Alig huszonnégy órával a herszoni előadáskezdet után már Sopronban készül a következő előadására Szomor György. A Monte Cristo grófja dalszerzőjével, rendezőjével és egyik főszereplőjével pár mondatra maradt időnk. – Köles István Jr. interjúja
- Szerzőként, rendezőként és színészként milyen volt számodra a herszoni kirándulás?
Sz. Gy.: – Húha! Értem a kérdést. Minden szempontból remekül éreztem magam, ahogyan szerintem a társulat egésze is. Mi Tamással (Vastag) már visszarepültünk Magyarországra, mert előadásunk lesz, de lélekben a társulattal tartunk, akik most valahol a harminchat órás hazaút felénél járnak. Korábban Kárpátalján már játszottam, de ez persze egészen más élmény volt. Két utazás között hirtelen egy egészen más kultúrába csöppentünk. Fantasztikusan fogadtak minket, és ami az előadás után várt bennünket… azt nehéz szavakba önteni.
- A fesztiválból mit láttatok?
Sz. Gy.: -Megérkezésünk után azonnal színházba vittek minket, egy Leonardóról szóló musical a Homo Universale második felvonását láttuk, a Mikolajevi Színház előadásban. Ez az előadás nem azonos a Magyarországon játszott Leonardo musicallel. Érdekes volt. Keveset láttunk belőle ezért nem is szeretnék véleményt mondani. Azt viszont jó érzés kimondani, hogy Magyarország musical előadások szempontjából tényleg világszínvonalat képvisel, bármelyik nagy nyugati produkcióhoz is bátran mérhetjük magunkat.
Másnap már csak a saját dolgunkkal foglalkoztunk, a sajtó felé Fekete Péter és Gubik Petra tartották a frontot, mi pedig összeraktuk az előadást.
- Rendezőként kellett-e valamivel kompromisszumot kötnöd?
Néhány táncossal kevesebben fértünk el, de ez volt minden. Semmiképpen nem nevezném kompromisszumnak, hogy a Vastag Tomi alakította ezúttal a fiatal Edmond Dantest is. Ragyogóan megoldotta a prózai részeket is, komoly része volt az előadás sikerében.
- Szerzőként mi jutott el hozzád abból, hogy Ukrajnában is szeretnék játszani az előadást?
Sz. Gy.:- Ott voltam, amikor ez szóba került. Látták az előadás sikerét magyar nyelven is, azt gondolom meggyőzőek lehettünk. Van rá szándék és én szerzőként ennek nyilván örülnék, ha ez az együttműködés létrejön, akkor büszke leszek rá.
- Mi volt számodra a legemlékezetesebb ebben a kalandban?
Sz. Gy.: -Mindig nagy sikerrel játsszuk az előadást Békéscsabán is, Budapesten is, Szarvason vagy Dunaújvárosban is, de egészen rendhagyó érzés úgy lüktetni egy közönséggel, hogy a szavak szintjén túl működik a dolog, hiszen az ukrán közönség számára nem a szöveg volt meghatározó. Fantasztikus volt, ahogyan csillogtak a szemek, ahogyan az ukrán közönség megélte az érzéseit. A végén teli torokból kiabálták a bravót, alig engedtek le minket a színpadról. Most már túl vagyunk a hetvenedik előadáson a darabbal és nagyon jó, hogy egy ilyen közös élmény most újra még jobban összekovácsolja a csapatot, ebből tudunk mindannyian meríteni.
