Bengt Ahlfors Színházkomédiáját március 18-án mutatja be a Békés Megyei Jókai Színház. A kortárs finn szerző darabjával egy vidéki társulat életébe, munkájába, a színházi előadások létrejöttébe és a művészek sorsába nyújt a nézőnek bepillantást. Cikkünkben Tege Antalt, Simon Józsefet és Kiss Katát kérdeztük a darabról.
A Színházkomédia akkor kezdődik, amikor vége van az előadásnak, a függönyt már leengedték, az utolsó taps is elcsendesedett, és a közönség elindult hazafelé. Ez azonban nem az egyetlen érdekessége a bemutatónak! Ez a különös kulisszajárás, a színfalak mögötti titkok feltárása és egyáltalán a kevéssé ismert kortárs író műve vajon hogyan illeszkedik az idei klasszikus évad repertoárjába? Bengt Ahlfors vidám-szomorkás játékát először a nagyszínpadon láthatja a közönség, később a stúdiószínházban. A darabválasztásról, az előadás születéséről és üzenetéről Tege Antal színművésszel, az előadás rendezőjével és az alkotótársakkal beszélgettünk.
Amikor a színész rendez
– A Színházkomédia valóban kortárs szerző műve, de már a klasszikus színházi előadások közé sorolják; és ez a produkció remek alkalom a színház társulatának arra, hogy bevezesse a kulisszák mögé a nézőket – nyilatkozta Tege Antal. – Az utóbbi években valóban több nyíltnapot, kulisszajárást szerveztünk a Jókai színházban; de úgy gondolom, ezzel az előadással még többet mutathatunk meg a nézőknek egy új darab próbafolyamatából, mindabból, ami a kulisszák mögött zajlik, mielőtt felmegy a függöny. A Színházkomédia azért több, mint egy kulisszajárás, mert nemcsak a műhelytitkokba avatja be a nézőt, hanem a szereplők magánéletébe is: megmutatja, hogy a színész is ember, és éppen ezeket az emberi vonásokat akarjuk kiemelni.
A finn kortárs darab nem ismeretlen a Jókai színházban; 1998-ban vizsgaelőadásként rendezte Gáspár Tibor színművész, osztályfőnök végzőseivel, többek között Tarsoly Krisztinával és Csomós Lajossal. A Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskola produkciójában Bengt, az író szerepére Gáspár Tibor szerződtette Tege Antalt, akinek már akkor megtetszett a darab, ezért választotta most újabb bemutatóra.
– Zseniális szerzőnek tartom Bengt Ahlforst azért is, mert azon kívül, hogy betekintést ad a színház dolgába és képet fest a műhelymunkáról, valamint drámai emberi sorsokról, rengeteget lehet tőle tanulni – mondta Tege Antal. – A darabbeli ügyelő hivatkozik például olyan klasszikusokra, szerzőkre és rendezőkre, mint Strindberg, Ibsen, Csehov, Sztaniszlavszkij – ami még egy indok arra, hogy miért illeszkedik ez a bemutató a klasszikus évadba. S külön ki kell emelni Ahlfors humorát, ami szintén fantasztikus.
A színházlátogatók jól tudják, hogy Tege Antalnak nem ez az első bemutatkozása rendezőként. A tavalyi évadban az Edith és Marlene című előadást vitte színre, amely igazi sikerszériát élt meg Békéscsabán és az ország más színházaiban, a vendégszereplésekről több díjat hoztak haza a művészek. A Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolában 1996-ban végzett színész már 1998-tól tanársegéd, osztályfőnök korábbi iskolájában. Azt mondja, a tanításból sokat tanul, kívülről – látja önmagát és társait is, egyáltalán a színpadi szerepeket.
– Arra a kérdésre, hogy mi szólított engem oda le, mi indított arra, hogy színésztársaimat rendezzem, azt kell válaszolnom, hogy lentről sokszor jobban el tudom mondatni, amit fontosnak tartok – magyarázta a színész-rendező. – Sok előadásban mint színész valahogy többre gondoltam, mint amit el is tudtam játszani. S ha rendezőként az elképzelésemet sikerül feljuttatni a kollégákhoz, ők pedig elérik vele a nézőket, akkor rendben van a dolog. Ezt már régen éreztem, s amióta rendezhetek, új perspektíva nyílt előttem. Kívülről is tudom magam figyelni, és állítom, hogy a színészi munkám is választékosabb, annak is használ a rendezés, a kívülről szemlélés. A munkamorált pedig jól jelzi, hogy Kovács Edit és Bartus Gyula tanított engem a Színitanházban, most pedig rendezem a jeles művészeket, és elfogadnak, kiváló a kapcsolatunk.
Színész rendezi tehát az előadást; de még ezzel nincs vége a „szerepcseréknek", a többfunkciós szereposztásnak! A jelmezeket a súgó, Kiss Kata tervezte és válogatta, míg a díszlet Simon József ügyelő – színházi berkekben (40 éve!) ismertebb nevén Putyi – tervei alapján készült. Kiderült, hogy mindkét háttérmunkás vonzódik a képzőművészethez, a festészethez, ráadásul Putyi az előadásban a színház ügyelője szerepét is eljátssza a színpadon; a valódit a kulisszák mögött Csipke Sándorra bízta.
