Nagy lehetőségeket és nagy veszélyeket rejt magában egy Janus Pannoniusról írt színdarab. Lehetőség, mert ezt eddig soha senki nem tette meg, ilyen értelemben szűzterület a téma. Veszély, mert folyton ott ólálkodik az életrajz ilyen-olyan szintű felmondásának az eshetősége. Zalán Tibor ez utóbbit egészen biztosan elkerülte. A Midőn halni készül című szabálytalan monodrámát hétfőn a Jókai Színházban mutatták be Merő Béla rendezésében. Ősbemutatóval van dolgunk. – írja a Hír6.hu
Zalán Tibor szokványos megoldáshoz nyúlt azzal, hogy a monodrámája játékidejét a költő halálát megelőző (egyébiránt meghatározhatatlan, de leginkább néhány) órákra tette. Kézenfekvő ez a megoldás, és retrospektivitásból következő dramaturgiai megoldásokkal az egész darab folyamán jól bánik.
Janus (Bartus Gyula) halálos ágya köré „odasereglik, ami tovatűnt", életének megannyi egykor volt és fontos, meghatározó szereplője. A monodráma grandiózus szembenézés élettel, sorssal, irodalommal, közélettel, sikerekkel, kudarcokkal. Zalánnak úgy sikerül komoly meggyőző erővel megformálnia a reneszánsz költőt, hogy annak minden mondatán átüt a nagy számvetések alaptónusa: már nem érdemes kevesebbre törekedni, mint a teljes igazságra. (Hogy ez létezik, vagy sem, már más kérdés.)
Lélek és test, test és lélek
A vívódó, szárnyaló, önemésztő lélek nagyon erős kontrasztban áll a testileg megtört Janus Pannonius alakjával, aki mások (cselédek és szolga) segítsége nélkül már több, alapvető életfunkcióját sem volna képes elvégezni. Nem mozgalmas darab színpadi értelemben a Midőn halni készül. A betegszobák miliője erre nem is alkalmas, ám arra igen, hogy az emlékezés, és vele a lélek nyughatatlanságával keresztül-kasul bejárjuk a költő életének megannyi helyszínét: a rajongva szeretett Itáliát, és benne a Ferrarát, a visszahozhatatlanul felhőtlen örömök városát. Majd a magyarországi ténykedés néhány, az itáliainál hasonlíthatatlanul kevésbé szeretett helyszínét, Pécset és a királyi udvart.
Zalán Tibor jól köröz a janusi dilemmák világában. Nem pusztán arról szól a darab, micsoda ellentmondás egy művészembernek részt vállalni kora hatalmi gépezetében. Nem kizárólag az a kérdés, hogyan és miért fordul a költő Mátyás király ellen. Alig-alig megválaszolható kérdés, hogy a testi és szellemi élvezetek korlátokat nem ismerő embere, miként képes magára ölteni a (pécsi) püspök szerepét. Alapvető kérdése: meddig és hogyan kötelezi a hála a királyhoz.
Ahonnan és ahogyan a Midőn halni készül című darab láttatja ezeket a kérdéseket, igen sajátos nézőpont. Már minden megtörtént a költő-politikus életében. A választások már nem választások, mert múlt idejűek. A darab idejére csak a kínzó kételyek maradtak, amik egymás után arra kérdeznek rá az élet fordulóira: vajon mindennek így kellett-e történnie?
De változtatni már semmin sincs mód. Minden bevégeztetett, csak a test vívja utolsó csatáit az elmúlással.
Ősbemutató 70 percben (és képekben)
© Fotó: Such Tamás
Nagyon helyénvalónak érzem, hogy a darabban két cselédet (Liszi Melinda, Üveges Réka) írt bele a szerző, akik a régi szeretők emlékének megelevenítőjeként közreműködnek a történetben. Muszáj érzékeltetni, hogy a reneszánsz költő a szó szexuális értelmében sem szokványos férfi. Sokáig kiadatlan epigrammái malacsága még a mai olvasót is megdöbbenti, amikor már e tekintetben a kimondhatóságnak nincsenek határai. A jól ismert költőképet azzal is kerülte Zalán, hogy színdarabjába egyetlen kanonizált Janus Pannonius versrészletet sem helyezett el, annál többet a „disznójátékok" ciklusaiból.
Mátyás, a nagy ellenfél
Nem érzem kellően súlyosnak a monodráma „kísérőhangjai" közül Mátyás mondandóját, de erről nem a szerepet alakító Tege Antal tehet. Egyre meglettebb színészkora egyre alkalmasabbá teszi őt az uralkodói szerep eljátszására.
Ez a király, ha nem is feltétlenül okos, ahogyan ez a darabban is elhangzik, mégis bölcs, többször nem egyenrangú partnere a dialógusokban az ellenféllé lett püspök-politikus-költőnek. Éppen az ő szövegrészei keltik bennem a didaktikusság érzését, ugyanakkor szerepe szerint Mátyásnak kell elbeszélnie a két személy életrajzának ütközőpontjait, ami olykor akaratlanul is némileg papírízűvé teszi az uralkodó megszólalásait.
Mégis hallhatjuk emellett Mátyást mint vérbő, trágár és humoros szereplőt. Ez minden, csak nem papírmasé. Legalábbis Zalán Tibor prezentálásában.
Bartus Gyulának (Janus Pannonius) hajlamos vagyok elhinni, hogy valóban olyan beteg, amilyennek mutatja magát. Az egyetlen, ami kizökkent ebből az illúzióból, hogy olykor egészségesebben mozog, mint ahogyan az a szerepmegformálás előzményeiből következne. Lázas, vibráló tekintete meggyőz arról, hogy a maga démonaival hadakozó szellemembert látok magam előtt, aki idő előtt és akarata ellenére int búcsút a világnak. Ez a valódi reneszánsz gesztus, mert Janusnak esze ágában árnyékvilágnak látni a földi létezést. Halálos betegen még Itáliába szeretne eljutni, miközben nyugtalan, békétlen csatát vív az elmúlással. Talán csak a Borbála nevű cseléddel (Kovács Edit) folytatott, a darabot lezáró párbeszédben villan fel, az „apokrif" gyónás erejéig a keresztényi belenyugvás lelkisége.
Óriási energiákat mozgósítva készült el a Midőn halni készült című darab, amelynek próbafolyamait végigkövethette maga a szerző is. Az elismerés hangján lehet szólni Bartus Gyula és Tege Antal játékáról, és a most kisebb szerepben eltűnő, de mindig jól teljesítő Kovács Editről. A két cselédlány szerepében Liszi Melinda és Üveges Réka meggyőző teljesítményt nyújtottak, és ugyanez mondható el Verbó Ákosról (Guarino de Verona) és Udvarhelyi Nándor (Szolga).
Merő Béla szép, klasszikus alapokon nyugvó rendezése a 70 perces darab teljes szöveghűsége mellett remekül emelte ki a színmű megannyi gondolati ívét (filozófiai, közéleti, történelmi, művészeti és vallási), és legalább akkora alázattal viszonyult a Zalán Tibor-féle szövegvilághoz, mint a színészei a maguk szerepéhez. Szép csapatmunka volt.
Undorral tölt el, ha Pannóniára gondolok – vallja meg a költő a reneszánsz és modern Magyarországot építő és álmodó Mátyás királynak.
A tél dere még sehol nincs Hunniában.
Bod Péter
Forrás: Hír6.hu