Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház idei évadának első bemutatóját, Zágon István és Nóti Károly legendás filmjének színpadi változatát, a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot Eisemann Mihály dalaival. A színművésszel a most készülő előadásról beszélgettünk.
Nem az első találkozása ez a darabbal, hiszen az 1999-ben újraforgatott filmben nagy sikerrel formálta meg Hippolyt karakterét. Rendezőként hogyan fogott hozzá a munkához?
Nem az első találkozásom, de nem is a második. Az 1931-ben készült filmet láttam, majd a modernebb változatában eljátszhattam a címszerepet. Mindemellett Veszprémben Bujtor István rendezésében is színre vittük az előadást. A mű alapvetően két Molière-komédiára épül, a felszín alatt felfedezhető az Úrhatnám polgár és a Tartuffe motívumrendszere. Mindkét drámában játszottam [Úrhatnám polgár – Doránte gróf; Új Színház (2003); Tartuffe – Tartuffe; Thália Színház (1996)], jól kiismertem a furfangját a most készülő előadásnak. Nyugodt szívvel mertem vállalni a rendezést, s boldogan mondtam igent Fekete Péter igazgató úr felkérésére miszerint egy tanulságokkal fűszerezett, zenés vígjátékkal kívánja indítani az évadot Békéscsabán.
Számíthatunk molière-i commedia dell’arte stíluselemekre a produkcióban?
Bár alapvetően Molière-művekre épül az előadás, mindez egy polgári, kávéházi humorba ágyazva jelenik meg a színpadon. Talán ezért sem olyan feltűnő a kapcsolat sok ember számára. Mindezt tudnunk kell az alkotói fázisban, az előadásban azonban már nem jelentkezik erőteljesen ez a fajta játékstílus a darab század eleji, társalgási hangulatának következtében. A szituációkat természetesen a vígjáték eszközeivel bontjuk ki.
Hogyan értékeli a találkozást a békéscsabai társulattal? Milyen benyomásai, tapasztalatai vannak a próbafolyamatról?
Harmonikusan dolgozunk. Örülök, hogy a próbafolyamat harmadik hetében már ilyen állapotban van a darab. Egy szavam sem lehet, a színészek remekül helytállnak, a zenészekkel, a koreográfussal is kiegyensúlyozott, termékeny időszakot tudhatunk magunk mögött. Jelenleg is intenzíven folyik a munka, hálás vagyok azért, hogy minden kérésemet maradéktalanul teljesítik. Úgy hallottam, hogy féltek tőlem, én is tartottam a helyzettől, ám ez a kezdeti feszültség hamar feloldódott. Úgy látom, hogy örülnek nekem, s ennek a találkozásnak.
A Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot a címszerepben Kiss Jenő, Jászai-díjas színművésszel, Schneider Mátyás szerepében Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművésszel, Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész rendezésében szeptember 28-tól láthatja a közönség a Jókai Színház színpadán.
Fotó: Nyári A./A-Team