrég alakult új kézdivásárhelyi színház első bemutatójáról, és az ahhoz nyújtott szolnoki segítségről számol be a lap.

A szín-játék nyertese egy tatabányai olvasó – 16. oldal.
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás