Hűvösvölgyi Ildikó, Fodor Zsóka és Jordán Tamás is részt vesz a Jókai Színház következő díszbemutatóján: december 1-jén Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének színpadi adaptációját viszi színre teátrumunk Seregi Zoltán rendezésében, majd egy zenés állófogadáson találkozhat a közönség az előadás művészeivel, valamint a szakmai és a társadalmi élet kiemelkedő alakjaival.
A „Legyen a premier társadalmi esemény!” gondolat jegyében született meg a Jókai Színház idei évadának új kezdeményezése, a díszbemutató. Színházunk egy olyan találkozási pont kíván lenni, ahol városunk, a megye, valamint a szakmai élet prominens személyei egy tartalmas kikapcsolódás után gondolatokat cserélhetnek, megismerkedhetnek egymással, felélesztve ezáltal a színház közösségteremtő, közösségépítő szerepét. Az eseményen a közönség találkozhat az előadás szereplőivel és alkotóival, bekapcsolódhat a színfalak mögötti ünneplésbe.
A Hippolyt, a lakáj díszbemutatójának pozitív visszajelzései, a tartalmasan eltöltött idő mind azt bizonyítják, hogy igény van a kötetlen találkozásra a társadalmi és a színházi élet szereplői között. A december 1-jén megrendezésre kerülő díszbemutatón több neves személyiség is tiszteletét teszi – a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével idén kitüntetett Hűvösvölgyi Ildikó, a képernyőről a békéscsabai színpadra visszatérő Fodor Zsóka, valamint Jordán Tamás Kossuth- és Jászai-díjas színművész, rendező, színiigazgató, a Jókai Színház következő mesedarabjának, a Hetvenhétnek a rendezője –, így a helyi horizonton túlmutató eszmecserére is lehetőség nyílik majd. Az est házigazdájának szerepét a Verker Kereskedelmi, Mérnöki és Szolgáltató Kft., valamint a Work Metal Trans Szállítási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tölti be ezen az estén.
A kőszívű ember fiai a nemzeti legendárium része, időről időre szerepelnie kell a színházak repertoárján is. Azokat a ma romantikusnak tartott értékeket, mint a becsületesség, tisztesség, hit, hazaszeretet, család, vissza kell emelnünk méltó helyükre – mondta el Seregi Zoltán rendező. Az előadásban több vendégművészt is köszönthet a társulat, többek között a Jászai-díjas Rubold Ödön és Tolcsvay Béla zeneszerző is színpadra lép majd, s természetesen a díszbemutató közönségének is lehetősége nyílik a velük való találkozásra.
A képek a Hippolyt, a lakáj díszbemutatóján készültek.
Fotó: Ignácz Bence/A-Team