Díszletet tervez az ügyelő
– A díszlettervezés képzőművészeti múltamból fakad; Mokos Józsi bácsinál tanultam a mesterséget, mindig elsősorban a nők, az aktok érdekeltek. Középiskolásként már a mártélyi, hajdúnánási, tokaji és szentendrei művésztelepre jártam, mindig is festettem! – sorolja az előzményeket Simon József, Putyi, aki nélkül immár 40 éve fel sem megy a függöny a Jókai színházban. – Műsorfüzeteket, plakátokat sokszor terveztem, egyébként elkezdtem én az iparművészeti főiskolát is meg a rendezői szakot is; csak otthagytam, mindig más gondolkodású voltam, mint amit megköveteltek… Gubis Mihály festőművész biztatott: „Kenjél, fessél!" S akkor megint nekiálltam. Ha közlendőm nincs, nem festek. Csak azért, hogy legyen mit kiakasztani a falra, kiállításra, nem szabad. A közlendő szent, és a hiányérzetből fakad. De nem kell minden képbe a világfájdalom; az is mellékes, hogy mit ábrázolsz, a kisugárzás a lényeg.
A díszlettervezésre és a szerepre is Tege Antal kérte fel Putyit, aki Gáspár Tibor rendezésében is játszotta már az ügyelőt. Négy évtizedes gyakorlat után nagy nehézséget nem okoz számára ez a figura, mint mondja, „élményalap van, elég, ha önmagát adja". Talán még könnyebb is „csak" magára figyelni, hiszen nem kell az egész produkciót felügyelni, kézben tartani, kisebb a felelősség. De vajon hogyan készül a díszletterv az ügyelő műtermében, aztán meg a színpadi berendezés?
– Először is az agyadban megterem az ötlet. Nem szabad ám, hogy eluralkodjon a darabon! Kell egy üzenet, de az legyen visszafogott, provokatív is persze, de csak mértékkel, az előadást kell szolgálnia. Aztán amit megálmodtál, azt statikailag is össze kell hozni, fel kell építeni. A látványterv megalkotásához először ugrik be a szín – mindegyiknek megvan a maga üzenete. A látás- és színelmélet utal a mondandóra, a szerepekre. Semmit sem kell belerágni a közönség fejébe, nem kell állandóan üzengetni, a te bajod, ha nem egyetemes, senkit sem érdekel! – figyelmeztetett Simon József.
Jelmezeket álmodik a súgó
Kiss Katának, a Jókai színház súgójának a Színházkomédia az Edith és Marlene után a második jelmeztervezői munkája. Már gyermekkorában szeretett rajzolni, és a szeghalmi gimnáziumban döntötte el, hogy jelentkezik a képzőművészeti főiskolára. Ugyanakkor – valahányszor színházban járt Szegeden vagy Békéscsabán – érezte, ez az a világ, ez az a varázs, ami húzza-vonzza befelé. Díszlet- és jelmeztervező akart lenni, kezdetben a díszletet találta izgalmasabbnak, misztikusabbnak, de a ruhák is érdekelték.
Erre az álomszakra azonban nem vették fel sem 18, sem 20 évesen. Állást kapott viszont öltöztetőként a budapesti József Attila Színházban, ahol nemcsak híres színészekkel, hanem olyan jelmeztervezőkkel is kapcsolatba került, mint Schäffer Judit vagy Kemenes Fanni. Majd súgónak hívták, amiről nem sokat tudott, de a lényeg az volt, hogy egyre közelebb kerüljön a színpadhoz, a díszlet- és jelmeztervezéshez. Aztán átbillent az érdeklődése a jelmezek felé. Hosszú éveket töltött el színházaknál, és a színészek, barátok biztatták, két elutasítás ellenére sem kellene feladnia az álmát, a jelmeztervezést.
– Mindig csak vágyakoztam, de nem mertem jelentkezni, vállalni a tervezést. Így volt ez az Edith és Marlene bemutatója előtt is – emlékezik Kiss Kata. – Akkor Fekete Péter és Tege Antal döntött, kértek, próbáljam ki. Nagyon örülök, és hálás vagyok a lehetőségért. Ezt a finn darabot sem akartam, nem ismertem. A rendező felkért, elmondta az elképzeléseit a karakterekről, a darabról, utánanéztem a kornak, a divatnak, hogyan járnak az északi emberek, milyen ruhákat szeretnek. Mindig félve kezdek bele, izgulok, hogy szabad-e ezt nekem, de ha már igent mondtam, elindul bennem valami, s jönnek maguktól az ötletek.
