Jávor vitéz, avagy mese a régmúlt időkből címmel Ivan Holub, kortárs szlovák szerző zenés meséjét mutatta be a Békés Megyei Jókai Színház. A főbb szerepekben játszó színészeket kértem, beszéljenek egy kicsit a szerepükről és önmagukról.
Elsőnek a Mesélő, Mészáros Mihály szólalt meg:
M.M.:– Legelőször az jut eszembe, hogy öregszem. Valamikor a pályám elején én játszottam a mesehősöket, kicsit később a csibész, huncut karakterszerepeket, aztán jöttek az apaszerepek, s lám, egyszer csak itt tartok, hogy én vagyok az öreg mesemondó.
Elejétől a végéig rajtam szűrődik át a cselekmény a színpadról a nézőtérre.
Felelősségteljes dolog, mert egyszerre a színház mind a két térfelét pontosan kell tudni érzékelni. Jól kell levezetni az előző jelenetet és ügyesen, érdeklődést felkeltően felvezetni a következőt. Hatalmas szeretet van bennem a színpadi szereplők iránt, és még annál is hatalmasabb szeretet a nézőtéren helyet foglaló gyerekek felé.
Nekem nincs saját gyerekem, és talán ez a hiányérzet okozza, hogy nagyon megtanultam az ő nyelvükön beszélni. Több ezer gyerekműsor van a hátam mögött, és megszámlálhatatlanul sokszor voltam Mikulás bácsi.
Szívet melengető érzés, mikor látom, hogy sikerül örömet szereznem egy gyermeknek. De visszatérve a darabhoz kiválónak tartom a szereposztást. A rendező nagy hozzáértéssel szőtte a szálakat, és a számára ismeretlen színészekből rövid idő alatt alakított egy jó célért küzdő csapatot.
Kiválóak a zenei betétek, érthető és világos az előadás szándéka és mondanivalója.
Öröm és boldogság volt számomra ez a próbaidőszak, és remélem, hogy ugyanezt jelenti majd a nézőink számára is!
Gy. E.:– Átokházi Laci bácsit játszani már nem ilyen „hálás szerep” – mondom Szőke Pálnak – A te szereped a legellenszenvesebb, rád zúdul a nézők összes haragja.
Sz. P.:– Mi színészek szeretjük, ha szeretnek minket, és megtapsolnak. Igen ám, de a negatív szerepeknél ez fordítva van. Ott a fújozás, a gúnyos zúgás jelenti a sikert, pláne ha mesét játszol, s abban te vagy a gonosz. Ezeket a reakciókat tapsnak, és a legnagyobb elismerésnek könyveljük el. Remélem a gyerekek a gonosz démonok fejedelmét, Átokházi Laci bácsit, majd így fogadják!
Kiváló rendezővel dolgoztunk, aki minden kis hibát észrevett és kijavított, de az egész csapat rendkívüli energiával szolgálja az ÜGYET. Kitűnőek a színihallgatóink, akik hihetetlen energiával és tehetséggel dolgoznak, nagyon sokat. Mindig kell egy csapat, akik közé jó menni, akikkel jó együtt dolgozni, és ez most itt van, és én örülök nekik.
Kosper manó Szabó Lajos és Jávor vitéz Vadász Gábor a hétköznapi életben jó barátok, ezért nagyon örülnek, hogy a darabban végig együtt játszanak.
Gy. E. – Hogy érzitek magatokat a szerepetekben?
Sz. L.:– Én nagyon szeretem, mert összetett. Ennél a szereplőnél a mese folyamán egy személyiségfejlődés következik be, s ez színészileg nagyon jó, mert sok mindent el lehet játszani: Kosper először egy szeleburdi démon, aztán bekövetkezik a nagy dráma, amikor rájön, mi az, hogy barátság, de addigra már elvesztette a barátját, sőt hozzájárult a halálához. Közben gyengéd érzelmek kötik egy démonlányhoz, akiben később csalódik.
Gy.E. – Gábor, neked nincs bonyolult szereped, neked mindig csak jónak kell lenned.
V.G.: – Nem értek egyet azzal, hogy ez nem bonyolult szerep, mivel az őszinteség a legbonyolultabb dolog a világon, és játszani mindig őszintén kell. Egyébként Javor is egy jellemfejlődésen megy keresztül, mert eleinte egyedül járja az erdőt, mindenkit megment, de senki nem tudja, hogy miért. Valószínűleg azért, mert meg van győződve, hogy ez a jó, és ezt kell tennie, aztán elfogadja Kospert, s barátjaként kezeli, bízik benne, nem haragszik rá akkor sem, ha rosszat tesz vele. Jávor annyira naiv és őszinte, nem látja benne a rossz szándékot. Egyébként a manó is jó, valahol a lelke mélyén, aztán Jávor baráti viszonyulásának köszönhetően ez a jó lassan elő is jön belőle.
Gy. E.: – Gondolom, lelkileg sokat ad egy szerep eljátszása a színésznek azáltal, hogy felszínre hozza a saját érzelmeit is. Neked mit jelent a Halál eljátszása, Erika?
Nagy Erika: – Igen. A szerepeinkben tudunk kiteljesedni, mert amikor beleéljük magunkat, akkor teljesen önmagunkat adjuk, kiéljük benne az érzelmeinket, teljesen kitárulkozunk. Megmondom őszintén, hogy amikor először láttam meg a szerepkiírást: „Halál” – teljesen megdöbbentem. Még életemben nem játszottam halált. Aztán amikor jobban megismerkedtem a szereppel, megbarátkoztam vele. Ebben a darabban ugyanis a Halál nem gonosz, hanem hajlik a kompromisszumra, emberi érzései vannak, segíti a két barát találkozását, a jót támogatja. Sok érzelmi szintet lehet megmutatni ebben a szerepben.
Gy. E.: – A halált a mai író már teljesen másképp értelmezi, mint ahogy régebben gondolkodtak róla. A mai ember nem fél a haláltól, mert hisz abban, hogy egy másik szférában folytatódik az élet.
Gy. E.: –Milyenek voltak a próbák? Megszerettétek egymást az együttműködés során?
N.E.: – Nagyon jól összejöttünk, de mi már korábban is játszottunk együtt, számunkra csak a rendező volt új, de őt, Czajlik Józsefet is nagyon megszerettük, mert emberileg is és szakmailag is kiváló.
Cseh Adrienn több kisebb szerepben is játszik, s elmondása szerint nagy élmény volt számára, hogy a próbákon maguk a színészek is formálhatták a szerepeket. Ahogy az író megírta, az volt a kiindulás, de minden szereplő hozzátehette még a saját egyéniségét, és maga alakíthatta ki a végleges szerepet. Czajlik József rendezőben ez volt a nagyszerű, hogy partner volt ebben az együtt alkotásban, hagyta a színészeket kibontakozni.
A végeredmény pedig egy élvezetes és látványos darab – ezt nyilatkozták az előadásról kifelé jövő gyerekek.
Gyurkó Edit