Négy alak, négy sors mozog, botladozik a mennyezetről lecsüngő színes üvegfigurák között szeretetre és megértésre vágyva. Tennessee Williams Üvegfigurák című darabja a Jókai színház művészeinek előadásában a szeretet és a megbocsátás utáni reménytelen vágyakozásról szól. Az Ibsen Stúdiószínházban varázslatosan intim térben, ahol a nézők együtt rezdülve a színészekkel élhetik át, élhetik meg a szereplők minden érzését. – Kovács Attila kritikája
Kara Tünde (Laura) letöröl egy üvegfigurát. Egyszerű mozdulat, mégis torokszorító. A kis mozdulatban, a szájszögletben megbúvó apró mosolyban magány, reménytelen vágyakozás. Nem lehet elszakadni tőle, hiszen ott történik minden közvetlenül előttem, mintha óriáskivetítőn, nagyítón át nézném.
Tennessee Williams Üvegfigurák című drámáját az Ibsen Stúdiószínházban állította színre Seregi Zoltán. A rendező és a díszlettervező Fekete Péter felrúgta a szokványos színházi teret. A játéktér középen kettévágja a nézőteret. A mennyezetről csüngő üvegfigurák (halak) miatt, olyan érzés, mintha a színészek egy akváriumban mozognának. A térrel való játék azonban itt még nem ér véget. A teret lezáró falra fekete-fehér rövidfilmeket vetítenek, amelyek kiegészítik, aláhúzzák a jeleneteket. A falra vetített ajtó pedig valós ajtóként is funkcionál, és üvegén a vetített képek segítségével a külvilág egy kis darabja is feltárul. Az előadás remekül használja ki a stúdiószínház adottságait, különleges, egyedi hatásokat és élményt teremtve.
"…a vágy az emberi társaság óhajtásában, a minden embert kísértő magányosságtól való megszabadulás akarásában gyökerezik" – vallja Williams. Ez a vágy jelenik meg az Üvegfigurákban is. A dráma egy szegénységben és egymás érzelmi fogságában vergődő család története. Az anya, Amanda (Kovács Edit) fiatalkori emlékeivel zárja el magától a külvilágot, fia Tom (Czitor Attila) kitörni próbál a nyomasztó családi kötöttségekből, nyomorék nővére Laura (Kara Tünde) pedig üvegállatainak seregletében keres menedéket.
Szeretetre és megértésre vágynak, ám képtelenek kapcsolatot teremteni, képtelenek mások felé kinyúlni. Laura rosszul lesz idegenek jelenlétében, Amanda csak csillogó ifjúsága tört emlékeiről képes beszélni, Tom az írásban keres menedéket. A központi kérdés, hogyan lehet Laurának férjet találni. Egy férj mentesítheti Amandát anyai kötelességei alól és szabadságot adhat a családot eltartó Tomnak. Itt jön a képbe Jim (Tege Antal), akit férjjelöltként hívnak meg vacsorára, és aki megjelenésével széttöri, szétrombolja az álmokat, reményeket.
Kovács Edit az esendő, gyermekeiért aggódó, ugyanakkor önámító anya több rétegű figuráját hozza mesterien. Czitor Attila szerepe kettős hiszen Tom fiatalkori lázadó énjét és a történetet elmesélő jelenbeli érett férfit is meg kell személyesítenie. Alakítása mélyen átélt, és töretlenül ível a drámát lezáró monológ katarzisáig. Kara Tünde Laurájának minden szavában, gesztusában ott remeg a szeretet utáni elfojtott és kitörni képtelen vágyakozás. Akkor is jó nézni, amikor nem ő van a fókuszban, hanem csak félrehúzódik egy karosszék menedékébe. Tege Antal Jimje a csöpögő jóakarat, aki úgy tesz rosszat, hogy észre sem veszi. Elmerül képzelt nagyságában és jóságában miközben darabokra töri Laurában a reményt.
Seregi Zoltán decens magabiztossággal mozgatja figuráit. Miközben a mélyben hatalmas energiák feszülnek, a felszín szinte alig rezdül. Finom gesztusok, törékeny hangsúlyok viszik a darabot, ám a hatás hihetetlenül erős, hiszen a játék a stúdiószínháznak köszönhetően belép a nézők személyes terébe. A nézői aura érintkezik, kapcsolódik a színészek aurájához, hihetetlenül erős kapcsolatot teremtve és mély érzéseket generálva.
Azzal, hogy az Ibsen Stúdiószínház előadásait a nagyszínház bérletesei is láthatják, a színházbarátok egy új élménnyel lehetnek gazdagabbak. Az Üvegfigurák remek választás, hogy a nézőket bevezessék egy, talán a megszokottnál, intimebb és érzékenyebb színházi világba, ahol nemcsak a bemutatott darabok és a színészek mutatkoznak be eddig ismeretlen oldalukról, de maguk a nézők is gazdagodhatnak az addig talán nem használt vagy éppen eltemetett, elfelejtett érzelmek újbóli felszínre kerülésével.
Fotók: A-Team/Nyári Attila és Ignácz Bence