Késve indult csütörtökön este Szabadkán az előadás, mert a kezdés időpontjában még, legalább tíz percig, izzadó homlokú nézőtéri felügyelők próbáltak pótszékeket beszuszakolni a Jadran-színház nézőterére. A nagy érdeklődés oka, a szabadkai nézők fejlett színházkultúráján túl, hogy az előadásban szereplők közül többen is szabadkai kötődésű, a Békéscsabai Jókai Színházban dolgozó színészek.
Katkó Ferenc a kijevi diplomaszerzése után hosszabb ideig élt és dolgozott Szabadkán, Liszi Melinda egyenesen szabadkai gyökerekkel rendelkezik; a ráadás ehhez: a rendező is visszajáró „madár” – Fekete Péter rendezéseit többször élvezhették a közeles múltban a vajdaságiak (Kés a tyúkban, Emma). A most bemutatott Csörte című darab szerzője pedig maga a Szabadkai Népszínház dramaturgja, Brestyánszky Boros Rozália.
Izzott a levegő, a közönség együtt lélegzett a színészekkel, akik megejtően rajzolták meg a két idősödő, magára hagyott és gyámoltalan ember vergődését, egymásba kapaszkodását, egymásba kapaszkodásának az ellehetetlenülését. Egészen másfajta reakciókat váltottak ki a darabbéli fiatalok, akik átgázolnak a múlton, saját és közösségük múltján, felnevelő közegen és családon (talán, mert másként nem tehetnek, nem emelkedhetnek el a világvégi állapotoktól), fényektől elvarázslódott lepkékként nekirepülve a média perzselő, lelket kiégető világának, bukdácsolva, zuhanva, mértéket és értékeket elveszítve, vagy föl nem ismerve. Nemzedékek harca és kudarca, vívódása és felparázslása a darab, mely nem zárkózik el mai világunk legaktuálisabb gondjainak, anomáliáinak a bemutatása elől sem. Ugyanakkor, minden drámaisága ellenére, remek szórakozás, sok nevetésre is lehetőséget adó előadás a Csörte. Nevetünk, és később gondolkodunk, gondolkodunk, és később nevetünk. Az is lehet, mindkettőt tesszük egyszerre, ha nem is egy időben. A dráma és a humor, az egyéni és a közösségi válság fölmutatása kellően adagolt ritmusban van jelen a kamaraprodukcióban.
Hogy a számunkra rettenetesen fontos és örömteli érdeklődést érzékeltessük: a színház munkakarzatán előbb még csak két műszakis kolléga kíváncsiskodó arcát láthatták a felfelé pislantók; szünetig a teljes munkakarzat is megtelt – érdeklő civilekkel, helyet nem talált nézőkkel, magukat feltaláló „kívül rekedtekkel”…
Praktikusan és szinte szó szerint: a csilláron is lógtak! A hosszan tartó vastaps sokáig emlékeztet majd bennünket a szabadkai közönség spontán reakciójára, amellyel az új kortárs darabot fogadta – és befogadta. Ma este Zentán, holnap Újvidéken duplázás, triplázás várható. Az fogadtatásról, természetesen, ugyancsak beszámolunk.