Nem mondhatjuk, hogy könnyen és gyorsan le tudtunk volna ülni az ukrajnai turné két résztvevőjével, hogy meséljenek az útról. Engedve azonban az olvasói igényeknek visszatekintés olvasható a keleti turnéról – maradéktalanul szubjektíven.
No, nem a kedvetlenség vagy fájó emlékek idézése volt ám eddig sem az akadály, hanem az időhiány. Tege Antal, a Háztűznéző Kocskarjovja miközben tanít, már a Lovátett lovagok című Shakespeare komédia rendezéséhez is hozzáfogott. Agafja Tyihonovna, azaz Tarsoly Kriszta a Nóra címszerepében bizonyított estéről estére (a kritikusok szerint méltó módon a tavalyi Rivalda fesztiválon nyert díjához), közben mindketten készültek Aradra Az elveszett levéllel, az azóta elindított Stuart Mária munkálatokról nem szólva. Zajlik az élet. Mit zajlik, rohamtempóban zúdul mindannyiunk nyakába, most azonban kihasználva a karácsonyi szünetet, visszaidéztük az ősz legalább tizenhét pillanatát. Íme, az eredmény:
– Jr.: – Másodjára jártatok Ukrajnában, volt még bennetek valami félsz?
– Kriszta: – Egészen más volt, mint a tavalyi khersoni kaland. Közelebb is jártunk, meg a buszon egészen más utazni, mint vonaton. Mindkettőnek megvan a maga előnye, de most a buszon jobban éreztük magunkat. Tényleg, itt az elején köszönetet szeretnénk mondani a sofőröknek, annyira megértőek voltak. Odafele sokkal rövidebbnek is tűnt a túra, szinte elröpült az 1100 kilométer. Visszafele az a huszonkét óra út kicsit próbára tett mindannyiunkat, de ha pihenőt kértünk bárhol bármikor zokszó nélkül álltak meg, minden kis részletre odafigyeltek. Le a kalappal előttük.
– Tóni: – Maga Lemberg (avagy Lvov) egyébként Békéscsabától csak 650 kilométer, tehát pont elég messze volt ahhoz, hogy a fedélzeten TV felvételről újra megtanulhassuk a darabot, hiszen itthon semmi időnk nem volt a felújítására. Ez így igazi csapatösszetartó tréning volt.
Lvovban (avagy Lembergben) azután a rendező Mojszejev és a díszlettervező Karashevszky már ott várt minket és neki is álltunk próbálni azon melegében. Illetve álltunk volna, mert őrült szerelés vette kezdetét. A színpad mérete ugyanis nagyjából megfelelt az itthoni méretnek, de körülötte mellékszínpad egyáltalán nem volt, a szemben azzal a rajzzal, amit mi kaptunk. A technikus kollegák tehát azon nyomban nekiálltak adaptálni a díszletet, mi pedig dolgoztunk közben, ahogyan tudtunk. El is jutottunk vagy a darab harmadáig, amikor szóltak, hogy mindjárt jönnek a nézők, így a Kriszta előzetesen például színpadra sem tudott lépni.
– Kriszta: – Még szerencse, hogy kicsit sem vagyok izgulós… (nevet). Azután vettünk egy mély levegőt és nekifutottunk. Nagyon koncentráltunk, nagyon figyeltünk egymásra és így sikerült az előadás. Itt meg kell említenünk a Halász Petit, akinek ügyelőként be kellett ugrania egy olyan darabba, amit előtte még sose ügyelt. A háztűznézőben a díszlet egy forgó emelkedő-süllyedő karika rajta az esküvői ruhákkal. Az ügyelő kezeli a háttérből a szövegre indítva azt. A Péter elsőre élesben, tulajdonképpen tökéletesen „hozta” az előadást. Mindenki csodálatosan dolgozott, de neki külön is jár az elismerés.
– Jr: – Azt tudjuk, hogy nagy siker volt, de ti ezt hogyan éltétek meg?
– Tóni: Az Arany Oroszlán fesztivál egy intézmény. Több mint húsz éve nemzetközi zsűri válogat Európa és Ázsia nekik leginkább tetsző előadásaiból. Kérdezték már mások is, hogy vajon nyertünk-e most valami díjat. Ezen a fesztiválon nincsenek díjak. Ide bekerülni maga a díj. A közönség fantasztikusan érezte az adást, együtt rezegtek Gogol minden első és hátsó szándékával.
