2. De hiszen ez mindjárt kész van! Kiáltanék, ha kiáltanék, amikor – letudva az első blogbejegyzést – benyitok a Stúdiószínházba. A helyen, ahol másfél órája még félig sötét és jóformán semmi volt, most színház van, még ha készülőfélben lévő is. Mert ez igen csalóka. Túlzás, hogy avatott színházi megfigyelő vagyok, mindösszesen tizenkét vagy ehhez hasonló számú próbát végigkövetni nem épp rutin, de az mindig feltűnt, hogy félkész darab-elemek mennyire egésznek, egységesnek tűnnek a próba során. Hogy az ember hátradől, milyen príma, aztán kiderül, hogy élesben, a kötelező finomításokkal, melyek szükségességét a kívülálló nem érzi, mégis mennyire más a játék, mennyivel jobb. A Donorszívek tehát jó lesz, nagyon jó.
Tele a tér: tágas emelvény, rajta dob, basszusgitár, a rendezői jobb oldalon tolószékek, a balon kórházi ágy (nem a gurulós fajta), asztal, tévé, középütt kólás rekeszek – egy kirakós játék elemei, egymáson. És ami különösen fontos: nézők, kíváncsiskodók, egyre többen. Élő kép.