A nők már csak ilyenek. Az egyik ezt, a másik azt. Akarja. De semmi sem jó. Mindig van valami baja. Leginkább a férfival. Vagy a macskával. És ha szegény Papagenónk hat nővel küzd meg egy nap alatt, s mindezt egy hetediknek meséli el, és ha éppen egy punk-csaj az, aki leginkább meg tudja érteni, akkor már a bombariadó az Operában, a tollas „ámokfutás” a metróban igazán csekélységnek tűnik. A valóság inspirálta, Szalma Dorotty kitalálta, Zalán Tibor megírta, a Jókai Színház pedig bemutatta: Papageno a metróban.
Mi történik akkor, ha egy bombariadó miatt kiürítik az Operát? És mi történik akkor, ha valaki továbbgondolja ezt a történetet? Tollba öltözött férfi jelenik meg a metróaluljáróban, s ki mással találkozhat, mint egy punk-lánnyal. Elindul a beszélgetés, a nézők hamarosan tanúi lehetnek egy nehéz nap eseményeinek. Korrepetíció, jelmezpróba a testsúly árnyékában, szövegtanulási problémák, próba-gondok, hakni, szerződtetés. A poénokkal és operaáriákkal színesített előadás egyszerre mutatja be a művészvilág kulisszatitkait, s világít rá az emberi kicsinyességre, az ember és ember közötti valódi kommunikáció hiányára. Kelemen Dániel operaénekes baritonja – Sági Balázs zongorakíséretével – jól oldja és köti össze az egymás után pergő jeleneteket, míg Komáromi Anett mind a hét (!) női karakterben szinte lubickol, könnyedén vált át ötvenes, éppen magánélete válságát élő, megsavanyodott nőből szabadszájú, szexualitását nem véka alá rejtő amazonná, vagy éppen nem túl sok értelmi és hangi képességgel megáldott fruskává. A darab gerincét mégis a férfi és a nő, két idegen találkozása adja. S hogy mi is sül ki mindebből? Ezt a történetet is tovább lehet gondolni…
Fotó: Nyári A./A-Team
