Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Sikert aratott a békéscsabai Csörte

Magyar Nemzet | Nagy sikert aratott a Békéscsabai Jókai Színház bácskai turnéja. A társulat nemrég érkezett haza az év elején bemutatott Csörtével a békési megyeszékhelyre.

Már évek óta a Viharsarok pa­tinás színházában rendezik meg a drámaírók versenyét. A kész művet másfél nap próba után be­mutatják, majd a zsűri értékeli a produkciókat. Néhány esztendeje a megméretés során született a bács­kai származású Brestyánszki Boros Rozália Csörte című darabja. Feke­te Péter színiigazgató felfigyelt a munkára; kérésére az írónő kiegészítette-újraírta a művet, amelynek a közelmúltban tartották sikeres bemutatóját a direktor rendezésé­ben Békéscsabán, a Jókai színház­hoz tartozó Ibsen Központban.

A történet egy eldugott, három­száz lelkes településen játszódik, la­kói szegények. A helyi központ, agora szerepét egyedül betöltő, egyébként viszonylag otthonos kocsmában a Kossuth rádió, illetve a földi antennával szellemképesen behozott közszolgálati televízió szól. Maci bácsi ivójában lel nyu­galmat reggeli kávéja vagy esti üldögélése mellett a bedolgozást, orsózást végző, de valaha nyilván csil­logó Bogi és az ideiglenesen szülő­falujában tartózkodó, huszonéves Vivi.

Ebbe a sárral szegélyezett világ­ba tör be az elszármazott, ám visszatérő fiatalok vezette, megújulást, felemelkedést ígérő karaoke-sztárbazár verseny. A végső pusztulás­hoz vezető utat ízléstelen, újgazda­goktól ismert csillagszórás kíséri. Az eleve eldöntött zenés vetélkedő­be Fekete Péter jó érzékkel vonja be a közönséget. A szünetben nevezni lehet a csörtére; öt-hat jelentkező akad is, közülük sorsolják ki a fellé­pőket.

A délvidéki turnén a békéscsa­baiak két-három órányi alvással beérve dolgoztak, építettek és bon­tottak, vándoroltak településről te­lepülésre. Első állomásukon, a sza­badkai Jadran Színházban szinte a csillárról is lógtak. Hasonló volt a helyzet a nagyrészt magyarok lakta Zentán. – Szívből jött, és szíven ta­lált. Azért is szerették az itteniek az előadást, mert bizonyos részeknél a színészek őket is bevonták a játék­ba, ami mifelénk még újdonságnak számít – mondta a Vajdasági Tar­tományi Művelődési Titkárság munkatársa, Juhász Attila a darab után. A színészek, Kara Tünde, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Liszi Melinda nagy sikert arattak a Vaj­daság fővárosában, Újvidéken is.

Forrás: Magyar Nemzet

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás