A Monte Cristo grófja áttörte a nyelvi határokat
Óriási ovációval fogadták Aradon, az Ioan Slavici Klasszikus Színházban a Jókai Színház Monte Cristo grófja című előadását október 17-én este, a Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon. A magyar és a román nézők az előadás végén egyaránt állva ünnepelték a színészeket, hiszen a zene nemzetközi nyelv, ráadásul kivetítőn a román szöveget is lehetett olvasni.
A színészi játék, a zene, és a látvány mellett nagy sikert aratott az aradi közönségnél a színpadi forgó, amellyel az ottani színház nem rendelkezik, de a csabai műszaki stáb magával vitt és felszerelt egy ideiglenest.
Pozsgai Zsolt és Szomor György Dumas világhírű regényéből írott musicaljét a 2011. októberi békéscsabai premier óta Dunaújvárosban, és Ukrajnában a Melpomena Tavrii nemzetközi színházi fesztiválon is sikerrel játszotta a Jókai Színház – az utóbbin díjat is nyert –, a budapesti RaM Colosseumban pedig jelenleg is töretlen sikerrel fut az előadás, amiből ez volt a hetvenegyedik.
A békéscsabai Monte Cristo grófja aradi fogadtatásának bemutatására idézzük Raluca Vermesan aradi színésznő levelét, melyet a Jókai Színház társulatának írt:
„Az aradi közönség köszöni, hogy láthatta a játékotokat, az erőfeszítéseiteket, a tehetségeteket! Visszahoztátok a reményt, hogy az élet szép, és tele van zenével és tánccal, amik tökéletes előadásotokban, koreográfiátokban csodává alakultak.Gratulálok a társulatnak és a technikai stábnak!"
Video és fotó: JókaiFilm/Vámos Zoltán