Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Monte Cristo grófja szerepében Szomor György

Monte Cristo grófja – ősbemutató a Jókai színházban. Dumas regénye egy teljesen új formában tárulkozik fel a közönség előtt október 7-én 19 órától. A musical zeneszerzőjével, rendezőjével, s Edmond Dantès megformálójával: Szomor Györggyel beszélgettünk.

Hogyan született meg a musical?

Pozsgai Zsolttal körülbelül nyolc évvel ezelőtt beszéltünk arról: mi lenne, ha közösen írnánk egy darabot. Ám az élet úgy hozta, hogy akkor nem került sor rá. Legutóbb a Csínom Palkó című etno-operett kapcsán találkoztunk, ő eljött megnézni az egyik előadásomat. Én éppen akkor kezdtem el próbálni a Robin Hoodot, s ekkor azzal az ötlettel állt elő, hogy a következő darabom lehetne a Monte Cristo grófja. Nagyon megörültem az ajánlatnak s annak is, hogy még él benne a szándék a közös produkció létrehozására. Dumas regénye, ami azontúl, hogy egy irodalmi remekmű, a témáját tekintve hihetetlenül érdekes. Olyan kérdéseket vet fel, melyeket minden ember kutat. Már gyermekkorom óta sokat foglalkoztatott a mondanivalója, így örömmel vetettem bele magam a munkába. Mindketten tudtuk, hogy ez hatalmas vállalkozás, hiszen egy elképesztő terjedelmű anyagról van szó, melyet nehéz két felvonásban, egy musicalben átadni úgy, hogy az érdekfeszítő tudjon maradni a közönségnek. Ez hatalmas feladat mind a zeneszerző, mind az író számára. Remélem, hogy mi megtaláltunk ennek a módját, és meg tudtuk oldani ezt a feladatot.

 Mi az, ami legjobban foglalkoztatja ebben a történetben?

Maguk az emberi sorsok. Csak ha magára a bosszúra gondolunk: mindannyian fogadtunk már bosszút, de annak a beteljesítése már egy teljesen más kérdés. Én személy szerint nem vagyok egy bosszúálló típus, de bevallom, engem is ért már olyan sérelem,  mely után úgy éreztem, hogy ezt visszafizetem, ebből aztán persze semmi nem lett. Ugyanakkor hihetetlenül érdekes beleélni magunkat egy másik ember helyzetébe, ez a színészmesterség lényege. Mindannyian másként működünk.

A bosszú lényegi eleme a darabnak. Ha jól tudom, különleges módon oldják ezt meg az előadásban.

Nem vagyok annak a híve, hogy egy alkotást teljesen kiforgassunk az eredeti elképzelésből, ám Pozsgai Zsoltnak támadt egy fantasztikus dramaturgiai ötlete, egy nagyon izgalmas fordulat. Ez azok számára is érdekes lehet, akik ismerik a történetet. De nem szeretnék erről többet elárulni, ez legyen a mi titkunk és a nézőké, akik eljönnek megnézni az előadást.

Edmond Dantès szerepét közösen alakítják Gulyás Attilával. Mi indokolta ezt a kettősséget?

Gulyás Attila a fiatal Dantèst játssza az előadásban, a bosszúra készülő Dantès szerepében pedig én lépek a színre. Attilát én nagyon régóta tisztelem, szeretek vele dolgozni mind színészként, mind rendezőként. A kettősségnek természetesen egyszerű, praktikus okai is vannak, így a karakterben is jól tudjuk érzékeltetni az átalakulást, azt az álarcot, melyet magára ölt a figura. Nem szeretnék többet elárulni erről, annyit azonban még mondhatok, hogy nem véletlenül alakult ez így, hiszen a valóságban is bennünk él, bennünk marad a fiatalkori én, s olykor számot is vetünk vele egy-egy kitűzött cél elérése után. S akkor lehet, hogy azt mondjuk: látod, megcsináltuk. Valahogy így van ez a darabban is.

Hamarosan a színpadon is láthatjuk Edmond Dantès történetét főbb szerepekben Szomor Györggyel, Gulyás Attilával, Gubik Petrával, Vasvári Csabával, Vastag Tamással, Bartus Gyulával, Gerner Csabával, Lapis Erikával, Csomós Lajossal, Szőke Pállal és Katkó Ferenccel.  

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás