Amint az tegnap este és ma reggel kiderült: Vörös István darabját a 3-as számú színészcsapat fogja próbálni a következő 24 órában, Csurulya Csongor rendező irányításával. A szerző első reakciója szerencsére nem a megdöbbenésé volt, már a kezdeti pillanatokban több lehetőség is foglalkoztatta. Annyi bizonyos, hogy hajnali 5 órakor ő volt az első a drámaírók közül, aki a küldés gombot megnyomta a drámát tartalmazó levele alján.
És most már minden elrendeződött, mindenki tudja a helyét a folyamatban, a színházigazgató hivatalosan is felsorolta a neveket, mielőtt eldördült a startpisztoly. Innen már egyenes út vezet a szintén kisorsolt próbatermekbe.
Szerző, rendező, színészek és szöveg most ismerkednek egymással. Csurulya Csongor előrebocsátja, hogy az első olvasat nyilván felszínes lesz, de az időtakarékosság miatt megpróbálunk kihozni minél többet a lehetőségekből. Így történik aztán, hogy nincs előre megszabott szereposztás sem, jelenetenként váltogatja a rendező a színészeket az egyes szerepekben. Az író is nagyon segítőkész, lelkesen olvassa a szerzői utasításokat, néha megmagyaráz egy-egy többértelmű mozzanatot.
A felolvasás után rövid elemzés következik, melyből kiderül, hogy itt bizony két világot kell megkülönböztetnünk, de nem feltétlenül elválasztanunk egymástól. Körvonalazódik egy görögös alvilág, amelynek helyszíne egy alagút (készülő metró ürege); ennek ellentéte a földi valóság. Persze, a helyzet közel sem ilyen egyszerű; ha az volna, nem kívánkozna drámába.
De nem csak a rétegzettség az oka annak, hogy a rendező mégis fogja kicsit a fejét: a szöveg meglehetősen hosszú – 28-29 oldalnyi. És akkor még nem beszéltünk a kellék- és jelmezigényekről, a rendező egyenként egyeztet az illetékes kollégákkal. Hogy, hogy nem, Fekete Péter színházigazgató ezen a próbán is részt vesz, eléggé hosszasan, és biztosítja a rendezőt a legmesszebbmenő támogatásról, mindenféle kérdésekben. Úgy tűnik, mindegyik darabban várható némi látványosság.
Fantasztikus a pörgés, pedig még csak most kezdődött a tulajdonképpeni munka. Az ezzel járó feszültség pedig várhatóan csak egyre fokozódni fog holnap estig; jó lesz, ha mindenkinek sikerül megőriznie a hidegvérét – legalább a bemutatóig.