Tárgyalást folytatnak arról, hogy a színház Shakespeare-előadását a darab őshazájában, Nagy-Britanniában is bemutathassák
A Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiváljának különdíja után most a németországi Zittauban, a 3LänderSpiel fesztivál közönsége előtt mutatkozhatott be a Békéscsabai Jókai Színház Lear király című előadása. A produkciót több mint nyolcperces tapssal jutalmazta a publikum, a siker eredményeként pedig legközelebb Szarajevóban léphet fel a társulat. Arról is tárgyalást folytat azonban a teátrum igazgatója, hogy a darabot őshazájában, Nagy-Britanniában is bemutassák. Hrecska Renáta írása a Magyar Hírlapban
„Rendkívül jó érzés számunkra, hogy Európa nyugati felén is érdeklődnek a magyarországi vidéki színházak munkája iránt. Zittauban nyolc és fél perces tapssal jutalmazta a 3LänderSpiel fesztivál közönsége előadásunkat” – mondta lapunknak a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója németországi vendégszereplésükről. Fekete Péter hozzátette, évente egy-két alkalommal szerepelnek a társulattal külföldön, mert így a színművészek tanulhatnak is, összevethetik felkészültségüket más nemzetek színészeivel. „Ha csak a saját közönségünkre hagyatkozunk, esetleg becsaphatjuk magunkat. De ha szerte a világban azt mondják a szakemberek, hogy jó, amit csinálunk, akkor abban lehet valami” – mutatott rá.
A német városban tartott vendégjáték nem nélkülözte a kihívásokat sem, Zittauban az otthoni, mintegy kilencméteres forgószínpad helyett tizenegy méteres területen kellett játszani. „Ilyenkor nem állhatunk meg gondolkozni, hiszen önmagukban is nagy kihívást jelentenek a vendégszereplések. Zittauba kamionokkal és buszokkal két nappal előbb elindultunk, éjfélkor megkaptuk a színpadot, hajnalig felépítettük a díszletet, utána kezdtek a világosítók, és közben folytak a próbák. Az előadás után mindez visszafelé megismétlődött, ami azt jelenti, hogy ötnapi folyamatos munkánk van a produkcióban, némi alvással fűszerezve” – emelte ki az igazgató. Szerinte a közönség ugyanolyan érdeklődéssel fogadta a Chris Rolls angol rendező munkája nyomán megvalósult Lear király különleges látványvilágát, feszes tempóját, hang- és vizuáltechnikai egyensúlyát, valamint a magas színészi teljesítményt, mint itthon. „Végső célunk, hogy egész Európában megmutassuk magunkat. A közönséget nagyon érdekli az a harmonikus összjáték, amely ezt a darabot jellemzi” – hangsúlyozta. Békéscsaba határ menti település, ezért az is fontos a társulat számára, hogy a környező országok színházművészetéből is tanuljanak – fűzte hozzá Fekete Péter. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a jövőben a román és szerb műhelyek meghívásával helyi fesztivált is lehetne szervezni, amelyhez segítséget nyújthat a 3LänderSpiel fesztiválon szerzett tapasztalat is.
A Zittauban látott szereplés hatására a Jókai-színház legközelebb Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban léphet fel. Továbbá Fekete Péter jelenleg Nagy-Britanniában is folytat tárgyalásokat, hogy a fiatal angol rendezővel színpadra állított Lear királyt hazájában is bemutathassák.