Játék a játékban: egy vidéki színház fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül – e köré a szituáció köré épül Bengt Ahlfors Színházkomédiája. A darabot Tege Antal rendezésében vitte színre a Békés Megyei Jókai Színház. A március 18-ai bemutató azonban nem csak a színészek játéka miatt maradt emlékezetes: az első felvonás közepén az egyik főszereplő, Simon József eltörte a lábát, ám az előadást ennek ellenére is végigjátszotta.
A csillár ugyan nem szakadt le, de komoly baleset történt a Békés Megyei Jókai Színház legutóbbi premierjén március 18-án! Éppen az egyik főszereplő lépett félre olyan szerencsétlenül, hogy leesett a színpad legalább egy lépcsővel magasabb szintjéről, és eltörte a lábát. Simon József azonban rögtön felugrott, s ülve játszotta tovább szerepét: folytatta az ügyelői instrukciókat, mintha mi sem történt volna.
Akkor lett csak igazán izgalmas a helyzet, amikor – egyébként a díszletekre, fényekre és hangokra vonatkozó utasítások között – egyszer csak így szólt: „Vigyetek ki!" Ez elsőre nem is volt elég, legfeljebb ahhoz, hogy Fekete Péter felugorjon a direktori páholyból, és lerohanjon a színpadra. A második felszólításra már jöttek a kellékesek, és ketten „gólya visziben" kisegítették Putyit, mert Simon Józsefet „civilben", mint a színház valódi ügyelőjét, így ismeri mindenki
A baleset némiképp átrendezte az előadást, de a show folytatódott, folytatódnia kellett! Színész a színpadon, színházi ügyelő, ha felmegy a függöny, beteg, sérült nem lehet, előadás nem maradhat el, a közönséget nem lehet becsapni. Nem bizony, jól látta most is mindenki, hogy nagy a baj, amikor kivitték a sérültet a színpadról, s a bal lába szinte élettelenül lógott. Alig néhány másodpercnyi kényszerszünet után már jöttek is a szereplők, peregtek tovább a jelenetek; bár nyilván mindenkit leginkább az érdekelt – színpadon innen és túl -, mi történt valójában, és vajon mi zajlik most a kulisszák mögött…
Az első felvonás nagy lendülettel kezdődött, igen mozgalmas, pörgős volt, s főleg a darabbeli ügyelőt játszó Putyinak köszönhetően. A tragikus mozdulat után félelmetes önfegyelemmel és lélekjelenléttel uralta a helyzetet, ami nyilván nagy kihívást és improvizációs bevetést követelt az egész stábtól. A baleset az első felvonás közepe táján történt, és a vége felé még visszahozták széken, amit óriási nyílt színi, megható tapssal jutalmazott a közönség. Szüksége is volt az együttérzésre és a szeretetre, mert látszott, hogy rettenetesen szenved.
Kicsit hosszabbra nyúlt a szünet a szokásosnál, majd a direktor lépett a függöny elé, és mindenki lélegzetét visszatartva várta a bejelentést. „Hölgyeim és Uraim, kedves Közönség! Olyan darabra hívtuk Önöket, ami a kulisszák mögé kalauzolja a nézőt, s azt is megmutatja, hogy a színészek is emberek. Azért ezt mégsem terveztük, hogy az élet ennyire beteszi a lábát a színpadra… – mondta Fekete Péter. – Kollégánkat hátul ápolják, a két felvonás között kiérkezett mentősök azonnal kórházba akarták vinni, de ő aláírt egy papírt, és – saját felelősségére – törött lábbal is végigjátssza az előadást. Fogadják nagy szeretettel, nagy tapssal!" Ekkor a közönség már nemcsak az előadás egyik főszereplőjét, hanem egyértelműen az est hősét ünnepelte.
