fbpx Mesemusical minden korosztálynak | Békéscsabai Jókai Színház
  2020. február 05., szerda      10:15

Jelenlegi hely



Mesemusical minden korosztálynak


Beszterczey Attila, Vidovenyecz Edina, Ormándy M. Keve és Nádra Kitti játszik többek között a Rigócsőr királyfi című mesemusicalben. Grimm világszerte ismert történetét Bozsó József átiratában és rendezésében láthatja a közönség, premier február 26-án, a zeneszerző Kocsák Tibor. Az előkészületekről a február 4-ei olvasópróbán tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Seregi Zoltán igazgató azzal köszöntötte a Jókai Szalonban a közreműködőket és a meghívottakat, hogy Grimm műve alapján gyönyörű mesét írt Bozsó József, amelyhez színvonalas zenét komponált Kocsák Tibor. A minőségi előadás bekerül a Lázár Ervin Programba is, hogy akik először látnak színházi előadást, olyan erős élményt kapjanak, ami megérinti őket, és később színházlátogatókká váljanak.

A szereposztásról Seregi Zoltán elmondta, hogy „a visszatérők és a színiiskolások különleges csapatát Bozsó József rendező tartja össze”. A Színitanházban végzett – és ez az igazgató szerint előnyt jelent, ha valaki itt tanulta a mesterséget - a Rigócsőr királyfi szerepét játszó Ormándy M. Keve. A gyulai Beszterczey Attilát legutóbb az Egri csillagok Gábor papjaként láttuk, most a Király figuráját kelti életre. Nádra Kitti a történelmi musicalben Cecey Évát játszotta, szintén itt végzett, most Izabellát, a királylányt alakítja. Nagy visszatérő a szereplők között Paczuk Gabi, aki több éves távollét után tavaly egy önálló esttel örvendeztette meg rajongóit, a mesében Bömbölik figuráját kapta meg. Márki Szabina harmadéves színészhallgató, az idén végez, Acsarkodik alakját formálja. A Kocsmáros szerepét Gerner Csaba és Bozsó József játssza kettőzött szereposztásban. Itt végzett Lakatos Viktória is, aki a Kocsmárosnét alakítja és rendezőasszisztens. A színitanházban tanulta a mesterséget Vidovenyecz Edina, majd évekig más színházakban, főleg Erdélyben játszott, a C’est la vie-ban Fatiguée szerepét alakítja, a készülő mesében a Királynőt. Az udvar- és utcanépet fiatal színészek és színihallgatók jelenítik meg.

Bozsó József színművész, rendező és meseíró már nem ismeretlen Békéscsabán, tavaly mutatta be a Jókai Színház a Kukac Kata kalandjai című meséjét, szintén Kocsák Tibor zenéjével. Az új darabról azt mondta, hogy a Kukac Kata is jól sikerült, de ez a musical már „az opera felé megy”, túlmutat a korábbi zenén.

  • Kocsák zenéje nem olyan egyszerű, mint amilyennek hallatszik, 2-3 szólamú, amit nagyon nehéz énekelni, és közben persze táncolni is kell. De itt jó hangok, jó erők állnak rendelkezésre az operai zene megszólaltatásához – fogalmazott a rendező. Majd elárulta, hogy a díszlet sem lesz egyszerű, igazi musicalhangulatot akarnak teremteni, amiben természetesen nagyon fontos a mozgás, a koreográfus Borbély Krisztina.

A mesedarab a gyerekeknek készül elsősorban, de a szerző és a zeneszerző egyetértett abban, hogy nem írnak „dedós szöveget”, és a humoros előadás, amit végig átsző a kiváló zene, 6-tól 80 éves korig „fogyasztható” lesz. Grimm – Kocsák Tibor – Bozsó József Rigócsőr királyfi című mesemusicaljét február 26-ától láthatja a mesebérletes közönség.

Niedzielsky Katalin

Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2021. július
 

Keresés

Keresés űrlap