Latinovits Zoltán, Tolnay Klári, Márkus László, Darvas Iván alakja elevenedett meg az Ibsen Stúdiószínházban, Tarr Mari mesélős előadói estjén, aki több mint ötven év után előbújt a súgólyukból, hogy megossza izgalmas történeteit a nagyérdeművel.
Empátia és ritmusérzék – a jó súgó sajátja. Tarr Mari több mint ötven éve űzi ezt a hivatást, 1957 óta a Madách Színház súgójaként. Pályáját azonban nem ott kezdte. A Békés Megyei Jókai Színház alapító társulatának tagjaként ismerkedett meg a szakma rejtelmeivel. Az előadás előtt Tarr Marival beszélgettünk:
Milyen érzés visszatérni Békéscsabára?
Be kell vallanom, nagyon meghatottan fogok állni ezen a színpadon. A múlt század közepén jártam itt, 1954-ben nyitotta meg a kapuit a Békés Megyei Jókai Színház Daniss Győző bácsi igazgatása alatt, és a társulatnak én lettem a súgónője. Az első társulathoz díszletervezőnek nevezte ki a minisztérium Tarr Bélát, aki nekem akkor már két éve a férjem volt, és én mint hű feleség elkísértem ide. Én könyvtáros voltam, de a Kossuth-díjas Lipták Pál könyvtárában nem tudtam elhelyezkedni, mert nem volt státusz. Így tengtem-lengtem a városban, nem volt dolgom, semmiféle kötelezettségem nem akadt. Ekkor indította útjára a színház a tájelőadásokat, melyekkel bejárta egészBékés megyét. Egyetlenegy súgónője volt a társulatnak, de így két darab is ment egyszerre, és akkor azt mondták nekem: „Te, Mari, te úgysem csinálsz semmit, csak csellengsz itt a színház körül, próbáld meg, vedd a kezedbe a példányt, és hátha sikerül!” Olyan jól sikerült, hogy azóta még nem tettem le a példányt a kezemből.
Kik voltak a békéscsabai évek meghatározó alakjai az ön számára?
Daniss Győző volt az igazgató, Székely András a rendező, aki aztán a BBC munkatársa lett. Színészek közül Rassy Tibor nevére emlékszem, de Padur Teréz, Gábor Mara, Olasz Erzsi, Stefanik Irén is mélyen él az emlékezetemben.
Az előadáson, melyet Dunai Tamás érdemes művész klarinétjátéka és versmondása színesített, két történetet is meghallgathattunk erről az időszakról.
Tari Sarolta