A Jókai színház megszokott elegáns, méltóságteljes légköre helyett valami sejtelmes, titokzatos hangulat, igazi orfeum várja a Csárdáskirálynőre kíváncsi publikumot.
Es lebe die Liebe!, azaz Éljen a szerelem! Ez volt az eredeti német nyelvű librettó címe, ám amire színpadra került Kálmán Imre máig talán legnépszerűbb operettje, már Csárdásfürstinként mutatták be Bécsben 1915 novemberében. A következő évben a budapesti közönség szívébe is belopta magát a romantikus történet – az orfeumi énekesnőről, akibe beleszeret egy trónörökös – és persze a csodálatos muzsika!
A Csárdáskirálynő című nagyoperettet Leo Stein és Béla Jenbach szövegének felhasználásával Békeffy István és Kellér Dezső írta, a fordító és a dalszövegek szerzője Gábor Andor. Kálmán Imre művéből több feldolgozás is született, játszották Sylvia, illetve Gypsy Princess címmel is.
A Békés Megyei Jókai Színház klasszikus évadot hirdetett, amelyben olyan darabokat szerepeltetnek a repertoárban, amelyeket minden színházszeretőnek legalább egyszer látni kell. Klasszikus műsorhoz pedig klasszikus szerző kell, és a Csárdáskirálynő telitalálat, hiszen a közönség kedvence. Ráadásul Seregi Zoltán rendező klasszikus értelemben, az eredeti művet a szerző és a műfaj iránti tisztelettel és rajongással vitte színre, a közönségnek rendezte. Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből igényes, színvonalas, szórakoztató, andalító és felemelő előadást varázsolt társulatával; olyat, ahol tényleg színházban érezheti magát az ember, és még gondját, baját is sikerül elfelejtenie – legalább arra a néhány órára.
Seregi Zoltán rendező klasszikus értelemben, az eredeti művet a szerző és a műfaj iránti tisztelettel és rajongással vitte színre
Azért azt nem árt tudni, hogy aki színházba indul, meglepetésekre számíthat, jóllehet igazán kellemes meglepetésekre. A teátrum megszokott elegáns, méltóságteljes légköre helyett valami sejtelmes, titokzatos hangulat, igazi orfeum várja a publikumot. Mintha nem is a Jókai színházban, hanem a Moulin Rouge-ban foglalnánk helyet, és a színpadon már az előadást megelőzően kuplékat és táncszámokat adnak elő a színiiskolások. A pincérek körben pezsgőt szolgálnak fel, és aki a nézőtéren ül, egyszerre korabeli zenés mulatóban érezheti magát. Egyszercsak Szilvia belépőjével elkezdődik a show!
Az operett első felvonása eredetileg is egy orfeumban játszódik, így az ötlet nagyon is helyénvaló; a játékteret kiszélesítették a nézőtérre is, így válik a közönség a játék résztvevőjévé. Howard Lloyd díszlettervező és Fekete Péter direktor – ezúttal a játéktér megteremtőjének szerepében – adja meg ezzel a különös berendezéssel a színházi élményhez az alaphangot. A második felvonásban Bécs, a hercegi palota tárul elénk, majd pedig Marienbad, a korabeli arisztokrácia kedvelt fürdőhelye. Minden helyszín nagyon mutatós, hangulatos, a színpad szinte kitárul; a játéktér fölött pedig állandó a zenekar helye, ami nagyon szerencsés, hiszen a muzsika fogja át az egész történetet, abszolút főszereplő.
Mintha nem is a Jókai színházban, hanem a Moulin Rouge-ban foglalnánk helyet
A sanzonett, Szilvia szerepében Iván Gál Judit nagyon szépen énekel, és szenvedéllyel, ugyanakkor mértéktartóan, méltósággal kelti életre a szerelmes nő alakját, szárnyalásait és szenvedéseit. A primadonna partnere Presits Tamás, aki Edvin herceget játssza meggyőzően, eleganciával és átéléssel ellensúlyozza, hogy az ének nem annyira az erőssége. Cecília hercegnőként – egykoron szintén sanzonett! – Fodor Zsóka alakítása emlékezetes, rengeteg bájt, humort sűrít játékába. Könnyedén eléri, hogy akármi derül is ki róla – múltjáról, álszent viselkedéséről -, ezt a dámát imádni kell. S persze hűséges visszatérőként hálásan ünnepli a békéscsabai közönség.
