Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Próbafeltámadás – Feltámadáspróba a TeÁtriumban

Hogyan fér bele ennyi poén és ennyi gondolat egy egyfelvonásos drámába? Így. Humor humor hátán, könnyes szemek és megdolgoztatott rekeszizmok, ugyanakkor elgondolkodtató, töprengésre késztető mondanivaló. Podmaniczky darabja egyszerre zseniális vígjáték és kíméletlen kritika korunk emberéről. 

A TeÁtrium színpadán Podmaniczky Szilárd Próbafeltámadás – Feltámadáspróba című egyfelvonásos drámáját olvasták fel a Jókai Színház művészei: Csomós Lajos, Czitor Attila, Katkó Ferenc, Szabó Lajos és Tege Antal. A főként prózaíróként ismert alkotó számos novellája, tárcája, meséje, verse csalt már mosolyt az arcokra, emellett filmforgatókönyvek szerzője, társszerzője s drámáival is találkozhattunk már különböző színpadokon. Beckettre várva című drámáját az RS9 Színház vitte színre, ezt követte Albert Einstein paprikás krumpli című abszurdjának bemutatója szintén a budapesti társulat előadásában. A szegedi drámaíróversenyre született egyfelvonásosa, a József és testrészei is nagy sikert aratott. Podmaniczky gyakran él az abszurd eszközével Beckett vagy Pirandello nyomdokain járva. Gyakori motívuma az „élő halott”, többször megjelenik drámáiban a művészet problematikája, a színház a színházban szituáció.

Kép

A Jókai Színház drámaíró-pályázatára beadott munkája is az abszurd jegyében született meg. Az 1989-ben elhunyt Piroska a Visegrádi négyek elnevezésű projektnek köszönhetően feltámad poraiból. Muriel, az ’56-ban Berlinbe disszidált őrangyal, projektmenedzser vezetésével egy áttörő, minden eddigi kezdeményezést felülmúló akciónak lehet részese, amely a természeti törvényeket felülírva életre kelti a halottakat, majd az emberek kezébe adva az utolsó ítélet jogát feltámadást vagy végső megsemmisülést mér a „páciensre”. De nyugalom, mindez csupán egy fiatal, feltörekvő szerző remekműve, amelyet egy kis társulat próbál színre vinni. A valós drámák pedig mindig a színfalak mögött játszódnak. Baleset, öngyilkosság, halál… És hogy lesz-e feltámadás a végén? A próba még nem ért véget.

Kép

Az est házigazdája, Dr. Kovács József országgyűlés képviselő, a Pándy Kálmán Kórház főigazgató-főorvosa az előadás végén egy kötetlen beszélgetésre invitálta a közönséget és a szerzőt, aki Balatonboglárról látogatott el Békéscsabára, hogy jelenlétével megtisztelje a rendezvényt. A szerző beavatott a dráma születésének körülményeibe: eredetileg a Próbafeltámadás abszurd ötlete született meg Margitai Ági és Bárdos Andrea művésznők ihletésére, majd amikor Kassa elnyerte a kulturális főváros címet, egészült ki a dráma az európai uniós projektek gyakorlatiatlanságát tükröző színezettel. S bár éppen a női szerepekre épül a mű, nem meglepő számára, hogy férfiszínészeknek (Piroska: Katkó Ferenc; Muriel: Szabó Lajos) osztotta ki őket a rendező, Czitor Attila, hiszen így még inkább hangsúlyossá vált a dráma abszurditása, s ez már nem először fordult elő drámaírói pályafutása alatt (Csuja Imrét is megnéztük volna Albert Einstein feleségeként).

Kép

Egy nagyon jó hangulatú, tartalmas estét tölthettünk el ismét a TeÁtriumban, amely továbbra is várja az irodalomra, zenére és színházra vágyó közönséget.  

Kép

Fotó: Incze László/JókaiFilm

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás