2018. február 02., péntek      08:58

Jelenlegi hely

Szex, színház, politika


The Vagina Monologues – nem csoda, hogy ezzel a címmel nagy feltűnést keltve robbant be 1996-ban Eve Ensler az amerikai köztudatba, és miután színdarabját világsztárok vitték sikerre, bezsebelt számos rangos elismerést. Persze nem pornóról, még csak nem is erotikus show-ról szól a történet; a legtöbb kritikus a század egyik legfontosabb politikai színházaként méltatta a bemutatót. A Békéscsabai Jókai Színházban Németh Gabriella bátor tettre vállalkozott és remek alakítást nyújtott a Break the Chain! (Törd meg a csendet! Vagy: Tépd le a láncot!) című angol nyelvű monodráma előadásában. (Niedzielsky Katalin kritikája)

A New York-i születésű, 64 éves Eve Ensler műve könyvformában is megjelent 1998-ban, legalább ötven nyelvre lefordították és előadták majdnem 150 országban. A szerző lelkes feministaként (a szó nemes értelmében) világméretű mozgalmat indított útjára a nők elleni erőszak megállítására, az egyenjogúság kivívásáért. A kötet megjelenése évében megalapította a V-Day elnevezésű nemzetközi emléknapot. Victory over Violence, vagyis Győzelem az erőszak felett, másik fordításban A vagina győzelmének napja. 2012-ben kezdeményezte a szintén nemzetközi One Billion Rising (Egy milliárd lázadás) című kampánynapot, szándékosan február 14-ére, Valentin-napra, a szerelmesek ünnepére időzítve. Azóta minden évben világszerte nők tömegei vonulnak ilyenkor az utcára, hogy óriási táblákkal, tánccal, énekkel és jelenetekkel hívják fel a figyelmet korunk súlyos társadalmi problémájára. Tiltakoznak a nők elleni agresszió, a gyengébb nem kizsákmányolása, a családon belüli erőszak, a testi sértés, fenyítés és megaláztatás minden formája ellen.

Ensler egész életét a nők molesztálása, szexuális megcsonkítása, megerőszakolása elleni küzdelemnek szentelte, témája sajnos ma is - és úgy tűnik, még sokáig - fájdalmasan aktuális. Tizenhat évig utazott a nagyvilágban, több mint kétszáz interjút készített szexuális erőszakot elszenvedett fiatal és idősebb sorstársaival, drámai hangon szólaltatja meg a rémtörténeteket, a kegyetlenségeket. Beszélgetőpartnerei rendkívül súlyos bántalmazásokat szenvedtek el; például végig kellett nézniük, ahogyan háborús övezetben saját gyermekeiken, családtagjaikon követtek el erőszakot, vagy gyermekkorukban apjuk használta őket abnormális igényei kielégítésére, ahogyan a szerzőt is. Egy életre megnyomorították, megbetegítették ezeket a lányokat, asszonyokat, és a súlyos traumának sokszor a kibeszélés, a megírás volt a gyógyszere, Ensler is kiírta, kitáncolta magából a betegséget. Nem tartja magát művésznek, inkább politikai, közéleti aktivistának, rendszeresen tüntetésekre, kongresszusokra jár, hogy hallassa szavát.

Nem kis lelkierőbe tellett, hogy Eve Ensler a nők szószólója legyen, hogy művei terápiaként szolgáljanak saját és mások bajára, a gyermekkori szenvedések okozta traumára, betegségekre. Apja ugyanis, aki szolgáló volt egy manhattani felsőosztályhoz tartozó családban, 5-től 16 éves korágig szexuálisan zaklatta, bántalmazta a kislányt! Eve 11 év pokol után menekült el végleg otthonról, és sokáig szenvedett még a trauma okozta kórokban. Színdarabokat írni 23 évesen kezdett, és ez jó terápiának bizonyult, majd vállalta a kiállást, a harcot, miközben még a rákból is képes volt újra talpra állni.

Egyébként költészetet és drámát tanult Vermont Middlebury College-ában, 1975-ben végzett. Három évvel később férjhez ment Richard McDermott színészhez, akinek akkor 15 éves fiát örökbe fogadta, a házasság tíz évig tartott.