– Kriszta: Az előadás után szétváltak útjaink, én a büfében egy osztrák társulattal beszélgettem, akik Kafkától másnap Az átváltozást játszották. Nekik nagyon tetszett, nem udvariasságból gratuláltak.
– Tóni: – Mi elmentünk vacsorázni, ahol a tádzsikisztáni küldöttség, benne a nagykövettel felállva tapsolt, amikor bementünk az étterembe és megláttak minket. Hatalmas szeretet vett minket körül mindenfelől.
– Jr.: – Másnap pedig mentetek tovább Kijevbe.
– Kriszta: – Kijev GYÖNYÖRŰ! Ezt mindenképpen írd meg!
– Tóni: – Csatlakozom. Lembergtől (és így Lvovtól is) 550 kilométerre található. Este érkeztünk oda és a város szívében a Dnyeperen egy gyönyörű hajón szállásoltak el bennünket. Több minden is hihetetlen volt rajta. Először is, hogy 2006-ban Budapesten újították fel. A másik, hogy a kétkarú falépcsőt alul két faszobor díszítette, nevezetesen Marx és Lenin, de a lépcső tetején Vlagyimir Iljics mellett Sztálin volt a szoborpár. Az este során a Gulyás Attila még elment és megnézte Sztaniszlav Mojszejev egyetemista osztályának vizsgaelőadását, mi nyugovóra tértünk. Másnap délelőtt láttunk valamennyit a városból én például megnéztem a templomot, ahol Bulgakovot is megkeresztelték, majd elvittek minket az ukrán parlament(!) éttermébe ebédelni, ahol cári menüt kaptunk. Hát mit mondjak, erre tényleg nem voltunk felkészülve.
– Jr.: – Majd következett a Molody színház.
– Tóni: – Itt már valamivel simábban ment a díszlet színpadra állítása, és mi is nyugodtabban álltunk színpadra.
– Kriszta: – A színpadon viszont semmivel sem volt melegebb, mint Lvovban. Az egész út alatt Ukrajnában kb. 10 fokkal hidegebb volt, mint idehaza. Kint az utcán, de bent az épületben is. Tulajdonképpen részletkérdés, de azért őszintén fáztam, amikor az első jelenésnél egy szál törülközőben színpadra léptem. Ugyanakkor az ukránok óriási emberi melegséggel kárpótoltak minket ezekért a nüansznyi kellemetlenségekért.
– Tóni: – Óriási siker volt itt is az előadás, állótaps, de ami talán érdekesebb – ezt Sztaniszlav Mojszejev mondta – mindenki eljött, aki Kijevben a szellemi élet krémjének számít. Színészek, rendezők, az egyetem rektora, újságírók, és jelentős volt a média felhajtás is a vendégjátékunk körül. Az pedig még érdekesebb volt, ahogyan értékelték az előadást. Sztaniszlav azt mondta, hogy az ukránok a saját darabjaikat meglehetősen konzervatívan szeretik látni. Ez a háztűznéző, ahol nyoma sincs a hagyományos történelmi tabló jellegű díszletnek mégis elnyerte a tetszésüket, és ezt, mint egy áttörést élték meg az alkotók. Próféták lettek a saját hazájukban.
– Kriszta: Nekem volt még egy ritka élményem, az előadás után dohányoztunk az utcán, amikor odajött egy hölgy és elmondta, hogy miután Kijevbe költöztek és a férje meghalt, tíz év után most először hallott magyar szót. Nagyon megindító volt ezt hallani.
– Tóni: – Lvovba is jöttek Kárpátaljáról, 10-15 család, csak mert tudták, hogy megyünk játszani. Lvovban oroszul, Kijevben ukránul feliratozva játszhattunk az előadást, mivel Henger (Katkó Ferenc) aki Kijevben végzett a színművészeti egyetemen jött velünk, és segített tolmácsolni, meg a feliratozásban is. Ugratták is érte kijevi osztálytársai, hogy ezért megérte négy évet tanulni, szóval neki is külön köszönet mindenért, amit értünk tett. Szükség volt a kivetítésre, de azt őszintén meg kell mondanunk, ha csak magyarul játszottunk volna sem lett volna semmi baj. Mindenki kívülről fújta a háztűznézőt, körülbelül úgy az alapműveltség része, mint nálunk a Bánk bán vagy Az ember tragédiája, és legalább olyan büszkék is rá.
Junior