A nagy nevettetők sorából kiemelkedik Miska, a szerelmeseket összeboronáló, konfliktusokat kezelő főpincér (majd a hercegi udvarban főkomornyik). Straub Dezső nagyszerű alakítást nyújt, remekül ötvözi játékában a humoros és a szívszorító elemeket, az örök túlélő és az esendő kisember egyszerre. Minden jelenetében igazi légkörteremtő egyéniség a színpadon, akárcsak Göth Péter Bóni gróf szerepében, aki kedves, szeretetreméltó egyéniségével alighanem örökre belopta magát a Jókai színház közönségének szívébe. Kitűnő táncos-komikus, nagyszerű énekes, egyszerre képes megnevettetni és mély érzelmeket felkavarni. Kulcsár Lajos Kerekes Ferkó alakját mértéktartó eleganciával formálja, igazi csapatjátékos, aki nem uralja a mezőnyt, de meghatározó teljesítményével sokat ad hozzá az összképhez. Stázi grófnő szerepében a Társulatban feltűnt Simon Boglárka még nem jutott fel a fergeteges szubretti magaslatra, hogy méltó partnere lehessen a táncos-komikusnak.
A legmulatságosabb jelenetekhez feltétlenül hozzájárult Szőke Pál mint Ferdinánd főherceg, Mészáros Mihály Leopold Mária Lippert-Weilersheim hercegként, valamint Cecília összes felvonultatott korábbi férje.
Bizony majdnem száz év múltán, ma is itt Békéscsabán könnyeket csal a szemünkbe a Túl az Óperencián, az Álom – álom vagy az Emlékszel még kezdetű gyönyörű dal. Magával ragad, röpít a dallamok hátán a Te rongyos élet; lelkesít és megdobogtatja a szívet Az asszony összetör, a Hajmási Péter, Hajmási Pál, a Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád, a Húzzad csak kivilágos virradatig; és persze igazi sláger, örökzöld A jányok, a jányok, a jányok angyalok, akik a férfiakkal csak komédiáznak…
Fodor Zsóka alakítása emlékezetes, rengeteg bájt, humort sűrít játékába
A szép zene talán minden más művészetnél alkalmasabb arra, hogy az embert kizökkentse a hétköznapi kerékvágásból, átemelje valami tisztább, nemesebb magaslatokra és kicsit elvarázsolja. Az operett és Kálmán Imre feltétlenül képes az ilyen varázslatra, főleg, ha élőzenekar játszik a színpadon, méghozzá főszerepben. A kiváló zenéhez ugyanis kiváló zenekar kell, ezt is kínálja az előadás. Az orfeum emeletén, mint valami függő erkélyen vagy galérián – a lényeg, hogy a színpad fölé emelve, nem zenekari árokba dugva – nagyszerű zenészek tolmácsolásában csendülnek fel a melódiák. A zongoránál Károly Katalin zenei vezető bűvöli el a közönséget, miközben karmesterként is irányítja a megyei szimfonikusokból alakult, remek Orfeum Zenekart. Teljes átéfléssel vezényel, énekel, külön élmény, ritkaság kivetítőn látni a zongorista-karmester átszellemült, sugárzó arcát.
Hatalmas létszámú csapat – vagy ötven művész a színpadon, kórus és tánckar – teljes összhangban és odaadással játszik, az előadás biztos siker. A rendező, Hajzer Zoltán koreográfus és Vesztergombi Anikó jelmeztervező kiváló teljesítményt nyújtott. Sokszor a gyönyörű ruhakölteményeken felejtve a szememet arra gondoltam, rossz korban születtem, és milyen szép is lenne selyemben, csipkében pompázni, lejteni… Klasszikus ízlés, elegancia és szárnyaló fantázia jellemzi a kosztümöket.
A csodálatos muzsika, a lírai dalok és a lenyűgöző látvány mellett érdekes, milyen szépen kiemelkedik, „él" és átsüt a nézőtérre a nagyon szellemes, poénos szöveg, a rengeteg sziporkázó párbeszéd. Ezt azért fontos kiemelni, mert túlhangosított zenés darabokban, a látványkavalkád árnyékában gyakran mintha elveszne az irodalmi érték. Az is igaz persze, hogy ez a kincs csak akkor ragyog, ha a színészek hibátlan szövegmondással, egyéni alakítással és remek csapatjátékkal adják elő a művet.
