fbpx "Mindent, amit csak adnak" | Békéscsabai Jókai Színház
  2021. május 14., péntek      13:26

Jelenlegi hely



"Mindent, amit csak adnak"


Tege Antal rendező
Tege Antal rendező

Ioan Peter aradi színész és drámaíró darabjában, amely a Mindent, amit csak adnak talányos címet viseli, három nő indul Angliába a jobb élet reményében, egy negyedik szereplő, Szebasztián hol segíti, hol akadályozza őket különös megbízatásaik teljesítésében.

A darab bemutatja a kisemberek kiszolgáltatottságát, akik a legképtelenebb feladatra is vállalkoznak, csak hogy megélhetésüket biztosítsák. A három, abszurd helyzetek sorát megélő szereplő bőrébe Veselényi Orsolya, Komáromi Anett és Földesi Ágnes Villő bújik, míg Kovács Edit az előadás többi karakterét formálja meg – köztük férfiszerepeket is.
Tege Antal, a darab rendezője elmondta, hogy egyszerre humoros és tragikus  előadást láthatunk majd, a bemutató az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciójában valósul meg, így a „road play”-t nemcsak Magyarországon, hanem Aradon és más romániai helyszíneken is meg lehet majd tekinteni. Házi bemutatóját június 19-én tartják, a nagyközönség elé azonban csak az ősz folyamán kerül.
 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg