Kulcsár Lajos Zserbótangó című kamaradarabjának ősbemutatójára, Fodor Zsóka alapötlete alapján, december 6-án került sor a Békéscsabai Jókai Színház Vigadótermében. – Zsidov Magdolna írása
A darab akörül bonyolódik, hogyan viselkedik két ember, történetesen két, gyönyörűen megöregedett színésznő, ha hirtelen össze lesznek zárva, egy légtérbe kényszerülnek. S vajon, hogyan reagálnak helyzetekre, amikor nem őket rendezik, hanem ők maguk rendezik az egy fedél alá tartozásukat? Tömören ez a cselekmény lényege. Majd a hétköznapi galibák, a gondolatok, a lehetetlen-lehetséges öltések, vagy hasadások kibontakoznak a páros együttélésében. Mert mégis, hogyan lehet a magányból társas kapcsolatba kerülten, konfliktusmentesen élni? S az is nagy kérdés, hogy mi segít jobban a megértéshez, a víztükör sima, hullámzásmentes hangulat, netán a párbeszéd zivatara, ami sokkal inkább személyes jajkiáltás a múlttal? És vajon a színpadon bonyolódó helyzetek, mennyire a mindennapok gondjai is? Csupa kérdések halmaza, de a néző nem marad válasz nélkül, mert a darab zárt egészként megoldást kínál. Az ember, természetéből adódóan, egy adott szituációban képes túlbonyolítani a mások, vagy a maga teremtette helyzetet, mialatt elveszíti a józan realitását. Később pedig – ha kitisztul a feje – elcsodálkozik, miért is nem tudott felülkerekedni a gyengeségein? Mindig két alakban él az ember: egyik ő, és benne a másik is. Nagy különbség nincs, hiszen bármely viszonyban ugyanazokkal találjuk szemben magunkat, mint ami a másik „felünkben” is fellelhető. A kezelése a dolgoknak teszik mégis különbözővé és látványossá az időnként viharos, máskor komikus pillanatokat. Az akarat démonai packáznak a két nővel is, hogy végül mégis megértésre jussanak, sőt a szívüket is megnyissák egymásnak. A játék szabadsága, az érzelmek mindent elsimító belső hangja képes két embert, de akárhányat is kibékíteni. Ennek lehettek tanúi és élvezői a nézők, miközben szembesülhettek a saját gyarlóságaikkal.
Sütő András Advent a Hargitán című drámájában hangzik el az a mélytartalmú mondat, hogy: „Az ember szíve egyszemélyes”, ami talán azt jelentheti, hogy senki sem tud elszakadni, a magamat szeretem, magamnak vagyok fontos hamis illúziójától, a sok esetben zátonyra futtató érzésétől. Talán így van, talán nem, de azzal mindenképp vigasztalódhat a megértésre, szeretetre igényes lélek, hogy minden befogadott érzelemmel, eggyel „több szíve” lesz.
Az ország két dívája közül Fodor Zsóka, a Köznapi legenda (1970), és a gyerek korosztály által mai napig kedvelt, nagysikerű Keménykalap és krumpliorr (1974), és még több film szereplőjeként, tévés filmjei közül pedig a Barátok közt egykori Magdi anyusaként lopta be magát a nézők szívébe. Medgyesi Mária az 50-es 60-as évek filmjeinek, és még számos szerep bájos arcú fiatal színésznője is színpadon töltötte eddigi életét. Emlékezetes filmszerepe az 1954-es Hintónjáró szerelem, vagy az 1965-ös Háry János Örzséje. Mindketten olyan megigéző játékkal gyönyörködtették és szórakoztatták a nézőket, amit csak azok képesek nyújtani, akik az élet és a színpad „fáján” érlelődtek ehető, zamatos gyümölccsé. Ők azok, aki társbérletbe kerültek egymással, kicsit szögesen, kicsit ironikusan, és néha kesernyésen, hogy majd a végén összeszoktassák magukat a szív legmélyén. De megjelenik a harmadik társbérlő réme is, aki sejteti, hogy ő majd „odaát” fogja rendezni a szerepeket. Ugyan, most még tükör által homályosan látnak, de akkor ott majd színről színre.
Medgyesi Mária egyik nyilatkozatából az derült ki, hogy bár még sohasem játszottak együtt Fodor Zsókával, ettől függetlenül nagy reménnyel vállalta el a közös szereplést. De az élet már csak ilyen: jövünk-megyünk az újabbnál újabb szerepeink között, és közben olyanokkal is kell alakítanunk, akikkel még soha. A két színésznő úgy játszott, amitől azt a benyomást keltették, hogy nagyon is egymáshoz szoktak. Közös játékukban arról győzték meg a közönséget, hogy le lehet küzdeni a csak magam, és csak én lelkületet, s oda lehet adni a másiknak az érzéseinket. A mély átéléssel adott játékok, örömre, derűre, és mondjuk ki, önvizsgálatra is késztettek.
Nagy Erika a főbérlő szerepében egy olyan nőt alakít, aki álmaiban mindig színésznő akart lenni, helyette egy börtön fegyőre lett. Az évek alatt vérébe ívódott merev, katonás magatartásból nem tud kilépni, de mégis, ha egyszer meghallgatnák az „Anyám tyúkját” tőle, talán más ember lehetne. Elhittük neki, csak a vers maradt el.
Helyzetkomikumok a magányról, a másik „betolakodásáról”, és persze poénok, ezeket jelenítette meg a három színész, és látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat a szerepükben.
Seregi Zoltán rendező, minden ízében, színházban gyökeresedett szívvel állította színpadra a két vetélytársnő „vezeklését” a szeretetért. Olyannyira, hogy a darab végére a nézők is sok mindent megértettek, amit időként kihagytak az életükben. Ez a rendező dolga, és Seregi Zoltán célba talált.
A színpadi látvány Howard Lloyd angol díszlettervező munkája, aki nem első alkalommal vendég a csabai teátrumban. Rendezésében annyit adott, amennyit fontos tudni a helyszínről, s ez, ebben az esetben, így jó. Vesztergomi Anikó jelmezei, ugyancsak ebben a formában tökéletesek.
Végezetül egy kis szójáték a darab summázásaként: a nézők a darab alatt elfeledkeztek magukról a színészek kedvéért, a színészek pedig nem feledkeztek el magukról, hogy a nézők kedvében járjanak. Mindkét részről jól jártak.
Zsidov Magdolna
Fotó: A-Team/Nyári Attila