fbpx Mese a Színitanház növendékeinek előadásában | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. február 14., csütörtök      00:00

Jelenlegi hely


Mese a Színitanház növendékeinek előadásában


A háromágú tölgyfa tündére című mesedarabot a Színitanház növendékei az iskola február elsejei nyílt napján mutatták be.

 

A zenés darab alkotója Puskás Dániel (zenei társszerző Udvaros Zoltán), az iskola harmadik évfolyamos színész hallgatója, aki már több darabot írt. A dramaturg, rendező Katkó Ferenc színművész, az iskola tanára. Az előadás koreográfiáját a szintén a Színitanházban végzett táncos, Vozár Virág készítette. A szereplők a harmadéves színész osztály tanulói, valamint táncosok.

A látvány, fény- és hangeffektusok, a háttérvetítés kivitelezői a színház dolgozói és a színháztechnikus hallgatók. A produkció létrehozására a Baross Imre Artistaképző Intézet (amelynek tagintézménye a békéscsabai Színitanház) pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alap 2018. évi kiírására. A pályázat célja új színházi produkciók megvalósítása volt, kiemelten magyar szerzők műveinek, ősbemutatók, magyarországi bemutatók, pályakezdő alkotók és előadók közreműködésével létrejött produkciók létrehozásának támogatása. Az iskola által benyújtott pályázatot a NKA támogatja, a bemutató megvalósulásához a Jókai Színház is jelentősen hozzájárult.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019. június
 

Keresés

Keresés űrlap