Milyen az élet és miért pont olyan, amilyen? (honnan jöttünk, hová tartunk és miért pont oda?), és ehetünk e kutyát közben, ráadásul jóízűen. S, mi van ha a Börtön ablakában című örökbecsű, tényleg vietnámi népdal? S, az élet tényleg csak részegen élhető? Vodkával? A csabai TeÁtriumban pénteken este az Aradi Kamaraszínház VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című előadását láthatta a közönség. – Kovács Attila írása
Szerjózsa bejön és tényleg olyan, mint amilyennek egy Szerjózsának lennie kell. Matróztrikó, matrózsapka, tangóharmonika. Kijön középre és jót húz egy vodkásüvegből. Leül, megigazítja a harmonikáját és rákezdi. Utána jönnek a katonák. Kivetítőn a Vörös tér, katonai parádé, veteránokkal, büszkén feszítő matrózokkal, díszlépéssel. Majd bejön Jevgenyij, matróztrikó, matrózsapka bőrönd és mesélni kezd. Egyszerűen, sallangok nélkül. Hol elérzékenyülve, hol iróniával körbejárva azt, hogy miért is, mitől is vagyunk emberek.
A kalinyingrádi Jevgenyij Griskovec színész-drámaíró egy vele készült interjúban úgy nyilatkozott: saját szövegeit csak a sokadik előadás után jegyzi le. A VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát a negyvenes éveiben járó szerző katona élményeit beszéli el. Griskovec három évig szolgált az orosz flottánál a távol-keleten.
A történet egyszerű, a szerző katona élményeit meséli. A megérkezést a flottához, az öregebb katonák szívatásait (az orosz flottánál úgy tűnik az ajtó csendes becsukása volt a csicskáztatás alapja, e sorok íróját a magyar honvédség berkein belül motoros fókázással egrecíroztatták, aki nem tudja mi az, ne is akarja megtudni), a reggeli ébresztőket, a tisztek bunkóságát, a hazavágyást, a magány az elhagyatottság érzését. A parancsra enni, inni, aludni szentháromságát.
A VodkaPolka azonban több ennél. Szól a gyermeki ártatlanság elvesztéséről, szól a férfivá válás keserűségéről. Szól az elhagyatottságról , szól a velünk élő történelemről, kicsit a diktatúrák lélekrombolásáról, kicsit a napi politika hülyeségéről. Összetett darab, közhelyesíthetném azt, amit erről az előadásról egy rövid írás nem tud elmondani.
A VodkaPolka két szereplős monológ. A szerzőé (Griskovec – Aradi Tibor), aki mesél és a harmonikásé (Szerjózsa – Borsos Pál), aki nemcsak kíséri, de jelenlétével, gesztusaival kiemeli és ellenpontozza is a főhős történetét.
Tapasztó Ernő rendező a magyar, Kárpát-medencei rögvalóhoz igazította a darabot, és ehhez a rögvalóhoz az orosz valóság is hozzátartozik. Talán ezért nem idegen tőlünk mondanivalójában, habitusában Griskovec darabja. Az orosz és a magyar lélek között lehet, több a hasonlóság, mint gondolnánk. Folyik a dal és a vodka, hát lehet ez idegen bárkitől is?
A VodkaPolka zenés darab. Nemcsak Borsos Pál virtuóz tangóharmonika játéka miatt, hanem a felcsendülő dalok miatt is, amelyeket remekül választottak ki. Az ismert nóták, dallamok – Várj reám, Don’t worry be happy, Engem ne sirass már, a Börtön ablakában „vietnámiul” – paródiái a bennünk élő történelmet figurázzák ki.
A szerző-mesélő Aradi Tibor, mintha nem kész szöveget mondana, a történetek, helyzetek spontán jönnek ki belőle, mintha az egészet ott és akkor találná ki, csakis egy estére szólóan. Szenzációs ahogy Szimonov Várj reám című dalát Darvas Ivánt idézve elénekli, vagy ahogy kicsavarja Bobby McFerrin Don’t worry, be happy-ét.
S, igen megtudhatjuk azt is, hogy mitől válhat életünk meghatározó eseményévé egy kutya jóízű elfogyasztása.
Aki kihagyta, keresse, aki látta nézze meg még egyszer, mert megéri, az Aradi Kamaraszínház VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című előadását, persze csak akkor, ha szereti a kutyákat és az életet (meg a vodkát és a kovászos uborkát is).