fbpx Rajzoló és meseíró gyerekeket díjaztak | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. november 27., szerda      19:11

Jelenlegi hely


Rajzoló és meseíró gyerekeket díjaztak


Az óvodásoknak és az általános iskola alsó tagozatos tanulóinak meghirdetett alkotói pályázat eredményhirdetésére került sor a Békéscsabai Jókai Színház aulájában november 27-én délután.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a békéscsabai teátrumban bemutatott mesedarabokhoz kreatív pályázatot hirdet az intézmény, ezúttal Kerstin Slawek - Dorotty Szalma - Gulyás Levente: Sárkány a szekrényben című sárkánykrimijéhez készíthettek rajzokat az óvodások és első osztályos diákok, a 2-4. évfolyam tanulói sárkányos meséjükkel pályázhattak.

A megjelent gyermekeket és kísérőiket Németh Gabriella marketingcsoport-vezető köszöntötte, majd elmondta, hogy a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, amikor a beérkezett sok szép pályamű közül kellett kiválasztani a díjazottakat. Különdíjat kapott meseíró kategóriában Rusz Joakim, a Kétegyházi Román Nemzetiségi Iskola 4. osztályos tanulója, a rajzpályázat különdíjasa Deák Hunor, a Gyulai Román Általános Iskola 3/A osztályos diákja. A meseíró pályázat díjazottjai: harmadik helyezett lett Kósa-Schmidt Nóra, az eleki Dr. Mester György Általános Iskola 4/A osztályos tanulója, második helyezést ért el Izsó Zorka és Varjú Zselyke, a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola tanulói, az első díjat pedig Eszenyi Gergő Noel, a Mezőberényi Általános Iskola 4/A osztályos tanulója kapta meg.

A rajzpályázaton a következő pályázók értek el helyezést: harmadik helyezést ért el a békéscsabai Lencsési Általános Iskola 2/B osztálya, melynek felkészítő tanára Kővári Éva volt. Második díjat vehetett át Eszenyi Réka Kata a Mezőberényi Általános Iskolából, első helyezést a békéscsabai Petőfi Általános Iskola 1/B osztályos diákjai, akiknek felkészítő tanára Szarka Anita volt.

A meseíró pályázat díjazottjainak művei a színház Facebook-oldalán lesznek hallhatók a teátrum színművészeinek előadásában. Az eredményhirdetésen a gyermekek találkozhattak a sárkánykrimi szereplőjével, Raduga sárkánnyal, akit megsimogathattak, majd közös fényképek készülhettek. A díjkiosztó ünnepség kis uzsonnával zárult, a gyermekeket forró kakaóval és vajas kaláccsal vendégelte meg a színház.

Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019. december
 

Keresés

Keresés űrlap