Különös, hogy a szerencsétlenség éppen akkor történt a Békés Megyei Jókai Színházban, amikor egyébként is a kulisszák mögé, az előadásokat megelőző próbafolyamatokba engedtek betekintést a nézőnek. S ezúttal nem kulisszajárás vagy nyílt nap keretében – mert ilyen is volt -, hanem Bengt Ahlfors Színházkomédiájával, ami ráadásul a színészek civil életébe is beavatja a nézőt.
Játék a játékban: egy vidéki színház fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. S eközben elképzelhetjük, pont így zajlanak a hétköznapok a Jókai színházban is, ahogyan minden teátrumban világszerte, évszázadok óta. A társulat művészeti vezetője, a rendező – mint egyébként minden valamire való munkahelyi vezető – kompromisszumok és rafinéria árán, örök egyensúlyozással, borotvaélen táncolva tudja csak megvalósítani elképzeléseit.
Áldozatok, megalkuvások nélkül tehát semmi sem működik, eleget kell tennie a fenntartó, a nagyfőnök, a szponzorok elvárásainak, meg kell felelnie a szerző, a kollégák igényeinek és természetesen a közönségnek, a saját eszméiről, ars poeticájáról már nem is beszélve! Határidőre elkészülni, teljesíteni mindent – ez már önmagában is nagy nyomás, stressz; miközben társulatának tagjai, ahogyan ő maga is a szakmai megfelelés, a karrier és a magánéleti konfliktusok közepette vergődik.
A darab szerkezeti felépítése – vagy rendezői fogás? – szintén érdekes: a fajsúlyos mondandó, az igazi dráma az utójátékban csúcsosodik ki. Addig ugyanis a komédia mindkét felvonása inkább vicces, poénos, mulatságos, szellemes. Aforizmák, bölcsességek, szállóigék sorozatával állítja pellengérre a finn szerző az írókat, a kritikusokat, a művészeket, nem kíméli sem a hatalmat, sem a közönséget. Végig követünk egy próbafolyamatot – sőt, a darab még el sem készült, és kiderül, a bemutató is kétséges.
A színészek pedig elégedetlenek a bérükkel, a szerepükkel, irigység, szakmai féltékenység, sikerek és kudarcok kerülnek felszínre, mint minden munkahelyi közösségben. Sorstragédiákkal találkozunk, s nemcsak a szerepekben, hanem azt is látjuk, mennyi gondot, problémát kell elfelejteniük a színészeknek ahhoz, hogy a nézőket felszabadultan szórakoztatni tudják, vigasztalást és megerősítést nyújthassanak – amit a jó színháztól ugyebár elvárunk.
A második felvonás egy szókimondó, sokkoló sajtótájékoztatóval zárul, ami semmi jót nem ígér sem a szakmának, sem a közönségnek. Majd – nagy meglepetésre – kiderül, hogy egy andalító giccs lett Az asszony és a lánya drámából: a csukott rózsaszínű ajtók előtt némajáték zajlik, a hangos zenétől a szöveg teljességgel érthetetlen. De pontosan ez jön be a közönségnél, ez kell: a durva valóság helyett a képmutatás, mert abból nem lehet baj. Ez a siker, ami nem szól semmiről, nem ráz fel, nem rúg fenékbe senkit. Az utójátékban a színészek megkönnyebbülten ünnepelnek, de Matilda persze nem ilyen lovat akart, nem ilyen színházról álmodott…
Bengt Ahlfors Színházkomédiáját Márton András fordította magyarra, és Tege Antal színművész választotta bemutatóra és állította színre a békéscsabai előadást. Matilda, a rendező szerepében Tarsoly Krisztina határozott, céltudatos, elhivatott vezetőt játszik, aki hisz az értékes színházban, a művészet küldetésében, és minőséget, színvonalat követel a kollégáitól. A fiatal színésznő számos kiemelkedő alakítása után ebben a figurában már sokadik arcát mutatja meg hitelesen, sikeresen.
