Izgalmas feladatot kapott Csomós Lajos, színházunk színésze: júniusban, a … Tied a világ!-ban legendás Illés-dalokat énekel többek között Gubik Petrával, Nagy Sándorral, Vastag Tamással, Serbán Attilával, Gulyás Attilával és Feke Pállal. Az Illés-jubileum részeként látható, húsz Illés-számból összeállított zenés darabot a Játékszínben láthatja először a közönség június 19-én, majd június 27-én és 28-án a Csabai Nyár-Városházi Esték programsorozat keretében, július 25-én és 26-án pedig a Szarvasi Vízi Színházban.
– Ez nem egy klasszikus értelemben vett színházi előadás, az egész picit show- és koncertszerű. Saját magunk leszünk egy olyan házibuliban, ahova rajtunk kívül senki sem jön el, ezért elkezdünk sztorizgatni, és ez lesz Illés-dalokra felfűzve. Ráadásul interaktív lesz, a nézők reakciója is alakít az előadáson. – tudtuk meg Csomós Lajostól, aki azt is elmesélte, hogy nem voltak ismeretlenek számára az Illés-dalok.
-Édesapámnak volt egy zenekara Balmazújvárosban és a Beatles, Rolling Stones nóták mellett sok Illés számot is játszottak, sokat hallgattam ezeket a dalokat, mondanivalójuk ma is aktuális.
A jubileumi Illés-évfordulóra Szente Vajk könnyed hangvételű, zenés társasjátékot fogalmazott 90 percben a színpadra, amely 20 Illésdalt tartalmaz, élő zenekar előadásában, a dobok mögött Szörényi Örssel, és a műfaj jelentős, fiatal színész-énekeseinek közreműködésével. Jegyek még válthatók szervezőirodánkban a békéscsabai és szarvasi előadásokra!