Mikszáth regényéből zenés-táncos bemutató
Csupa pörgés, lendület az egész színpad, csoportos jelenetek váltogatják egymást anekdotázó vagy éppen romantikus részekkel. Nagyon szép zene, tánc, látvány és hangulat sodorja magával a nézőt. A Szent Péter esernyőjéből Katkó Ferenc színművész rendezett elsősorban az iskolásoknak színvonalas előadást a Békéscsabai Jókai Színházban.
Regényből ritkán sikerül ennyire színes, mozgalmas, mégis feszes változatot színpadra vinni. Mikszáth Kálmán műve nem lehetett könnyű vállalkozás, hiszen a mesélés 19. századi mestere a különösen szerteágazó, több szálat is gombolyító elbeszélésmódjáról és gazdag életképeiről híres. Ráadásul fiatal alkotók csapatmunkájának eredménye a produkció: Katkó Ferenc rendezőként mutatkozott be, a színitanoda kilenc végzős hallgatójának vizsgadarabját állította színre, a koreográfia pedig Újszászi András, az ExperiDance szólótáncosának első nagyobb koreográfusi teljesítménye.
Izgalmas, ötletes, élvezetes az előadás, amit a ritmus, a zene ural végig; a népi dallamokra, zenére komponált mozgás állandó körforgás, átfogja a jeleneteket és hordozza a cselekményt. Mikszáth elbeszélésmódjához, népies nyelvezetéhez, bölcseleteihez illik a népi motívumokkal átszőtt zene, amit Balogh Kálmán nosztalgikus, lírai, pezsgő muzsikája tesz még színesebbé.
Nagy ötlet, hogy az egész színpadkép az esernyőből, azaz annak cikkelyeiből épül fel. Egyrészt szimbolikus értelmet kap, hogy a játék végig az ütött-kopott piros, alul virágmintás ernyő alatt zajlik, körülötte forog a történet; másrészt praktikus, hogy a szoba- és utcaképben, a templomban, minden helyszínen megjelenik egy szelet az ernyőből, hol sátor, hol csónak, ágy, vagy akár vásári kocsi. A díszlet – a többfunkciós esernyő és annak remekül hasznosított elemei – Fekete Péter tervei alapján készült.
Ahogyan a regény, természetesen a színpadi játék is a mese világába kalauzol bennünket; életre kel a falu népe, hiedelmeivel és babonáival együtt. Jó érzés látni, hogy legalább itt, ebben a képzelt világban a pénz utáni hajsza fölött az őszinte érzelmek győzedelmeskednek. Fontos üzenet ez, hiszen már a középiskolások is tapasztalhatják, tudhatják, hogy napjainkban milyen gyakran hiányzik az emberek életéből a figyelem, az összetartás, a szeretet, és mennyi fájdalmat, rombolást okoz a pénzközpontú szemlélet, a meggazdagodás utáni féktelen vágy.
Mikszáth regényében meghal az egyik Gregorics fivér, és cselédjétől született, törvénytelen fiának örökségét akarják megkaparintani a testvérei. A kapzsi figurák végül hoppon maradnak, az író és a rendező szatirikusan ábrázolja őket, leleplezi kegyetlenségüket, és a pénz helyett az igazi értéket, a szerelmet mutatja fel. A történet attól különösen izgalmas, hogy mindenki az ernyő fogantyújába rejtett kincset keresi, Wibra Gyuri is persze, akinek eredetileg szánta az apja az örökséget, de végül a másnak értéktelen fadarabot eltüzelik. S éppen ez lesz a biztosíték arra, hogy Gyurinak Bélyi Veronika szerelme kell, nem a gazdagsága, a vagyonért folytatott harc értelmét veszti, a két fiatal viszont egymásra talál.
Egy jól végződő romantikus történetet látunk tehát, s közben még kellemesen szórakozunk is a szereplők karakterén, viselkedésén. A három testvér szerepét Kovács Edit, Hodu József és Szőke Pál játssza, Bélyi János plébánosét Csomós Lajos, ők képviselik az idősebb korosztályt, hiszen ebben az előadásban a végzős színitanodás fiatalok főszereplők.
A színházi előadás után szívesen vesszük le a régi könyveket a polcról, talán a közép- és általános iskolások között is akad majd, aki inspirációt kapott és szívesen elolvassa, esetleg újra olvassa a híres regényt, a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotását. Mikszáth Kálmán nem hőskorszakokból merít, nem állít elénk nagy nemzeti példaképeket, mégis lebilincselő olvasmány. A romantikus történet ugyanakkor tartalmaz fontos intelmet, megszívlelendő üzenetet az emberi tisztességről, helytállásról.
Szünetben hallottam, amikor a gyerekek a plakátokon beazonosították a mostani Wibra Gyurit (Szabó Norbertet) a múltkori Hetvenhét című mesedarab Boldizsárjával, a plébánost (Csomós Lajost) meg Marlon királlyal. Sőt, A kőszívű ember fiai közül Richárdot is felismerték Bélyi Jánosban. Így vagyok ezzel én is, sok-sok év és bemutató után; ilyen egy kisváros társulata, gyakran ugyanazokat a színészeket látjuk a szerepekben. Mégsem bántam, mert ez a kis intermezzo azt jelentette, hogy ez az ifjú közönség legalább három előadást már látott a Jókai Színházban. S reméljük, hogy egyre többet megnéz majd a jövőben is.
Niedzielsky Katalin