Oscarként, az ügyelőként Simon József teljesen önmagát adja, negyvenéves tapasztalatát sűríti lelkesen ebbe a szerepbe. Ez már a valóság a színházban, amire ráerősít sajnos az a szerencsétlen lépés. S Putyi hatalmas önfegyelemmel a baleset okozta szenvedéseit is leküzdve játssza végig a premiert. Per színészként Csomós Lajos a megszokott igényességgel, rengeteg humorral és emberséggel alakítja szerepét, nevetteti meg újra és újra hálás közönségét. Ellenfele, Harry alakjában Bartus Gyula kellőképp kimért, méltóságteljes, kicsit sztárallűrös, de szíve mélyén ő is csak ember: erről győz meg hiteles játéka.
Lotta szerepében Fehér Tímea pinkbe öltöztetve jelzi, mennyire esendő, szánalomra méltó, szeretetre éhes, mégsem értik meg. Linda Molin, az egykor ünnepelt színésznő alakját Kovács Edit bájosan, humorosan, a megszokott eleganciával kelti életre. Legfőbb gondja, hogy lehet-e egyáltalán a kis vidéki színházban „nagy entrée-t csinálni". Bengt, a részeges, megbízhatatlan író figuráját Katkó Ferenc játssza jópofán, meggyőzően. S nem főszerep, de Komáromi Anett játékával azzá emelkedik Janssonné! A műkedvelő színjátszós, aki hirtelen súgónak szerződik, esetlenségével, faragatlanságával igazi nagy nevettetővé válik.
Jó választás, szellemes szöveg, szórakoztató előadás, amit naggyá, sikeressé elsősorban mégis az tesz, hogy minden szereplő hozza a formáját, nagyon jól játszik. Mindez láthatóan nem is esik nehezükre, hiszen a színészek önmagukat adják, mindenki azt, ami a lényege.
A baleset pedig még inkább összekovácsolta az egyébként is élvezettel játszó társulatot; a nézőt meg rádöbbentette, milyen veszélyes üzem is ez a színház! S micsoda odaadás, áldozatvállalás kell a játékhoz ezen az embert próbáló, fizikumot, lelket, idegzetet felemésztő pályán! Bár az is lehet, sok más pályán is, ha az ember elhivatott, szereti, amit csinál, nem végez fél munkát és még szakmai, erkölcsi elvei is akadnak, amikhez ragaszkodik, amiket sosem adna fel…
A produkció már a baleset nélkül is különlegesnek indult. Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, többszörös szerepcsere jellemzi a szereposztást, vagyis az, hogy az alkotók új (vagy más) oldalukról is bemutatkoznak. Tege Antal színművész rendezte az előadást, és Oscar szerepét Simon József ügyelő játszotta a premieren, (a kulisszák mögött Csipke Sándor koordinálta az előadást). A díszletet is Simon József tervezte, a jelmezeket Kiss Kata, aki a rendezőasszisztensi feladatokat is ellátta, civilben súgó.
The show must go on
Simon József nagy árat fizetett és komoly áldozatot hozott a szerepéért, a színházért, az előadásért, a közönségért. Nem úszta meg bokaficammal, ahogyan azt talán sokan reméltük, annál súlyosabb balesetet szenvedett. Az előadás után Fekete Péter igazgató vitte be a kórházba, és a vizsgálatok után megállapították, hogy Putyi lába az eséskor szilánkosra tört. Így jött tehát vissza a színpadra és játszotta végig az előadást! El lehet képzelni, micsoda őrült kínok gyötörték. Mint kiderült, megműteni sem lehetett rögtön, először átfúrt sarokkal, ágyhoz rögzítve kezdték el nyújtani a sérült végtagot.
A Színházkomédiából, mint ismert, a következő évadban eleve stúdiódarab bemutatóját tervezte a színház vezetése. Akkorra már biztos felépül és újra játszhatja Oscar szerepét Simon József. Addig viszont, hogy a Színházkomédia előadásait megtarthassák, más megoldást kell keresni, valakinek be kell ugrani, hogy megmentse a produkciót.
Niedzielsky Katalin
Fotó: A-Team / Nyári A.
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet