A Van egy szabad estéje? című ingyenes koncertsorozat keretében november 16-án, 19 órakor a színház Vigadó termében került megrendezésre A musical hangjai című két részes műsor, ahol a Magyarországon eddig bemutatott Broadway-musicalekből hallhattak, láthattak válogatást magyar nyelven, a Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola hallgatóinak előadásában.
Az előadás létrehozásában szinte az egész iskola részt vett, hiszen a második, harmadik és negyedik évfolyamos színész szakos hallgatók szerepeltek, az elsőéves díszlet- és jelmeztervező asszisztens szakosok készítették a látványt, az iskola tanárai pedig egy emberként szervezték, rendezték a műsort.
A házigazda Tarsoly Krisztina színművésznő volt.