Straub Dezső remekül ötvözi játékában a humoros és a szívszorító elemeket
Humor, felszabadult és felszabadító nevetés, őszinte, spontán, mélyen emberi megnyilvánulások – mindezek feltétlenül hozzájárulnak a sikerhez. A premierközönség lelkesedését látva gyanítom, sokan nem elégednek meg azzal, hogy a Csárdáskirálynőt legalább egyszer látni kell; többször is szívesen megnézik az előadást. S lehet, hogy minden újabb alkalommal felfedeznek valami olyan értéket, ami korábban nem tűnt fel.
Különös, hogy háborús időkben született és aratott sikert Kálmán Imre operettje, ahogyan az is, hogy a Csárdáskirálynő népszerűsége máig töretlen világszerte. Bizonyíték ez egyrészt arra, hogy amire nehéz szavakat találni, azt elmondja helyettünk a zene; másrészt arra, hogy a legnehezebb korokban sem mondhat le az ember a művészetekről, hiszen onnan biztosan lehet erőt meríteni – méltóságunk megőrzéséhez vagy legalább a túléléshez.
A legfontosabb azonban mégis, hogy színházba elsősorban szórakozni járunk, és olyankor felejteni akarjuk mindazt, ami nyomaszt, szeretjük jól érezni magunkat. Nos, éppen erre való a szép mese a szerelem győzelméről, éppen ezért, a közönség örömére komponálta Kálmán Imre, és rendezte meg a Jókai színházban Seregi Zoltán a Csárdáskirálynőt.
Minden idők legjobb zenéje
Kálmán Imre művei ma is világszerte népszerűek, legtöbbször a Csárdáskirálynőt játsszák a színházak, de A cigányprímás, A bajadér, a Marica grófnő és a Cirkuszhercegnő csodálatos dallamai is gyakran csendülnek fel operettgálákon, koncerteken, filmen, televízióban vagy a rádióban.
Korának igazán sikeres, ünnepelt komponistája volt Kálmán Imre, a Csárdásfürstint több mint 500-szor játszották Bécsben az 1915-ös ősbemutatót követően. A siker az I. világháború ellenére – vagy éppen azért – végigsöpört egész Európán. Az 1916-os budapesti premier előtt már bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban és Olaszországban is; egy évvel később pedig meghódította a New York-i Broadwayt. Kálmán Imre muzsikájáról az angol nyelvű librettó írója, P. G. Wodehouse elismerően nyilatkozott; azt mondta: „A Csárdáskirálynő nemcsak a tehetséges magyar zeneszerző legkiválóbb műve, hanem minden idők legjobb zenéje!"
Az idézetet igazolja, hogy Kálmán műve igazi sikerszéria a Budapesti Operettszínházban, valamint a társulat külföldi vendégjátékain Tokiótól Münchenig, Rómától Salzburgig. S mindig óriási lelkesedéssel fogadja a közönség a magyar színházakban is országszerte, ahol csak műsorra tűzik.
Az operetthez happy end kell
A romantikus történet alapja egy reménytelennek látszó szerelem. Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeum ünnepelt csillagáért, de az előkelő família természetesen ellenzi a rangon aluli házasságot. A szülők meg is tesznek mindent – a sanzonettnek, Vereczky Szilviának még egy párizsi szerződést is megszerveznek -, csakhogy fiukat elszakítsák szerelmétől és visszacsalják Bécsbe. Ott kell feleségül vennie a hozzá illő, számára kiszemelt Stázi grófnőt.
Operett azonban nem végződhet másképp, csakis happy enddel, ezért a szerelmesek érdekében szövetkeznek a jó barátok: a kedves, bolondos Kaucsianó Bóni gróf, Miska, az orfeum főpincére (később a Lippert-Weilersheim-kastély főkomornyikja), valamint Feri bácsi, Bóni barátja, aki fiatalon szintén egy orfeumi sanzonettbe volt szerelmes.
S ez a történet kulcsa, hiszen nem más, mint Lippert-Weilersheim hercegnő volt az egykori orfeumi énekes! Rangjához azonban nem illik ez a szerep, ezért fátylat borított a múltra, titkolja, hogy valamikor Csárdáskirálynőként ünnepelték. A fiatalok boldogsága érdekében fellépő Feri először kéri, legyen a hercegnő megértő, de nem jár szerencsével. Onnantól kíméletlenül felvonultatja az előkelő idős hölgy összes férjét, és leleplezi egykori szerelmét.
A nagy kalandok, bonyodalmak és leleplezések után végül mindenki megleli a párját, szerelmét. S milyen az élet?! A szerepek nem változnak, csak a szereplők: a hercegi udvarban immár másodszor esik meg, hogy sanzonettből lesz hercegnő…
Niedzielsky Katalin
Fotó: A-Team