A zenét a világban mindenütt október 1-én ünneplik 1975 óta Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának felhívására. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. A Jókai Színház hétfő este tisztelgett a jeles ünnep előtt.
A Zene Világnapjának jelmondata 2009-ben: „Hallgass át!”, amellyel zenei stílusok közt magasodó falakat igyekeznek ledönteni és rábírni mindenkit, hogy akár csak egy napra is, de hallgasson bele olyan zenékbe, melyeket máskor elkerül. Ennek kapcsán ritka zenei csemegével örvendeztette meg a nagyérdeműt, három fiatal művész a Jókai Színház Vigadótermében; a komoly- illetve a könnyűzene kedvelőinek is kínáltak kedvükre való dallamokat.
A terem zsúfolásig megtelt zenebarátokkal, ami nagyon ömteli megleptést jelentett az előadóművészeknek. A produkció első felében Zimmerman Kornélia koloratúrszoprán énekművésztől hallhattunk Bach, Lehár, Kodály, Puccini műveket, majd Vozár M. Krisztián zongoraművész virtuóz előadásában két Schubert kompozíciót. Végezetül Gyaraki Lívia a Színitanház tavaly végzett hallgatója idézte meg karcos, borzongatóan szép hangján a többi között Cserháti Zsuzsa, Edit Piaf és Karády Katalin dalait.
Az este ünnep volt a javából, iskolapéldája az együttzenélés felhőtlen örömének. A három fiatal művész másfél órán át tartotta a publikumot a bűvöletében; szűnni nem akaró vastaps volt a jutalmuk.