Ilyen előzmények után, bizony meglehet, hogy annak, akit a figyelemfelkeltő cím előzőleg inspirált, talán mégis elmegy a kedve a darabtól. Eve Ensler igaz történetei a nőkről világszerte felkavarták az állóvizet és a kedélyeket; de fontos tudni, hogy szerencsére nemcsak a borzalmakról, félelmekről vallanak interjúalanyai. A női szexualitás sokszínűsége, fantázia és vonzerő, élvezet, öröm és beteljesült vágyak is kicsendülnek a gyűjteményből. Akadt kritikus, aki a szerelem himnuszát látta a testiség és a lélek egybeolvadásának megéneklésében, bár a magasztos méltatáshoz le kellene választani a pokoli részeket, amit nem lehet. Az viszont tény, hogy pont ettől a kettősségtől hatásos, emészthető és előadható a monodráma.

Németh Gabriella nemcsak a tematika miatt választott bátran, hanem a darabot sikerre vivő olyan hírességek miatt is, mint Jane Fonda, Whoopi Goldberg, Glenn Close, Susan Sarandon, Oprah Winfrey. Minden színésznő, aki számít a világ színpadain, eljátszotta már A vagina monológokat.

Jól döntött Németh Gabriella és Sallai Zsóka az előadásra szánt részletek kiválogatásánál és a műsor szerkesztésénél, hogy főleg pozitív megnyilvánulásokat tártak a hat jelenetben a néző elé, és csak egy-két sors regélt a drámai erőszakról. Ezzel elérték, hogy úgy tisztelegtek az áldozatok előtt és figyelmeztettek minden korszak társadalmának súlyos bűneire, hogy a nőiség értékét mutatták fel, az örömről, a természetes és egészséges vágyakról, testiségről szóltak. Ez a megközelítés sokszor hatásosabb, mint a tömény, naturalista borzalom ráborítása a nézőre.

A produkció szókimondó és hatásos, az előadó vagány, kedves és hiteles egyszerre. Fekete-fehérben adta keretként a bevezetőt és a lecsengetést, közben gyors váltással hat különböző személyiséget formált meg, hat monológot játszott nagyszerűen.

A stúdiószínház sejtelmes sötétségében, félhomályában az egyetlen bronzos-fekete fotel, a háttérnek vetített vörös fényeken a fekete sziluett és az interpunkció nélküli szövegfolyam ütős aláfestés volt, akárcsak Králik Gergő hátborzongató zenéje. A vörös párna-száj-vagina életre keltéséről nem is beszélve.

A színlapon miért nincs feltüntetve a rendező neve? Valószínűleg Németh Gabriella rendezte önmagát, hiszen rendezőasszisztensként már jónéhány bemutató színrevitelében jeleskedett. A darabot megtalálta, összeállította, megrendezte és eljátszotta. Nagyon megérdemelné, hogy rendezőként is ott szerepeljen a neve! Arra gondolni sem akarok, hogy esetleg férfi rendező nem merte adni a nevét az előadáshoz!  

Január végén két estén láthatta a közönség a produkciót, ami attól is kuriózum, hogy angol nyelvű. A Break the Chain! több, mint feminista programbeszéd, kampánydarab, mert nagyon is művészi értékű, színvonalas előadás. Ezért több bemutatót érdemel (természetesen a rendező nevének feltüntetésével)!

Az egyórás bemutató mellbevágó, elgondolkodtató, ugyanakkor poénos, szórakoztató. Tabutémát dob terítékre, szellemesen, kedvesen. S valljuk be, a „szakterület” latin megnevezései (vagina, vulva) bonyolultak, idegenek, a népnyelv közönséges (példák megspórolva), az intim együttlétben csak suttogni merjük a kifejezéseket (mindenki a sajátjait). Most ízelítőt kaptunk abból, hogy nemcsak a mi drága anyanyelvünk találékony, árnyalt és gazdag, hanem bizony az angol is (pussicat, itsy-bitsy, etc).

A Break the Chain! mozgalom arra figyelmeztet, hogy nem szabad tűrni az erőszakot, a nőknek ki kell állni, vállalni kell a sorsukat, meg kell törni a csendet, harcolni kell a jogaikért. Hogy meddig? Örökké.

Niedzielsky Katalin

 

Fotók: A-Team/Nyári Attila


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018. december
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+