fbpx Tizennyolc – történelem más megközelítésben | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. október 22., kedd      12:38

Jelenlegi hely



Tizennyolc – történelem más megközelítésben


A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vendégjátékát láthatta a közönség a Sík Ferenc Kamaraszínházban október 21-én este. Andrási Attila: Tizennyolc című darabjának előadását a szerző rendezte.

A vendégelőadás különösen a történelmi darabok kedvelőinek nyújtott maradandó élményt. „A magyar nemzet történelmének nagyon sok meghatározó dátuma van, de 1918 kiemelt helyet foglal el ezek között. Száz évvel ezelőtt a magyar nemzet elveszítette hazájának kétharmadát. Tizennyolc című előadásunk a nagy háború utolsó évében játszódik, és lényegében a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be, ami 1918 októberének utolsó három napja” – ezekkel a szavakkal ajánlották az alkotók a nézők figyelmébe az előadást.

A cselekmény az olasz fronton kezdődik, majd a németvölgyi temetőben folytatódik, ahol Tisza István meggyilkolását készítik elő. Katonai rendeletek és jelentések, női furfangok és csábítások, kémkedések szövevényes hálójában rajzolódnak ki az események a Tisza meggyilkolására irányuló szervezkedéstől a megöléséig.

Az előadás több mint egy évtizedes kutatómunka eredménye, és a bemutató célja, hogy elkezdődjön a párbeszéd a konkrét történelmi eseményekről, legyen világos, hogy „a történelem más szempontú megközelítése nem halálos bűn”.

 

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg