Dalban, ritmusban üzen még 50 év után is az Illés zenekar
Bocsánat, még véletlenül se értsék félre a fenti mondatot. Nem, nem ugyanarról a zenekarról van szó, egy másikról, de a közönség mégis úgy érezte, megkapták őket két órára. Ez a fergeteges két óra az Illés zenekar jubileumi évfordulójára készült. Egy zenekarról szól, amelynek tagjai a beat úttörő-nemzedékének igazi sztárjai voltak. Zenéjük a jelenlegi korosztálynak is élő muzsika, és még véletlenül sem tartják retrónak. Nem lehet, és nem szabad őket elfelejteni, állítja a zenekarral egyidős korosztály. S íme, nem felejtkezik meg róluk a jelenlegi sem, ezért is írta és rendezte meg az Illés-legendát humoros-kedves történetben Szente Vajk, a fiatal, rendkívüli tehetségű színész-alkotó. Egy-egy dal, és ugyanannyi pillanatkép. Ez maga a cselekmény. Illéséktől pedig a dal bőven hullik. Zsidov Magdolna írása
A Budapesti Játékszín, a Békéscsabai Jókai Színház és a Zikkurat Színpadi Ügynökség koprodukcióban vitte színre, a Tied a világ című összeállítást, az idén jubileumát ünneplő Illés zenekar Beatünnep-sorozatának részeként. Így került elsőként 27-én este (ezt rögzíti a jelen írás), és 28-án bemutatásra a Városházi Esték keretében. Húsz Illés dal és a szöveg, amely szól az egykori és jelenlegi generációhoz, s amelyből mindkettő kiérzi, hogy nekik szól. Ezzel a szándékkal, Szente Vajk „időhajlításával” mindenki a magáénak is érezheti.
Az időjárás, a lemenő Nap és a felkelő Hold, a mindig fiatalon tartó rock and roll kreálta a hangulatot. A csodálatos érzékenységgel összeállított látvány, a figyelmes útbaigazítás megalapozta a következő élmény légterét. A Városháza udvarán kialakított színpad ihletett fogadtatást nyújtott az érkezőknek.
Fekete Péter színházigazgató és Szente Vajk színész, kedves-humoros gesztussal üdvözölték a közönséget, s közösen készítették fel a nézőket a majdani élményre. Fekete Pétertől a békéscsabai teátrum büszke direktorától megtudhatták a nézők, hogy mintegy hatheti próba után már öt alkalommal került színre a Tied a világ című produkció. Budapest után Békéscsabára érkezve tehetséges énekes-színészek ígérnek látványt, szórakozást. Szente Vajk „beszólt” a közönségnek, hogy bár a darabot ő írta, rendezte, de kivételesen nem játszik benne.
S lám, a közönség nem csalódott, mialatt a színpadon lakásavató bulijára készülő barátokkal együtt várakozott a „vendégekre”. Bevonzotta őket a zene heve, a fiatalos lendület, a humoros jelenetek, amelyek akár most is, egy mai panellakás lakásavatóján is történhetnének. Nos, ez így nem igaz, mert manapság nem épülnek panellakások, ezért helyesbítek, a panellakásokat átalakító fiatal korosztály életében sem zajlanak másként. Olyan kiválóságok, mint Feke Pál, aki eredeti természetes humorával, mackós, mégis vissza-visszatérő „vibrációs” láb és csípőjátékával, hangjával; Csomós Lajos ízig-vérig házmesterként és lázadó-megértő szomszédként, aki „szegényes” szókincsével (de kápráztató humorral) végül is búját-baját elpanaszolja a zajongó fiataloknak; Serbán Attila a csillagos eget megcélozó magas hangjaival; Gubik Petra pizza-futárként tinis lendületével, kislányos bájával és szép hangjával; Vastag Tamás hangjával; Gulyás Attila varázsló vendégváróként, és Szabó Lajos értetlenkedő pizza-futárként kápráztatta el a közönséget.
De mindez nem elég, nem volt elég a darab rendezőjének, Szente Vajknak. Szegényesnek érezte volna, ha egy-egy jelenetre be nem vonzott volna a közönség soraiból egy idősebb és egy fiatalabb rajongót. A pillanat történésében mégis úgy érezték a nézők, hogy talán mindez előre megtervezett, beépített jelenet volt. Rá kellett jönniük, hogy a színpad igen, a pillanat nem rendez előre, s ha kreatív a színész, felismeri, mikor, mit kell megragadni és élni vele. A kiszemelt áldozatok eleinte megszeppenten, majd egyre oldottabban működtek közre. A közönség pedig jót derült, bár a rekeszizmok állapotát nem lehetett látni, de a csillogó szemek „világítottak” a félhomályban.
A mosoly, a nevetés old, halljuk jó tanácsként, de hitelességét ilyenkor éljük át. Bizonyára ma is akad olyan srác, aki megkérdezi a barátnőjét, aki lehetne (mint a darabban) egy pizza-futár lány is: „Sárika, mondd, miért vagy te ilyen lány?” A válasz pedig lehet, hogy csak annyi: Ta-tarada-dam, vágod, hát, mert ez vagyok én.
Az est csúcspontja pedig az lett, amikor megjelent az egyik nagy ikon, Szörényi Szabolcs. Tombolt a közönség, kifejezve hálájukat az elmúlt ifjúságuk dalaiért, az emlékekért, amin nosztalgiázni lehet. A sohasem magas hőfokon izzó, szerény művész ellenben kitűnően ért hozzá, hogyan tegye meg ezt a közönséggel. Sikerrel járt most is. A dalok is, a szeretet is szárnyra kapott.
Könnyű szívvel, napokra feltöltekezve hagyta el a közönség a színteret, míg a dallamok talán soha nem hagyják el őket. Az élet meg már csak ilyen, mert amíg halljuk a dalt, amíg énekelünk, addig élünk.