S Kiss Kata megint hamar megtalálta, amit keresett: minden egyes karakternek, jellemnek a maga színét. Rájött, hogy a finnek szeretik a praktikumot, ő meg jól ismeri a színészeket. A színekkel jellemzi a szereplőket: a rendező például reménykedik abban, hogy lehet jó színházat csinálni – zöldet kap; az író szorong, kishitű, feketében jár. A színészek elfogadták a rajzokat, a tervező megkapta a keretet, s az is kihívás számára, hogy az anyagokat és a ruhákat a rendelkezésre álló pénzből kell előteremtenie.
Ráadásul még rendezőasszisztens is, akinek nagyon összetett a munkája: az összes színházi tárral tartja a kapcsolatot, összefogja az egész produkciót, gondoskodik arról, hogy minden kellék meglegyen. Egyszóval: a rendező jobb keze, alkotótársa – ahogyan egyébként a civil életben is Tege Antal párja.
Ilyen kapcsolódási pontok, ennyi szerencsés átfedés és kettős szerep után könnyen kitalálható, hogy a színészeknek nem okozott különösebb gondot a szerepformálás, kezdettől inkább élvezték és szerették az egész próbafolyamatot. Mindez remélhetőleg hasznára válik az előadásnak és persze a közönség szórakoztatásának. A Színházkomédiában Matild, a rendezőnő szerepében Tarsoly Krisztinát, nagy színészként Bartus Gyulát, fővárosi híres művészként Kovács Editet láthatja a közönség, Oszkár, az ügyelő Putyi, a háziasszony Komáromi Anett.
Bengt Ahlfors műveit Márton András fordította magyarra
Bengt Ahlfors, aki pályája során körülbelül hatvan színdarabot rendezett – köztük Shakespeare, Moličre, Brecht, O’Neill, Csehov műveit -, az elmúlt húsz évben csak saját drámáit vitte színre. A skandináv országokban mintegy 40 darabját láthatta a közönség, de drámái eljutottak Németországba, Svájcba, Szlovákiába és Márton András fordításában Magyarországra is. A színházi rendező, író, zeneszerző 1937-ben született Helsinkiben, és karrierjét színházi kritikusként kezdte egy fővárosi lapnál. Svéd nyelven egy regénye, szarkasztikus novellái, versei jelentek meg, s több mint harminc színdarabot írt, főleg vígjátékokat, kabarékat. Első színdarabját 1963-ban a helsinki Lilla Teaternben (Kis Színház) rendezte, 1975-78-ig a helsinki Svéd Színház művészeti vezetője volt, 1978-tól szabadúszó író és rendező. Ismertebb művei: Hamu és pálinka, Az utolsó szivar, a Színházkomédia, valamint a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című Verne-adaptáció.f
Vizsgaelőadás, gálák és sikerek
Tege Antal első rendezése egy vizsgaelőadás volt annak az osztálynak, amelyben többek között Bányai Ágota és Szabó Lajos is végzett 2006-ban. Fekete Péter direktor látta, mire képes színésze rendezőként, s egyre több feladatot bízott rá, gálák, díjátadók színpadra vitelét. Ezek után következett Pataki Éva Edith és Marlene darabja, és a Színházkomédia premierjét megelőzi még a József Attila-est megrendezése. Beszélgetésünk idején, a próbákkal párhuzamosan még az irodalmi esten is dolgozott Tege Antal. „Születtem, elvegyültem és kiváltam" címmel zenés, verses összeállítással készültek, hogy megemlékezzenek a költőóriás életéről a Színitanház tavaly végzett hallgatói. A műsort azoknak ajánlotta a színész-rendező, akik kíváncsiak József Attilára, mert szeretik, de azoknak is, akik még idegenkednek tőle, mert nem ismerik.
Közönségdíjat kapott az Edith és Marlene
Edith Piaf-alakításáért Tarsoly Krisztina nyerte el a legjobb vidéki színésznőnek járó elismerést tavaly májusban a Rivalda fesztiválon, amely a legjobb vidéki színházak budapesti seregszemléje. A Békés Megyei Jókai Színház produkciója elsöprő sikert aratott, és a megnyerhető négy díjból kettőt hazahoztak. Az Edith és Marlene című produkció – Tege Antal rendezése – a közönségdíjat is megkapta a Thália Színházban. A fesztiválon, ahol tizenhárom vidéki színház mutatkozott be, a Kritikusok Céhe által delegált szakmai zsűri véleményét Tarsoly Krisztina játékáról a díjkiosztón Rádai Andrea tolmácsolta. Mint kiemelte: „totális meglepetés volt számukra, amint Tarsoly Kriszta nem csak Piaf énekstílusát, de görnyedt testtartását, drámai koboldszerű lényét, és egész életívét is hátborzongatóan hitelesen jelenítette meg, szinte lemeztelenítve lelkét a közönség színe előtt…". A kritikus méltó ellenpárként és szintén kitűnőnek ítélte Kara Tünde alakítását, „szoborszerű, a profizmus állarcát pillanatra sem letevő Marlene Dietrichjét".
Niedzielsky Katalin